Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


4.5.I.3. Az egyes szavak bemutatásának módszeres menete
Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy a szavak egyenkénti, külön-külön tanítása már önmagában is módszertani választás. Az az elv, amely feltételezi, hogy minden szónak van pontos megfelelője a másik nyelvben, leginkább a nyelvtani-fordító módszer sajátja. Ugyanakkor nem szabad azt hinnünk, hogy a nyelvtani-fordító módszer előtt a szókincstanítás még ennél is egyszerűbb elvek alapján működött. Éppen ellenkezőleg. Évszázadokon át a prelekciók kommentum és glossza részeiben (nyilvánvalóan különösen az utóbbiban) gyakran frazeológiai kifejezéseket egyben magyaráztak, egyben tanítottak, és használatukról nemcsak szintaktikai, hanem pragmatikai tudnivalókat is közöltek. A lexikailag egybetartozó jelenségek együttes tanítása (a kollokációktól a klisékig, a társalgási kifejezésektől az idiómákig) a következő fejezetek témája lesz.
Ugyanakkor fontos megjegyeznünk azt a tényt, hogy a nyelvtanítás történetének ismert módszerei mind foglalkoztak a szavak egyenkénti tanításával is, jóllehet igyekeztek ennek sajátosságait saját képükre formálni. Például a direkt módszer (később a vele nagyon is rokon kommunikatív megközelítés) előszeretettel használt képeket, reáliákat. Ez mindjárt meg is határozta az egyes szavak tanításának mikéntjét. Az audiovizuális módszer vagy a szuggesztopédia a tanulás különböző fázisaiban sokkal több figyelmet fordít a nyelv zeneiségére, ritmikájára, mint a többi módszer, így az egyes szavak tanítása más jellegzetességet, más színezetet kap ezekben a módszerekben. Megint más utat nyit fel a szókincsbe való behatolás során az olyan módszer, amely egyértelműen igecentrikus (Gouin-sorok, cselekedtető módszer stb.). Természetes, hogy egy ilyen megközelítésben nemcsak a dramatizálás, hanem az igei kollokációk is más hangsúlyokat kapnak. További módszerek a szemantizációt segítik elő azzal, hogy egyke szavakat csak teljesen körülhatárolt szituációkban tanítanak. Jóllehet erre eredetileg már a direkt módszer is törekedett, metodikai pontosságot az audiolingvális módszerben lehet megfigyelni, amelynek formalizmusát a hetvenes években divatos szituatív módszer igyekezett feloldani. Akár konzervativizmus, akár nem az ezredfordulón egy szó tanításáról beszélni, a leginkább elfogadott, standard módszeres menet a következő.
Bemutatás. Ebben a fázisban szerencsés, hogyha az adott szó hangalakja, pontos kiejtése összekapcsolódik valamilyen szemléltetéssel. Ez a szemléltetés egy tárgyszó esetén lehet maga a tárgy, illetve a képi szemléltetés bármely más módja (képek, fotók, faliképek, térképek, diafilm, video stb. vagy akár tanári arcjáték, pantomim stb.).
Ismétlés. Kép és hang egységét majd minden módszer igyekszik valamilyen ismétléssel megerősíteni, ez hagyományos módszerek esetén egyszerűen egyéni vagy csoportos (kórusban) ismétlés. Modernebb módszerekben az ismétlést más megoldásokkal is (pl. dramatizálás) tudják biztosítani.
A jelentés feltárása a kontextusban. Erre számos megoldás kínálkozik, nagyon gyakran már a helyzetből következően maga a tárgy vagy kép egyértelmű, vagy egy gesztus, mimika stb. egyértelművé teheti. Abban az esetben, ha a kontextusból való következtetés nem elegendő, a következő lehetőségeink vannak. Direkt módszerek esetén meghatározással vagy parafrázissal világíthatjuk meg az adott szó jelentését célnyelven. Ugyanígy célnyelven etimológiai magyarázatot is adhatunk. Nem direkt elvű módszerek esetén a fordítás a leggyorsabb, viszont egyes esetekben lehetetlen lefordítani a „lefordíthatatlant”. Ilyenkor anyanyelvű magyarázathoz is folyamodhatunk.
Más kontextusba helyezés. Ez további példákat jelent, lehetőleg tipikus mondatokban, tipikus szókapcsolatokban. Ugyanekkor a szó érvényességi körének behatárolását is jelentheti az, hogy a szó tipikus előfordulásait más társalgásokban vagy más leíró szövegekben stb. mutatjuk be.
Gyakorlás. Ebben a fázisban az adott módszerre jellemző gyakorlási elvek szerint avagy a tanár egyéni invenciója szerint kell mozgatni az adott szót. A fenti fázisok ki is maradhatnak, amennyiben a jelöltek számára a szó már ismert. Óvatos tanár azonban sohasem tekint el ettől az utolsó fázistól: a gyakorlástól, jóllehet annak időigényét tág határok között jelölheti ki.
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave