Ebben az I. fejezetben arra tettünk kísérletet, hogy értelmezzük a nyelvpedagógia mint tudományterület, valamint a nyelvpedagógia mint professzió fogalmait. Az első részben bemutatott modellekben a didaktikai, alkalmazott nyelvészeti, nyelvtanítás-történeti és általános pedagógiai elemek keveredése figyelhető meg. A nyelvtanítás mint professzió történetéből levonható általános tanulságok olyan leírást eredményeznek, amelyben a nyelvpedagógia az alkalmazott nyelvészettel, a pedagógiai pszichológiával és a didaktikával távolabbi rokonságban álló diszciplínaként jelenik meg, amely a nyelvtanulás-nyelvtanítás folyamatának pedagógiai, pszichológiai és alkalmazott nyelvészeti tényezőit általában az 1+n nyelv elsajátítása szempontjából vizsgálja. Ez bővebben azt jelenti, hogy mint tudományág kutatja a nyelvtanulás/nyelvtanítás folyamatát, annak tartalmát, szervezési formáit, módszereit, ellenőrzését és értékelését. Kutatja továbbá a nyelvtanulási/nyelvtanítási folyamat személyi tényezőinek szerepét a tanári és tanulói típusok, stílusok, stratégiák kérdéseit, az osztálytermi szocializáció, individualizáció és önismeret lehetőségeit. Végül, de nem utolsósorban kutatja azokat a tudományterületeket, amelyek alapján az alkalmazott nyelvészet és a nyelvpedagógia egyetlen közös ősre vezethető vissza: nyelvelsajátítás, egy-, két- és többnyelvűség, a nyelvi fejlődés és fejlesztés kérdéskörei, a nyelvek tanulhatóságának és taníthatóságának kritériumai stb. Ebben a felfogásban tárgyalja e fejezet harmadik része a nyelvpedagógia tartalomszerkezetét, és ugyanez a felfogás érvényesíti a nyelvpedagógia helyét a különféle tudományok rendszerében a negyedik részben.