Egyes iskolákban ezt a funkciót a nyelvi laboratórium ölti magára, amely fonotékaként vagy olvasóteremként is üzemelhet. Magyarországon a hatvanas évek kezdete óta léteznek nyelvi laboratóriumok, amelyek először nyugati importból származtak (Cedamel, Phillips, Sony, Tandberg stb.), majd a közép-európai gyártók is felismerték a piaci lehetőségeket (előbb a Tesla, majd a magyar BRG is). Eleinte a megfelelő pénzeszközökkel rendelkező cégek úgy vélték, hogy megtalálták a „deus ex machina” megoldást nyelvtudatlanságuk orvoslására. Csak később derült ki, hogy a korai orsós laboroknak komoly szervizigényük volt, amelyet nem lehetett nyelvtanárokra bízni, és így a technikusi állással tetézve, már eltúlzottnak tűnt a beruházás. A nyelvi laboratóriumok azóta sokat tökéletesedtek szemben megrendelőikkel, akik még ma is elhiszik, hogy a nyelvtudás ugyanúgy előállítható, mint egy ipari termék.

Számunkra sokkal inkább tanulságos, hogy milyen karriert futott be a nyelvi laboratórium a nyelvtanári professzióban. Amikor az első audioaktív (AA) csoporttrénereket (amelyek valójában tanári magnetofonhoz kapcsolható fejhallgatórendszerek) követték az első audioaktív-komparatív (AAC), vagyis a diák hangjának rögzítésére is alkalmas nyelvi laboratóriumok, a lelkesedés magas fokra hágott. A nyelvi laboratórium ugyanis sokkal több gyakorlási lehetőséget biztosított – mégpedig a diák tempója szerint -, mint amennyit a nyelvtanár valaha is képes megvalósítani az órán. A hangvisszaadás ilyen ugrásszerű javulása feledhetővé tette az esetlegesen nem eléggé képzett tanár kiejtését, hiszen az anyanyelvi beszélők egész kavalkádját zúdította a nyelvtanulókra. Magyarország akkoron szorosan lepecsételt ország volt ebből a szempontból, hiszen a mozifilmek többségét is szinkronizálták, és így a környező országok nyelvén kívül más nyelvek eredeti hangzásához hozzájutni igen nehéz volt. A tananyagok legális (és illegális) behozatalának valóságos feketepiaca alakult ki, és ez a nemtelen versengés a legmodernebb nyelvi laboratóriumokra is kiterjedt. Egy ilyen presztízshelyzetben az audiolingvális, esetleg audiovizuális nyelvtanár természetesnek tekintette, hogy minden új technikai fejleményt bevet a tanulás intenzitásának fokozása érdekében. Az órarendbe betervezett és feltüntetett nyelvi laboratóriumi gyakorlóórákon túlmenően ekkor keletkeztek a nyelvi laboratóriumokat is tartalmazó multimédiaközpontok, ahol a tananyagokat könyvtárszerűen kölcsönözték (fonotéka), és technikusi felügyelet mellett éjszakákba nyúlóan használták is. Az audiolingvális módszer hanyatlásával egy időben csökkent a nyelvi laboratóriumok súlya, megbénulásukhoz azonban a kilencvenes években a karbantartási és felújítási gondoknál sokkal inkább hozzájárult az a tény, hogy a nyelvtanárok a nyelvi labor használatának metodikáját legalább annyira nem ismerték, mint magát a műszaki berendezést. Márpedig az a tény változatlan, hogy az artikulációs bázis átállását, az alapvető szerkezetek használatának automatizálását, fontos mondatdallamok beállítását és még számos más jelenség begyakorlását ma is a nyelvi laboratórium segítségével végezhetjük el leghatékonyabban. Az a gesztus, ahogy a magyar nyelvtanárság (tisztelet a kivételnek) sutba vágta egykor kedvenc játékszerét, nemcsak az elkényeztetett gyermek képét idézheti fel bennünk, vagy szakmánk meglehetősen költséges, divatjellegű hullámzásait, hanem azt a szinte genetikaivá mélyült tulajdonságot, hogy a szakmai tudatosság hiánya nem bűn. Pedig az.

Az idegen nyelvek tanításában hatványozottan érvényes a szemléltetés elve, amely itt nem is módszer, mint egyes általános didaktikákban, hanem a napi munka állandó alapfeltétele. Éppen a szemantizálás az a jelenség, amely a nyelvórán leggyakrabban visszatér, és az első bemutatás élményszerűsége köztudottan sokat számít a létrejövő emléknyom mélységében, élénkségében, későbbi felidézhetőségében. A taneszközök kulturált használatának fontossága megérdemelné, hogy tanári vizsgákon külön és részletesen szerepeljen, nem csak közvetetten, ahogy most, mint egy zárótanításba beválasztott esetlegesség. A mai interaktív nyelvi laboratóriumban (AAC+) már beépített videó és számítógépes rendszerek is szerepelhetnek (minden tanulói állomáson egy bébiszámítógép). Fülkés rendszereket ma már nem gyártanak, a tanulói (íróasztalokhoz hasonló) állomások tetszés szerint rendezhetőek, így nem kell külön osztályterem és nyelvi laboratórium. Az ilyen laborokban a modern idegen nyelvi tesztelés és értékelés is új formákat ölthet. (Ez a téma természetszerűen vezetne át bennünket az eszközök használatához mint a tanítási folyamat egy másik dimenziójához: ehelyütt emlékeztetünk rá, hogy a nyelvpedagógiai technológiával jelen tankönyvsorozatunknak egy különálló kötete foglalkozik.)