Alkalmazott nyelvészek meglehetősen régóta kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy az intelligencia esetleg a nyelvre alapozott, nyelvi alapú, így a nyelv nemcsak a szellemi fejlődés fontos társadalmi feltétele, hanem egyben magának az intelligenciának az alapja, amelyre genetikai és neurológiai bizonyítékokat is lehet találni. Tény és való, hogy a korai intelligenciatesztek (Binet, Wechsler, Terman stb.) vizsgálataikban a nyelvi és a logikai-matematikai képességeket állították a középpontba. A matematikai-statisztikai módszerek fejlődése, nevezetesen a faktoranalízis lehetővé tette, hogy többféle tesztet összehasonlítsanak a kutatók, de az intelligencia esetében egyetlen közös tényező helyett inkább többtényezős eredményekre jutottak. Eszerint olyan képességek mutattak korrelációt, mint a szójelentéssel, az emlékezettel, az észlelés gyorsaságával, a beszéd folyamatosságával, a következtetésekkel stb. összefüggő képességek, ezért méltányos az intelligenciát összetett képződménynek tekinteni. A szűk értelmezési körű korai vizsgálatokat valósággal szétrobbantotta Gardner (1983) intelligenciaelmélete, aki szintén többrétű intelligenciáról beszél, és hét kategóriára bővíti az eredeti kettőt (nyelvi és logikai-matematikai). Szerinte mindenképpen létezik térbeli intelligencia, zenei intelligencia, mozgásintelligencia, személyek közötti (interperszonális) és az egyénre irányuló (intraperszonális) intelligencia. Gardner azt is megpróbálta bebizonyítani, hogy intelligenciafelfogásunk az európai kultúrkörhöz kötődik: a mi sorrendjeink nem lennének megfelelőek más kultúrákban (például egy polinéz halász esetében a tájékozódási képességnek primátusa van). Alighanem egyetérthetünk Horváth Györggyel, hogy az intelligenciát belsővé vált kódrendszerekkel való bánni tudásként fogjuk fel, olyan képességnek, amely egyik kódrendszernek a másikba történő pszichikus átfordítását lehetővé teszi (Horváth, 1998: 73). Mivel tökéletesen világos tanítás, tökéletesen felépített tananyag nem létezik, így az intelligencia mint tényező az irányított nyelvtanulásban is jelen van: segítségével hamarabb és jobban megérti a tanuló a tanítást. Visszatérve Gardner többrétű intelligenciafogalmához, a zenei intelligencia egy bizonyos fajtáját működtetjük, ha könnyedén felfogjuk egy idegen nyelv intonációs mintáit. Mozgásintelligenciát kíván a célnyelv fonológiája, és ha kommunikálunk, akkor a személyközi kapcsolatokban megnyilvánuló intelligencia segít. A nyelvi képességek tapasztalati alapon fejlődnek (vagyis az anyanyelv elsajátítása és használata révén), ugyanez érvényes a nyelvtanulási stratégiákra is. Mielőtt azonban a nyelvtanulási stratégiákat vizsgálnánk, soroljunk fel néhány, a kognitív stílussal kapcsolatos jelenséget, amelynek segítségével bizonyos nyelvtanulási események magyarázhatók.