Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


3. Hibaelemzés, hibajavítás

A hibajavítás különféle osztálytermi technikái ősidők óta szerves részei a tanári visszacsatolásnak. A tanár akár ösztönösen, akár tudatosan, de folyamatosan visszajelzéseket szolgáltat a tanulás hosszabb vagy rövidebb ideig tartó eredményességéről, netalántán eredménytelenségéről: e széles körű tevékenység egyik műfaja a hibajavítás. Mind az írásbeli, mind a szóbeli hibák visszacsatolásának meglehetősen körülírt technológiája van, annak ellenére, hogy a ki-mikor-mit, milyen mélységben és hogyan javítson téma tárgyalása nyelvtanári körökben általában végtelenbe nyúló vitákhoz vezet. Az osztálytermi hibaelemzés elsődleges célja az, hogy érzékelje a nyelvi teljesítmény javulását vagy romlását, ugyanakkor az ebből nyert értesülések közvetlenül a tanítást, közvetve pedig a tananyagok írását is segíthetik. Jó harminc évvel ezelőtt a hibajavítás (különösen hosszabb írásbeli gyakorlatokat vagy fogalmazásokat követően) az osztálytermi munka határozott és eléggé terjedelmes része volt, hiszen a tanár részletesen elemezte a tipikus hibákat, majd az általános hibákat követően tanulságképpen egy-egy súlyos egyéni hibát is bemutatott (miközben az írásos javítások alapján bárki felállíthatta a saját hibaprofilját, amely azonban nem került nyilvánosságra, csak a füzetben volt követhető). Szemléletünk a hibák javításának lélektanával kapcsolatban sokat változott azóta, azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az akkori nyelvtanítás egészét átitatta a grammatikai-kontrasztivitás eszméje (vö. Budai, 1979). Az anyanyelv és a célnyelv másságát tudatosan használó nyelvtanítás előre megjósolta, behatárolta a várhatóan „nehéz” területeket, és arányosan több időt szánt a tanulóknak gondokat okozó jelenségek magyarázatára. Tudomásul kell vennünk, hogy a kétszakosság csökkenésével az egyke szakokon tanuló nyelvtanárok csak a legritkább esetben rendelkeznek azzal a tudományos felkészültséggel, amely egy kontrasztív elvű tanításhoz szükséges. E rövid fejezetben azonban nem foglalkozunk a kontrasztív pedagógiai nyelvtanok hibaelemzéseivel, hanem a hiba fogalmának, a hibák legfőbb típusainak, valamint a hibajavítás technikáinak bemutatására szorítkozunk.
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave