Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


3. A nyelvpedagógia tartalomszerkezete

Induktív modellek
Vizsgálódásainkat az egyszerűség kedvéért induktív-empirikus modellekkel kezdjük. A 4. táblázat azt szemlélteti, hogy a Magyarországon használt leggyakoribb nyolc angolszász nyelvpedagógiai kézikönyv mely tématerületekkel foglalkozik leginkább.
 
4. táblázat: Ismert angolszász metodikák tématérképe
Fontosabb témák
Ismert teljes körű metodikák
1
2
3
4
5
6
7
8
INYT-elméletek
X
Módszerek (történeti és új)
X
X
X
Tantervi témák
X
X
INY-elsajátítás és kétnyelvűség
X
X
Készségek
X
X
X
X
X
X
X
Dialógus/szöveg
X
X
X
X
Nyelvtan
X
X
X
X
X
X
Szókincs
X
X
X
X
X
X
Kiejtés
X
X
X
X
Diák és tanár
X
X
X
X
Tesztelés
X
Osztálymunka-szervezés
X
X
X
X
X
Audiovizuális eszközök
X
X
Hibajavítás
X
X
X
Gyakorlás
X
X
 
Mint várható volt, a készségek fejlesztése és a nyelvi tartalom közvetítése viszi el a pálmát, ezeken kívül kiemeltnek tekinthetjük még az osztálytermi történésekkel kapcsolatos vizsgálódásokat. A tanár- és diákszerep, a módszerek összehasonlítása vagy a hibajavítás témái második helyre szorultak. Hasonló arányokat mutat az Egyesült Államokban készült 1991-es felmérés, kivéve azt a tényt, hogy a kurzusok ott erősen módszerközpontúak (lásd: 5. táblázat). (Ez egyben azt is mutatja, hogy néhány év alatt is jelentősen elmozdultunk a hagyományos, szűkebb értelemben vett idegen nyelvi szakmetodika irányából a tágabb értelmű, a pedagógiai tartalomra és folyamatra jobban koncentráló nyelvpedagógia irányába.)
A szakszerűség fokozásának érdekében már most is érzékelhető, hogy jelentős változások következtek be a tanári szerepek megítélésében. A döntéshozó, problémamegoldó szerepeken túlmenően előtérbe került a preventív tanítás, amely megelőz, előre lát, feltár, megold bizonyos problémákat. Ez a szemlélet a tudatosságnak egy sokkal magasabb szintjét tételezi fel, a tanítási folyamatban pedig a tanulókat külön-külön és együtt is érzékelő reflektív tanári személyiségeket teremt.
A kommunikatív nyelvtanítási irányok eklektikája sem képes elfedni azt a tényt, hogy súlyos hiányosságok érzékelhetőek a kultúra közvetítésének professzionalizmusában. Mint tudjuk, a nyelv kultúrába ágyazott, és a közvetítők iránti magas műveltségi igényt a nyelvi reprodukció egy viszonylag magas szintjén többnyire adottnak vesszük. Márpedig az idegen ajkú műveltség időnként távol áll az idegen nyelvek tanáraitól, és a műveltségnek e foghíjasságból eredő beszédhibái az anyanyelvű tanárokat legalább annyira sújtják. Mostanában már a nyelvmesterek kora lejárt, a nyelvidomárok helye pedig a nyelvtanítási piac különféle cirkuszi sátraiban van. A kultúrából kultúrákba való átlépés élménye személyfüggő ajándék mind a tanár, mind a diák részéről.
 
5. táblázat: Metodikai kurzusok témái az Egyesült Államokban: a részt vevő intézetek száma és az egyes témákra szánt idő (Uber-Grosse, 1991)
Téma
Intézetek száma
Hetek száma
Hagyományos és új módszerek
34
89
A nyelvtanulás elmélete
33
50
Íráskészség
30
33
Olvasási készség
30
32
Beszéd és kiejtés
29
29
Nyelvtan
25
20
Tesztelés
24
19
Hallás utáni megértés
23
19
Tantervkészítés
19
16
Szókincs
19
13
A módszerek általában
19
20
Óravezetés
16
18
Országismeret
13
10
Kommunikatív nyelvtanítás
12
21
Tananyag-értékelés
11
9
Nyelv és tartalom
11
10
Hibaelemzés
10
9
Technológiai újítások
8
8
Szaknyelvoktatás
6
6
A négy alapkészség integrálása
4
3
Kétnyelvű oktatás
4
3
Kognitív stílusok
4
2
Szakmai fejlődés
3
2
 
 
Spekulatív modellek
Aki felüt néhány régi metodikát, azt tapasztalja, hogy a szerző(k) a folyamat legfontosabb összefüggéseit kiragadva teremti(k) meg a leírás arányait. Ezt az elmélkedést a legegyszerűbb formájában az 5. ábra mutatja.
 
5. ábra: az idegen nyelvek tanárainak „közvetlen tudományai”
 
 
Hasonló modell az általunk 1986-ban leírt (Bárdos, 1987, 1992: 162), a tanár-diák interakciót középpontba állító, de mégis módszertan-centrikus modell, amelynek erénye az, hogy bemutatja azokat a területeket, amelyekkel a nyelvpedagógia távolról rokonítható, és feltüntet olyan új szakterületeket is, amelyek mindenképpen csatlakoznak az idegen nyelvek tanulásának és tanításának pedagógiájához. Ezt a modellt mutatja be a 6. ábra.
Ebben a leírásban a tanár-diák (T-D) kapcsolat áll a középpontban az osztályterem színpadán. A kapcsolat résztvevőinek legfontosabb jellegzetességeit a 7. ábra szemlélteti. (A tanár és a diák személyiségéről, tulajdonságairól, szerepeikről és lehetőségeikről szól e könyv IV. és V. fejezete.)
 
 
Az előző induktív, empirikus és spekulatív modellekből kiderül, hogy a nyelvpedagógia rendelkezik egyértelműen pedagógiai jellegzetességekkel, hiszen tárgyalja a nyelvtanulás/nyelvtanítás folyamatát, annak tartalmát, szervezési formáit, módszereit, ellenőrzését és értékelését. Ugyanakkor foglalkozik a nyelvtanulási/nyelvtanítási folyamat pszichológiai tényezőivel is: a személyiség fejlődésével ebben a folyamatban, a különféle tevékenységi formákkal, szocializációval és individualizációval mind az osztálytermi munka, mind a módszerek szempontjából. Továbbá nem nélkülözi az alkalmazott nyelvészeti vonatkozásokat sem: a nyelvelsajátítás, nyelvtanulás; egy- és kétnyelvűség nyelvészeti elméleteit, a nyelvek tanulhatóságának és taníthatóságának különféle kritériumait, a nyelvi fejlődés és fejlesztés pszicholingvisztikáját stb. Eszerint a nyelvpedagógiának egyaránt tárgya az idegen nyelvi nevelési helyzet minden nevelés-lélektani sajátossága, nemkülönben az egész pedagógiai folyamat pszicholingvisztikai törvényszerűségeinek tanulmányozása. A nyelvpedagógia tárgya a nyelvtanítás és a nyelvtanulás folyamatának nyelvészeti, pedagógiai és pszichológiai szempontú tanulmányozása, vagyis a nyelvpedagógia a nyelvi fejlődés és fejlesztés pszichológiai és nyelvészeti magyarázatait fogja a pedagógia hámjába. Ezeket az összefonódásokat szemlélteti a 8. ábra, amely azt mutatja, hogy a nyelvpedagógia olyan határtudomány, amely az eredeti rokon és társtudományoktól viszonylag távol eső alkalmazott tudományokat egyesít.
 
 
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave