Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

4.4.2. Szókincsméret és nyelvi szintek

Vizsgák is, de tankönyvek is hosszú ideje sulykolják a szokványos triászt: alapfok, középfok, felsőfok. Az átlagfelfogás azt sugallja, hogy ezek a szintek egymástól egyenlő távolságra vannak, a szakemberek (meg a gyakorló nyelvvizsgázók) persze tudják, mennyire nem egyformák a távolságok az egyes szintek között. Talán térjünk vissza a „mire elég?” kérdéséhez.

A turizmus megnövekedtével nem egy hazánkfia érezhette külföldön, hogy milyen hasznos lenne, ha olyanokat tudna kérdezni, hogy „mibe kerül?”, „hány órakor?”, „hol van a ...?” vagy még inkább „elnézést, hol van a ...?, vagy ha legalább el tudná olvasni a legegyszerűbb feliratokat, és meg tudná nevezni a legegyszerűbb tárgyakat, ismerné a számokat stb. Ezt a körülbelül 500-800 szó aktív és mintegy 1000 szó passzív ismeretén alapuló nyelvtudást túlélési szintnek is nevezhetnénk (turistanyelvtudás). Egy ilyen szintű nyelvismeret csökkenti a magányosság és elveszettség érzését, és remekül megteremti azt az illúziót, hogy lám, máris közünk van ehhez a kultúrához. Bár ez a szint viszonylag kis befektetéssel elérhető, mégsem vállalkozunk arra, hogy ezt több nyelvből is megtegyük, holott éppen ez az első és a legsikeresebb fokozat, a legnagyobb ugrás az ismeretlenbe. Jutalma az, hogy az elkötelezettség hiányában ezt a tudást még büntetlenül, szinte könnyű szívvel el is lehet felejteni.

A következő szint kőmívese már egy kicsit több téglával és habarccsal dolgozik (értsd szavak és nyelvtan), vagyis mintegy 1500 aktív és 2000 passzív szót hasznosít: ha limitáltan is, de egyszerű helyzetekben, egyszerű témákról folyamatosan képes beszélgetni. Még ha kevés is lesz egy ilyen beszédben a valódi személyes vélemény, ez a még szintén alapfokú szint a nemzetközi kommunikációban is jól használható, különösen akkor, ha nem derül fény arra, hogy a hozzá kapcsolódó olvasási, még inkább írásbeli készségek fölöttébb szerények.

A következő szintre általában az a jellemző, hogy az erőteljes szókincsbővülés jelentős része a tényleges nyelvhasználat eredményeképpen a felhasználó szakmájából ered. Az ilyen társalgó magabiztosságát növeli a szaktudás szilárdsága, amely bizonyosság a nyelvtudás más régióiba is kisugárzik (megközelítőleg 2500-3000 szó aktív és 3000-3500 szó passzív ismerete). Megint más szemszögből ez az első olyan szint, amely igazán „veszélyes”, hiszen ekkor érzi a beszélő azt, hogy megfelelő technikával bármit képes kifejezni, s ha megértik, többé már kísérletet sem tesz arra, hogy a megfogalmazás nyelvi igényességét növelje. Még egy ilyen nagy szókincset is lehet gyatra nyelvtannal, rossz kiejtéssel úgy működtetni, hogy ha eltűnik a „megértő közeg” (hasonló műveltségű szakemberek), akkor a nyelvtanilag pontatlan, szóválogatásaiban téves mondatok hálóját az anyanyelvű már túl fáradt kibogozni.

A következő szint mintegy 3000-4000 szó aktív és 4000-5000 szó passzív ismeretével technikailag már arra is lehetőséget nyújt, hogy a magunkén kívül esetleg mások megnyilvánulásait is közvetítsük. Megegyezik ez a szint az átlagos, nem túl művelt anyanyelvi beszélő nyelvhasználatával (ami persze nem jelenti azt, hogy az adott anyanyelvű, átlagműveltségű polgár csak ennyit tud „anyanyelvül”). Némi fellengzősséggel tekinthetnénk ezt a szintet a fordító- és tolmácsszint kiinduló bázisának is, ez az a jelentős alap, ahonnan alkalmanként hadjáratokat indíthatunk a nyelv még meghódítatlan területein át az ismerni, tudni, sőt kimondani kívánt lényeg, az ajkunkra vett varázs végleges elcsábítására.

Következő szint nincs. Pontosabban szólva bármennyire ismerünk is egy szaknyelvet vagy egy tájnyelvet vagy egy stílust, mégis csak azt fogjuk mindig mondani, amit tudunk. Örökös approximációkban közelítjük a célnyelvet, s előfordulhat, hogy lesz egy-két olyan terület, ahol legalább úgy ismerjük a nyelvhasználatot, mint az anyanyelvű, de mennyivel több olyan terület marad, ahol mi csak azt mondjuk, amit tudunk, az anyanyelvű pedig azt, amit akar. Vagyis ha lenne itt még egy szint, akkor ezt az anyanyelvűség szintjének kellene neveznünk, ami más szavakkal a beleszületés és a benne élés szintje.

Természetesen csak jelzésszerű egy ilyen leírássorozat, másfajta profilírozás is elképzelhető (pl. az adott készségek működésének pontosabb leírásával), de az arányokat az is érzékelteti, ha a fentebb leírt szinteket egy profán hasonlatba tömörítem: „túlélési szint” (alagsor); „bájtársalgás” (földszinti ablak); folyamatos kötetlen társalgás szakmai beütésekkel (első emeleti impex vagy kutatóintézet); nagyigényű szabad társalgás mint a fordítás és tolmácsolás majdani hadjáratainak kiinduló bázisa (a második emelettől fölfelé); anyanyelvi szint (a felhőkarcoló maga).

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Pedagógia

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero