A legbőségesebb példákkal szolgáló gyakorlattípus ezen a területen a kiegészítéses gyakorlatok világa. Közös alapelvük mindig az, hogy egy értelmes mondatból vagy szövegből hiányzik egy vagy több szó, amelyeket különféle módokon pótolni kell. Elképzelhető, hogy az adott szó szótári alakja meg van adva, és a szónak csak megfelelő formáját kell produkálni: nyilvánvaló, hogy az ilyen írásos gyakorlat egyben a nyelvtan megerősítését is szolgálja. Az is elképzelhető, hogy a kiegészítéses gyakorlat egy úgynevezett objektív feleletválasztós teszt, amelyben a hiányzó rész betöltésére több variációt is mellékelünk, ezekből azonban csak egy a helyes. Az ilyen feladatok meglehetősen sokrétű gyakorlásra is alkalmasak, bár a nyelvet tanulók többsége tesztmódszerként ismeri. A klasszikus feleletválasztós gyakorlatban általában négy válasz közül kell kiszemelni a helyes megoldást (a másik hármat disztraktornak nevezzük). Rafinált tesztkészítők hibaelemzések alapján olyan disztraktorokat választanak, amelyek bizonyíthatóan nagy gyakorisággal fordulnak elő téves válaszként, ezért az ilyen gyakorlatok lelki hatásukban legalább annyira rombolják és elbizonytalanítják az átlagos vagy átlagon aluli tanulót, mint amennyire fokozhatják a nyelvi felkészültséget. A tesztelési céllal készült gyakorlatokban különösen élesen jelentkezik a hagyományos és a modern értelemben vett kontrasztivitás: más disztraktorok lesznek az igazán jók az egyes nációk számára. (Többek között ezért egy adott világnyelv belső nehézségeire támaszkodó nemzetközi teszt nem feltétlenül a legnagyobb kihívás az adott idegen nyelvet tanulónak.) Hasonlóképpen jobban „céloz” az olyan tananyag, amely figyelembe tudja venni egy közösség anyanyelvi sajátosságait az elsajátítandó célnyelv egybevetésével.

Kiegészítéses gyakorlatnak tekinthetjük az úgynevezett cloze procedure (szövegkiegészítés) gyakorlatot is, amelyben egy hosszabb szöveg hiányzó szavait kell pótolni. Ez a szövegkiegészítéses gyakorlat kezdetben anyanyelvűek számára készített olvasási teszt volt, és az eredeti szöveg bizonyos szavainak tudatos törléséből állt elő. A standard vagy eredeti cloze esetén a bevezető egy-két mondat után minden ötödik szót töröltek (az eredeti javaslat az ötödiktől a tizedik szóig terjedt), és ezeket kellett pótolni. Ma már ezt a gyakorlatot többször használják írásbeli tesztelésre, mint olvasási vagy akár írási gyakorlatként. A kommunikatív tesztelés egyik kedvelt, úgynevezett globális módszere a cloze (vö. Oller, 1979), bár nyilvánvaló, hogy ennek az eljárásnak is lehetnek hátrányai vizsgahelyzetekben (pl. a szövegválasztás bizonyos érdeklődésű vizsgázókat pártolhat). Maga a gyakorlat meglehetősen nehéz annak ellenére, hogy egyes szavak a tartalom alapján kitalálhatók, míg esetleg mások a nyelvi, nyelvtani szerkezetek következtében könnyebbek. A megoldás nehézségi foka nagyban függ a helyi redundancia mértékétől, de attól is, hogy az adott helyen szereplő szó mekkora halmaz tagja. Ha ugyanis ez a halmaz nagyon nagy, akkor az adott szó „kitalálása” nem feltétlenül nyelvtudás kérdése, és jobban függhet a jelölt intelligenciahányadosától (és esetleg jó szerencséjétől), mint a tényleges nyelvtudásától (Bárdos, 1979).

Ez a gyakorlattípus, amely arra az ismert pszichológiai elvre épül, hogy a nem egész, nem teljes alakzatokat, formációkat, összefüggéseket az ember mindenképpen igyekszik teljes egésszé formálni (Gestalt-pszichológia és a „closure” elve), mint nyelvi gyakorlat a nyelvi fejlődés későbbi fokozataiban is jelen van. A mai hagyományos cloze-folyamatokban körülbelül háromszáz szóból minden hetediket törölnek (random cloze), ha tesztelésre használják. Az osztálytermi gyakorlásban azonban sokkal kedveltebb az úgynevezett módosított cloze, amelyben a tanár a tananyagnak megfelelően esetleg csak a prepozíciókat, vagy éppen a névmásokat vagy a tanítani kívánt kötőszavakat törli. Könnyíteni lehet e teljesszöveg-kiegészítéses módszer esetén azzal, ha a hiányzó helyeken feleletválasztásos teszthez hasonlóan változatokat adunk meg. Az írás fejlesztésére már középfokon is használható a cloze két másik divatos változata: az úgynevezett C-teszt (minden második szó második felének elhagyása), illetve az úgynevezett autentikus cloze, amelyben a szövegblokk egészéből minden sor elején (vagy végén, illetve elején és végén) lehagyunk néhány betűt. A cloze-típusú gyakorlatok értékelése lehet szigorú (rigorous) vagy szelíd (mild): az előbbiben csak az eredetileg törölt szót, az utóbbiban bármelyik – a szövegösszefüggésben értelmes – szót elfogadjuk.

A gyakorlatok legnépesebb csoportja ezen a szinten kétségkívül a mondatszintű (mondaton belüli) rendezések és a mondatokat egymáshoz képest elrendező gyakorlattípusok. Mondatok különféle átalakítása, újrafogalmazása, bővítése, egyszerűsítése már nagy találékonyságot és bizonyos fokú produktivitást igényel. Ugyanez elmondható az olyan gyakorlatokról is, ahol mondatokat kell egybekapcsolni vagy bizonyos sorrendiségbe állítani. Igen hasznos gyakorlat ezek között például a mondatkombináció, amelyben a megfelelő kötőszó vagy egyéb mondatokat egybekötő frázis segítségével kell megteremteni a mondatok közti koordinációt, egybekapcsolást vagy követést, ok-okozati viszonyt stb. Összekevert mondatok esetén a helyes sorrendet kell felállítani (a történet követésével vagy akár rajzok, térképek segítségével).

A mondatok olyan módosításai, mint a tömörítés, illetve az ellenkezője, a bővítés már olyan írásos gyakorlatok, amelyek kifejezetten kreatív jellegűek lehetnek, és így hosszabb szövegek esetén közel kerülnek a kifejező, szabad fogalmazás megpróbáltatásaihoz. Az ilyen írásos gyakorlatokban valójában a kontrolláltság foka az, amely meghatározza, hogy milyen nyelvtudási szinthez illik leginkább az adott gyakorlat. Vizsgáljunk meg ezek közül is néhányat.

Párhuzamos írás modellek alapján. Ebben a kezdők számára készült gyakorlatban mintát adunk meg (pl. egy szálloda leírása), és utána felsoroljuk a kicserélendő elemeket. A tanuló dolga az, hogy a megadott minta pontos követésével írja át a szöveget, vagy cserélje ki az eredeti kifejezéseket az újakkal. Ezt a gyakorlatot többféleképpen is lehet nehezíteni (pl. nem adunk meg kifejezéseket, csak azt követeljük, hogy hasonlót kell írni; esetleg az egész mintaszövegből cloze-formátumú gyakorlatot készítünk egyes kifejezések elhagyásával). Még több kreativitást igényel az az eljárás, amikor egy minta helyett az adott történet vagy leírás elemeit adjuk meg szótári szinten, és ebből a „csontvázból” kell bővítéssel teljes szöveget formálni. Valójában az ilyen keretekből kifejlesztendő írások már az irányított fogalmazások körébe tartoznak, amelyek közvetlenül a kreatív írás közelébe viszik a jelölteket. Az irányított gyakorlatok egyik változatának foghatjuk fel dialógusok kiegészítését.

Bölcs dolog az íráskészség fejlesztésébe más készségeket is bevonni vagy azokból kiindulni: így például használhatunk más műfajú szövegeket, például egy társalgást arra, hogy majd egy leírás alapja legyen. Használhatunk bármilyen képi anyagot is abból a célból, hogy abból leírás, történet vagy valamilyen más műfajú írás szülessen (pl. karikatúrák, fotók, képregények, faliképek). Ezek a gyakorlatok már mind olyanok, amelyek átvezetnek az önálló fogalmazások világába. Határesetként kezeljük a „dictocomp” (fogalmazás diktálás alapján) gyakorlatát is. Ebben a műveletsorban először a tanár felolvassa a szöveget, és az értettséget kérdésekkel fürkészi. A második olvasás során egyes kulcsszavakat a táblára is feljegyez, de ekkor már további elemzés nincs. Ezt követően a diákoknak úgy kell leírni a teljes szöveget, hogy olyan közel maradjanak az eredetihez, amennyire csak telik a tehetségükből.

Ez a gyakorlat burkoltan az irányított fogalmazás egy változata, ugyanakkor nehezebb is annál, hiszen az eredeti szöveg legteljesebb utánzására kell törekedni. Minden további, a fent leírtnál komplexebb írásos gyakorlat már a következő szakaszba tartozik, amelyben (a főként középhaladó és haladó szintű hallgatók) a kifejlett, önkifejező vagy kreatív írást gyakorolják.