A módszertani lépéseknek sajátos összekapcsolódása az eljárás. Az eljárás során egyetlen cél érdekében logikailag meghatározott sorrendben egymásba kötődő lépések követik egymást. Az eljárás folyamatának szemléltetésére megfelelő példa lehet egy párbeszéd feldolgozása, amelyben a diákok először meghallgatják a párbeszédet csukott könyvvel, majd nyitott könyvvel, utánozhatják a szereplőket csoportosan vagy egyenként (csukott könyv mellett, majd nyitott könyvvel), átvehetik az egyik szereplő mondatait, miközben a társalgás másik felét magnetofon szolgáltatja (nyitott könyvvel), ugyanezt megpróbálhatják csukott könyvvel stb. Egy-egy ilyen célzott cselekvéssor nevezhető eljárásnak.

Az idegennyelv-tanítási módszer a felbontott nyelvi tartalom és az osztálytermi megvalósulás formájának olyan célszerű algoritmusa, amely egy teljes oktatási folyamat során biztosítja az elsajátításhoz szükséges didaktikai fázisokat (pl. előkészítés, bemutatás, begyakorlás, alkalmazás). A technikai fogásoknak, módszertani lépéseknek és eljárásoknak egy ilyen egymással harmonizáló, hézagtalanra tervezett menete a gyakorlatban teljességgel soha nem valósul meg, aminek számtalan oka lehet, például a tanítás heurisztikus elemei, a véletlenszerűség stb. Ebben az értelemben beszélhetünk például Gouin módszeréről vagy az intenzív módszerről, amelyek limitált lépéssorok vissza-visszatérő alkalmazásával kívánják bejárni az elsajátításhoz szükséges utat. Vannak azonban olyan módszerek, amelyek többet képesek nyújtani, mint egy adott tananyag időegység alatti elvégezhetőségének és elsajátíthatóságának az útja.

Az ilyen esetekben nyelvtanítási elméletről beszélünk, amely a nyelvpedagógiával rokon tudományoknak egy olyan kongruenciája, amelyben egy működőképes nyelvfilozófia és a vele kompatibilis lélektani folyamat aktiváló hatását a pedagógiai helyzetekben is érvényesíteni képes. Ilyen összhang figyelhető meg a strukturalizmus és behaviorizmus elveit a nyelvpedagógiában kiaknázó audiolingvális módszer esetén, nem különben a transzformációs-generatív nyelvtan és a kognitív pszichológia hatásait ötvöző mentalista módszerekben. A nyelvek tanulásának ezek a nyelvelméleti és tanuláselméleti szempontból tudományosan magyarázható útjai azonban nem jelentik azt, hogy a nyelvtanítási elméletek feltétlenül hatékonyabbak, mint egy egyszerű nyelvtanítási módszer. A hatvanas-hetvenes években lezajlott ez irányú kísérletek (Scherer-Wertheimer, 1964; Smith, 1970; Levin, 1972; Krashen-Seliger, 1975) nem tudták valamely módszer vagy nyelvtanítási elmélet felsőbbrendűségét bizonyítani. Azt azonban bizton állíthatjuk, hogy a nyelvtanítás különféle szempontokból esetleg elmarasztalt, ismert módszerei között nem volt egy olyan sem, amelynek segítségével valaki meg ne tanult volna egy nyelvet. Ilyen értelemben tehát a nyelvtanítási módszer és a nyelvtanítási elmélet közötti különbségtevésnek csak elvi jelentősége van, mindkettő eljárásokból és lépésekből áll. A kommunikatív nyelvtanítás hosszú fennállásának titka éppen az, hogy olyan integrált módszerré vált, amely a célba vett készségtől, a tananyagtól, nemkülönben a tanulás körülményeitől, a diákoktól, esetleg magától a tanári egyéniségtől teszi függővé azt, hogy egy adott helyzetben melyik hagyományos értelemben vett módszer döntő láncszemét mutatja fel sajátjaként. Így az integrált módszerek képesek a nyelvtanítás/nyelvtanulás összes lényeges tényezőjét változásaikban rendszerszerűen szemlélni.