Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


2.8. Összefoglalás

A kiejtés tanítása a nyelvtani-fordító módszer hatására évszázadokig el volt hanyagolva, áttörést a 19. század végén a modern nyelvészet új ága: a fonetika fejlődése jelentett. A direkt módszer teremtette meg a kiejtéstanítás formai kereteit, amennyiben a kezdeti, mechanikus szakaszban az artikulációs bázis kialakítását leglényegesebb feladatának tekintette. Az International Phonetic Association létrejöttével, Daniel Jones szótárainak hatására kialakult a fonetikai átírás nemzetközileg is elfogadott rendszere, így a tudatos kiejtéstanítás jegyében az osztálytermekben is bevezették a fonetikai átírást. Bár a 20. századi módszerek között az intenzív módszer is törekedett az autentikus kiejtés megközelítésére, a modern kiejtéstanítás alapjait, amely a hang- és szószintű tiszta ejtésről az intonáció és beszédritmus irányába tevődött át, a fejlett technikával támogatott audiolingvális, de még inkább az audiovizuális módszer teremtette meg. Bár mind a szituatív, mind az audiolingvális módszer a pontos kiejtést a nyelvtani korrektség részeként kezelte, a kiejtés tanításának színvonala az audiovizuális módszer hanyatlásával a hatvanas évek végétől zuhanni kezdett. A kiejtés tanításának, pontosabban elsajátíttatásának fontosságát a nyolcvanas években a kommunikatív módszer állította vissza.
A kiejtés tanításához kétféleképpen közeledhetünk: 1. az intuitív megközelítés szerint az intonációs és ritmikai elemeket utánzás és ismételgetés útján a maguk egészlegességében, tudatosítás nélkül kell elsajátítani. Ez különösen az olyan nem fonetikusnak is nevezett nyelveknél érvényes, ahol a jelen kiejtés nagyon eltér a ma is használt írásképtől; 2. az analitikus kiejtéstanítás tudatosítja a célnyelv hangjait, artikulációs bázisának sajátosságait, különféle gyakorlatokkal pontosítja a hangok kiejtését (pl. csak egy hangban eltérő szópárok, minimal pairs). A szavak kiejtését, a hangok és hangsúlyok pontos ejtését a tanulószótárakból is visszakereshető, fonetikai átírással (transzkripció) támogatja. Megfigyelések szerint a két módszer elegye is elképzelhető a nyelv karakterétől, illetve a tanuló személyiségétől függően. A tanár feladata az, hogy jó kiejtést alakítson ki, amelynek hiányában mind az értés, mind a beszédprodukció gátolt lehet.
A jó kiejtés kritériumai a következők: 1. érthetőség (intelligibility, vagyis a hangoknak egy olyan tisztasága, amely az anyanyelvű számára hozzáférhetővé teszi a nyelvtanuló beszédét); 2. következetesség (consistency, amely azt jelenti, hogy az idegen ajkú beszélő az egyes hangokat saját magukhoz képest és egymáshoz képest is nagyjából egyformán ejti ki, és ezzel az elkerülhetetlen akcentus mellett is lehetővé teszi, hogy az anyanyelvű ráhangolódjon beszédjére. Ha ezek a kiejtési standardok menet közben változnak, csúszkálnak, az illető beszédprodukciója érthetetlenné válik); 3. elfogadhatóság (acceptability). Anyanyelvünk intonációs mintái lehetnek idegesítőek, sértőek vagy éppenséggel abszurdok egy másik nyelven. A befogadók reakciója ezekre érzelmi és így kevéssé megértő. Számos nyelvtanár kezdetben igyekszik semleges beszédmodort kialakítani diákjaiban. Ez eleinte biztonságosnak látszik, később azonban akadályozza az élénk, élethű kiejtés elsajátítását.
A kiejtés egymástól el nem választható aspektusai a felismerés és a produkció. A hallás utáni értésben az előbbi, megszólaláskor az utóbbi kerül a középpontba, összehangolt működésük elengedhetetlen feltétele a folyamatos beszédnek. Működési hiányosságok esetén a hivatásos tanárnak meg kell találnia a hibát a fültől az agyig, illetve az agytól a beszédszervekig vezető fiziológiai láncolatban, illetve az ehhez kötődő mentális folyamatokban.
A kiejtéstanítás hagyományosan legjelentősebb területei a következők: 1. a hangok egymástól eltérő, megkülönböztető vonásainak pontos felismerése és reprodukálása; 2. a szavak pontos hangsúlyozása (az élhangsúlyokhoz szokott magyaroknak a legtöbb európai nyelv hangsúlymintái problémát okoznak, mert öntudatlanul úgy vélik, hogy ahol hangsúlyt hallanak, ott szó kezdődik; külön problémát jelenthet még az olyan nyelv, mint az angol, ahol a hangsúlyos szótagok időben egymástól azonos távolságra vannak, függetlenül attól, hogy két hangsúlyos szótag között hány szótagot kell még kimondani: stress-timed language); 3. a ritmus és intonáció mondatszintű tanítása; 4. a ritmus és intonáció folyamatos beszédben történő gyakorlása; 5. a folyamatos beszéd egyéb fontos sajátosságai (pl. hangsúlytalan formák, összevont alakok, hangkiesések és hasonló jelenségek).
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave