Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


4.5.2. Kifejezések tanítása

Az a jelenség, hogy több szót, amelyek várhatóan együtt fordulnak majd elő, egy kifejezésként tanítunk, távolról sem új keletű a nyelvtanítás történetében. A tényleges frazeológiai kifejezéseken túlmenően a kései görög-latin nyelvtanítás még „nyelvtani” kollokációkat is tanított (pl. az ablativus absolutusok vagy genitivus partitivusok bemagoltatása egy adott szövegben). A kifejezések kezelésének ugyanezek a latinos elvei az orosz nyelv tanításának korai szakaszaiban is (lásd Suara és Seprődi nyelvkönyveit), de az angol tanításában is érvényesültek (Bárd-Lutter; Báti-Véges; Tarján-Korenchy stb.). Éppen ezért az idősebb tanárgenerációt valószínűleg nem érte meglepetésként az a fordulat, amely az ortodox kommunikatív nyelvtanítás hullámai után egy kifejezéscentrikus, úgynevezett „lexikai” megközelítést hívott életre a kilencvenes években. Valójában az ókori felismerés és a mai cél közös: az ilyen automatikussá fejlesztett kifejezések a beszéd folyamatosságának legfontosabb építőkövei.
Minden szónak vannak tipikus előfordulásai, tipikus szókapcsolatai, amelyekben az egybetartó erő hol intezívebb, hol gyengébb. Éppen a szinonimikus soroknál találunk olyan pregnáns jelenségeket, hogy a szókapcsolatok – bár elvben bármelyik alakkal lehetségesek – mégiscsak egyes szinonimákhoz kötődnek, a többivel előfordulásuk nyelvi hibának számít (vö. kutya és eb szókapcsolatok). Több szó tanítása azonban nem merül ki a tipikus szókapcsolatokban vagy éppen a vonzatokban, hanem idetartoznak olyan nyelvtaniszintaktikai építőelemek is, mint például másfelől,...; minél (középfok) ..., annál (középfok) ...; nemcsak ..., hanem ... is és a hasonlók. Ugyanide tartoznak a köznapi társalgás olyan fordulatai, hogy ezer éve nem láttalak, na ne mondd, na ugye (megmondtam) stb. Ezek a kifejezések, beszédfordulatok úgy növelik a beszéd folyamatosságát, hogy közben a beszélő időt is tud nyerni gondolatai megfogalmazásához. A lexikai egység fogalma is kitapintható például olyan többszavas kifejezésekben, amelyeket egyetlen jelentésük miatt érdemes memorizálni: so to speak 'úgyszólván'; in a nutshell 'dióhéjban, röviden' stb. Különleges terület és óriási vadászmező a közhelyek (klisék) és idiomatikus kifejezések hol egybekapcsolódó, hol élesen szétváló világa. Nem kétséges, hogy hosszú út vezet a „nem kétséges” típusú kifejezések világától a „fűbe harapott”-ig: ha ezek fényében vizsgáljuk a nyelvtanár szókincstanítói tevékenységét, mindjárt helyesebb arányokat alakítunk ki a nyelvi tartalom közvetítésének arányainál, nevezetesen a kiejtés, a nyelvtan és a szókincs tanításának megfogalmazásakor. Ugyanakkor nyilvánvaló tény, hogy a szókincs tanításának egy ilyen újfajta, komplex szemlélete már sokkal inkább a pragmatika tanítása, mintsem a hagyományos nyelvtanári szemantizálásé, amely új területnek tekinthető a nyelvi tartalom közvetítésében. A modern nyelvtanítás következő évezredbeli súlypontjai errefelé fognak eltolódni, hiszen a tényleges és árnyalt kommunikáció igénye megköveteli azt a komplex nyelvismeretet, amelyben sok ezer frazeológiai kifejezés aktív ismerete alapkövetelmény. Bizonyos, hogy ezen a területen sok a tennivaló, hiszen szemben az anyanyelvű beszélővel a nem anyanyelvű nyelvtanár mentális lexikonában nem feltétlenül sorakoznak ezrével a klisék, kollokációk, idiómák és szólások, márpedig a nyelvhasználat nem demokrácia kérdése, hanem az anyanyelvű közösség diktátuma, amelybe belépni csak szolgai alázattal lehetséges. Tudomásul kell vennünk, hogy a tágabb értelemben vett kollokációs kompetencia mind a nyelvi, mind a szociolingvisztikai, mind a stratégiai, sőt a szövegteremtő kompetenciának is központi kategóriája, így a kommunikatív kompetencia kifejlesztésének is egyik előfeltétele.
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave