Ezt a témát (nem először és feltehetőleg nem utoljára) Raimes exponálta (Raimes, 1991). A kérdés lényege az, hogy egy osztályteremben produkált vagy egy vizsgán bemutatott írás tekinthető-e valódi írásnak. Különösen a folyamatcentrikus írásoktatást vádolták azzal, hogy nem fest valós képet a középiskolákban arról, hogy miféle írástudásra is van szükség például az egyetemeken és főiskolákon, amely alapján a diákok teljesítményét megítélik. Valódinak az olyan információadást tekinthetjük, amikor az olvasó valóban nem tudja a választ (amely, mint ismeretes, vizsgák esetén általában nem áll fenn). Raimes szerint a saját gyakorlata is azt mutatja, hogy kétféle írástípust használ az osztályteremben: olyan írásokat, amelyeknek célja a tanulás, és olyan írásokat, amelyekkel szemléltetni kívánja e tanulási folyamat eredményességét (pl. vizsgadolgozatok) (Raimes, 1991: writing for learning – writing for display). Amikor viszont az osztálytermi gyakorlatot egybevetjük a tényleges társadalmi igényekkel, hamarosan kiderül, hogy egy átlagos, modern társadalomban élő személy nagyon keveset ír (főként kérdőívek kitöltése, esetleg egy levelezőlap, egy üzenet, e-mail-levelezés stb.). Munkahelyeken előfordulnak jelentések, sémák alapján szerződések, rövid üzleti levél – így aztán érthető, hogy miért jelent nagy kihívást a pályázatírás, amelyben különféle ötleteket kell kifejteni, érvelni kell mellettük, logikai rendbe kell állítani őket és így tovább. A művészetektől eltekintve az írás legnagyobb fogyasztója az egyetemi és tudományos élet, ahol a különféle tesztek rövid válaszaitól a szabályos tudományos dolgozatokon át a diplomaírásig húzódik a skála. Az íráskészséget fejlesztő tanárnak nem kis dilemmája, hogy válogasson-e ezek közül, és csak a kiszemelt „műfajokra” készítsen fel, vagy törekedjen teljességre. Tekinthetjük-e az ilyen és ehhez hasonló vívódások között megszületett osztálytermi íráskészség-fejlesztő gyakorlatokat autentikusnak?

 

(Nem angol szakosoknak szóló információ, hogy a szöveg olvasásakor nemcsak az derül ki, hogy a szöveg gúnyos és ritka szavakat tartalmaz, hanem eleve tudottnak is vesz eseményeket, mint a francia teherautó-sofőrök sztrájkja vagy az a népszerű brit szokás, hogy a La Manche túloldalán, Franciaországban vásároljanak olcsó alkoholt, amelyet azután heveny italozás követ hazafelé. A cikk írója cinkossá avatja az olvasót, amennyiben az hajlandó az ily módon bajba került szórakozni vágyók kárára mulatni. Akik mindezt értik, azok számára – és azok által – ez a szöveg autentikus. De milyen szöveg autentikus az íráskészséget fejlesztő osztályteremben?)