Nem a nyelvpedagógia az egyetlen, amely kutatásaiban más tudományoktól kölcsönzött módszerekkel dolgozik. A társadalomtudományok körében talán a szociológia mutatja be a leglátványosabban, hogy kutatási módszereiben összhangba képes hozni a pszichológia, a demográfia, a statisztika, a közgazdaságtan, a biológia legcélratörőbb eljárásait, legjobb fogásait. A nyelvpedagógia gyakran éppen a szociológia vizsgálati módszereit veszi kölcsön, de találkozhatunk jellegzetesen nyelvészeti, pedagógiai és még gyakrabban pszichológiai tudományterületeken honos megoldásokkal is. Mégsem túlzás azt állítani, hogy a nyelvpedagógia kutatási módszereinek döntő többsége a pedagógiában használtakkal azonos, még a gyakorisági mutatók, a hangsúlyok is rendkívül hasonlóak: divatszerűen pártolt az osztálytermi megfigyelés és a tesztekkel történő tudásszintmérés. A nyelvpedagógia éppen az utóbbiban, vagyis az idegen nyelvi mérés és értékelésben képes néhány olyan eredményt felmutatni, amelyek a mérőeszközök fejlődésére is kétségkívül hatással voltak. Ugyanakkor, ha áttekintünk néhány friss kutatás-módszertani művet (Falus, 1993; Orosz, 1995; Babbie, 1996), akkor világossá válik, hogy a nyelvpedagógia még kevéssé használta ki a rendelkezésére álló lehetőségeket. Orosz (1995: 37) a személyiségvizsgálatok standard és nem standard eszközeit is tárgyalja idézett művében. A saját tervezésű vizsgálati eljárások és eszközök között említi a kérdőív, a megfigyelés, az interjú, sőt az úgynevezett szociometria módszerét is. Ezek közül a szervezett (osztálytermi) megfigyelés és egy-két kérdőíves módszer tekinthető elterjedtnek, a többi gyakorlatilag ismeretlen. Mint tényfeltáró eszköz, az interjú használata alighanem rendkívül hasznos lenne a tanulási stratégiák vagy éppen a tanítási stílusok elemzésében. Ritkán fordul elő még kutató-fejlesztő nyelvpedagógusoknál is, hogy mindennapi munkájuk standardizált mérőeszközei, tudniillik a nyelvi tesztek mellé kontrasztként ugyanabban a populációban intelligenciateszteket, figyelem- és emlékezetvizsgálatokat vagy még inkább személyiségteszteket állítanának. Újabban a dokumentumelemzés módszerei is elterjedtek a nyelvpedagógiában, így a hagyományosnak számító tantervelemzésen és értékelésen túlmenően a legnagyobb volumenű a kutatás a tananyagelemzésben és -értékelésben. Technikai szempontból dokumentumelemzésnek tekinthetjük a tanárjelöltek óravázlatainak kiértékelését vagy az újabban divatossá váló tanári napi feljegyzések, naplók elemzését. Elképzelhető, hogy a nyelvpedagógiai műhelyek méretéből, a pályázati kedv hiányából és más látszólag össze nem függő okokból alakult ki az a helyzet, hogy a nyelvpedagógiai kutatásokban rendkívül alacsony a klasszikus pedagógiai kísérletek száma. Ugyanakkor egyre több munka foglalkozik az idegen nyelvek tanításának történetével, amely analitikus, nagy filológiai hűségre törekvő forráskutatást igényel. A többnyire kronológiai sorrendet követő leírások és értelmező elemzések lehetővé teszik az összehasonlításokat, így a nyelvpedagógiának mind a szinkrón, mind a diakrón aspektusa igényli a komparatisztikát, az összehasonlító nyelvpedagógiát.