Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


5.7. Összefoglalás

A beszéd ősi, elsődleges formája a nyelvnek, tágabb értelmezésben a beszédértést is felöleli, ennek ellenére évszázadokon át a szóbeli készségek alárendelt szerepet játszottak a nyelvtanításban. A beszéd olyan szenzomotorikus nyelvi készség, amelyet az anyanyelvben is megfelelő beszédfeltételek mellett sajátítunk el: 1. a beszédprodukció feldolgozási folyamatának rövidsége (processing condition), vagyis az idő szorítása (az átlagos beszédben jól megfigyelhetők az időnyerésre való törekvés különféle technikái, például be nem fejezett vagy újrakezdett mondatok; egyszerűsített szerkezetek; beszédközhelyek, konvenciók, állandó frazeológiai kifejezések használata; időnyerés különféle töltelékszavakkal, hezitálással, előző mondat javítása átfogalmazással stb.); 2. a kölcsönösség feltétele (reciprocity condition), vagyis az a tény, hogy a nyelvet személyek közti kommunikációban sajátítjuk el.
Bár a beszédprodukció megteremtése az artikulációs bázis kialakításával, a hangok igényes reprodukálásával kezdődik (lásd: a kiejtés tanítása), a megfelelő jelentés szerint kiválogatott szavak korrekt nyelvtannal történő egybekapcsolása mint produkció még nem jelenti azt, hogy a nyelvet a beszédben megfelelő célok érdekében helyesen tudjuk használni: a korrekt formákon túlmenően a funkciók helyes használatát is el kell sajátítani. Az utóbbiak művelését összefoglaló néven interaktív készségeknek is szokás nevezni. Az interaktív készségek között hagyományosan két nagyobb csoportot különböztetnek meg: 1. az ún. rutinok (amelyek a közlésnek olyan közegei, amelyekben az adott nyelvre jellemző tipikus mintákat követünk, pl. leírás, történet elmesélése, utasítások adása, összehasonlítás); 2. a beszéd irányításának készsége (negotiation skills), ezek közé a társalgás témájának, hosszának meghatározása; egy társalgáson belül a szerepek cseréje és még hasonlók tartoznak. Az interaktív készségek célja valójában a kommunikáció fenntartása.
A beszédnek három alaptípusát szokás megkülönböztetni: 1. a monológ (amely többnyire leírás vagy történet, illetve korábban a retorika tudománya által leírt és szabályozott beszédművészet; 2. a párbeszéd vagy dialógus (ahol az adott nyelv tipikus fordulatai és maga a forgatókönyv [script] előtérbe kerül); 3. a társalgás (amikor kettőnél több személy spontán vagy kerekasztalszerűen irányított beszélgetése zajlik). A beszédkészség fejlesztése hagyományosan a szigorúan kontrollált gyakorlatoktól a kevésbé irányítottak felé halad a bemutatás, begyakorlás és más készségekbe való integrálás legfőbb szintjein. A történeti módszerek közül a legsikeresebben a direkt módszer fejlesztette a beszédkészséget, de eredményes volt az intenzív, az audiovizuális és bizonyos mértékig az audiolingvális módszer is. Az utóbbi hátránya az volt, hogy az erősen szerkesztett osztálytermi foglalkozások lesöpörték a diákok kezdeményezéseit, és így éppen a részvétel ellen kondicionált. Hiába hangsúlyozták a szóbeli készségeket, a tanítás során a szerkezeteket és a beszéd tartalmát, funkcióit kettévágták. Míg az audiolingvális módszer arra törekedett, hogy a beszédkészség egyes alkészségeiből felépítse az egészet, funkcionalitás és egészlegesség jellemzi a kommunikatív nyelvtanítás beszédfejlesztő gyakorlatait, így például a szerepjátékokat, a szimulációs gyakorlatokat, nyelvi játékokat, drámatechnikát alkalmazó gyakorlatokat, interjúkat.
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave