A másodiknyelv-elsajátítási elméletek tárgyalásakor (SLA) átmenetileg nem teszünk különbséget második nyelv vagy idegen nyelv tanulása között, sőt tanulás és elsajátítás között sem, vagyis mind a spontán, mind az irányított, vagy más kifejezésekkel a természetes vagy oktatott nyelvtanulást is vizsgáljuk. A másodiknyelv-elsajátítási elméletek körében még ma is fontos szerepet játszik az az elképzelés, hogy az első és a második nyelv elsajátítása között szoros összefüggés mutatható ki. Erre gondolhattak a nyelvtanítás-történet klasszikusai, akik közül többen a gyermekek nyelvtanulásának megfigyeléséből indultak ki (Gouin, Prendergast), és ma is sokan használják nyelvészeti kincskeresésre a gyermeknyelvet. Az ún. azonossági hipotézis azonban a hatvanas, hetvenes években a generatív nyelvészet terjedését követően már nem tudta tartani magát, megdőltek a direkt analógiákról szóló tanok, és az elmélet egyre inkább csak néhány közös vonás tárgyalására szorítkozott. Ma sem megvetendő és metodikai szempontból is érdekes azonban felsorolni mindazokat a sajátosságokat, amelyek az első nyelvtanulásból eltanulhatóak. Az egyik ilyen jelenség a gyermek fáradhatatlan gyakorlása, a gyakorlásban pedig az utánzás képessége. A kisgyermek mindent utánoz, szinte majmol. Az első nyelv felállítja a készségek gyakorlásának, tanulásának helyes sorrendjét is: hallásértés, beszéd. A megértés mindig megelőzi a beszédet. Példamutató a fokozatosság is: először egyes hangok, majd szavak, majd szócsoportok, majd mondatok. Ez is természetes rendnek tűnik, mint ahogy az írás és olvasás a nyelvi fejlődésnek csak nagyon késői szakaszában köszönt rá a gyermekre. Mikor kell a kisgyermeknek fordítani? (Vagyis burkoltan a direkt út a legjobb út a nyelvtanulásban.) Végül, de nem utolsósorban a gyermek nem tanulja a nyelvtant, egyszerűen csak használja a nyelvet. Ez egészen másféle tanulás (elsajátítás), mint a nyelvtan tudatosítása. Csak egyetérthetünk Sternnel (1970), hogy ezek a metamorfózisok a második nyelv elsajátításában is érvényesíthetők. Az érdekesség kedvéért hozzátehetjük, hogy ezek az elvek egyszerre több lehetséges módszer képét is felvillantják a direkt módszertől az audiolingválison át a kommunikatívig.

Spolsky mind a 74 tézist (feltételt) besorolja ebbe a három kategóriába, és ezzel egy rendkívül fegyelmezett leírást nyújt a második idegen nyelv elsajátításának kísérletekkel is alátámasztott elveiről. Mindezekhez csatolja még azt a formulát, amelyben a kívánt eredményesség egy négytényezős csoport összegével azonos, ezek a következők: a nyelvet tanuló tudás- és készségszintje az első vagy bármely más nyelvekben; a nyelvet tanuló képességei, beleértve a fiziológiai, biológiai, intellektuális és kognitív feltételeket; a nyelvtanuló affektív tényezői, mint például személyiség, motiváció, attitűdök, nyelvi szorongás; és végezetül az alkalom, amelyben a nyelvtanulás gyakorolható. Ennek a szerző által preferenciamodellnek nevezett rendszernek az áttekintése egyben be is mutatja a szakma jelenlegi állapotát: összegzi mindazokat az alapelveket, amelyek a nyelvelsajátítás folyamatában tudhatók és tudandók, összegzi azokat a feltételeket, amelyeknek jelenléte nyelvtanulást vált ki. (32. ábra)