Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


3. A nyelvtan tanítása

A nyelvtanárok mindennapi szókincsében a nyelvtan tanítása a szavak különféle változásainak, szószerkezeteknek és mondatszerkezeteknek formacentrikus megközelítését jelenti, nagyjából úgy, ahogy azt az előző fejezet 11-13. ábrái sugallják. Valamikor leginkább az osztotta meg a szakmát, hogy a nyelvtani jelenségeket milyen mennyiségben és milyen mélységben tanítsa, ma már a nyelvtanításra erősen ható alkalmazott nyelvészeti kutatások, illetve egy integrált makronyelvészeti szemlélet hatására e hagyományos nyelvtantanítás megújulás előtt áll. Előtérbe került ugyanis a „nyelvtannak” egy olyan szemlélete, amely elsőbbséget ad a nyelvtani jelentések tanulmányozásának, illetve annak, hogy ezek a jelentések milyen rendszer szerint kapcsolódnak a különféle beszédfunkciók megvalósulásához. Visszautalva a korábban már használt vizuális elemre (13. ábra), ez azt jelenti, hogy a formacentrikus nyelvtantanítás integrálódni próbál, és az interaktív diskurzusban a funkciók irányában keres kitörési pontokat. Egy ilyen komplex pragmatikai szemlélet a nyelvi formák (és funkciók) tanításában másfajta érzékenységet és másfajta metodikát kíván: jósolható, hogy az ezredforduló a nyelvtani ismeretek tanításának új, eddig kevéssé ismert dimenzióját nyitja meg.
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave