Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


5.4.1. A kommunikatív kompetencia

A nyelvtanítás történetében harmadszorra fordul majd elő, hogy a nyelvészeti kutatás eredményei viszonylag direkt módon megjelennek a nyelvtanításban (korábban a fonetika hatása a direkt módszerekben és a strukturalizmus hatása az audiolingvális módszerben volt ehhez hasonló). Ez az az időszak, amikor a jelentés és a nyelvhasználat vizsgálata érdekében a mikronyelvészetről egyre inkább a makronyelvészetre kerül át a hangsúly. Kedvező terepet nyújtott ehhez a korabeli (és korábbi) angol nyelvészet, főként Firth, Fillmore és Halliday munkássága. Ugyanakkor világosan kell látni azt is, hogy a nyelvek horizontális (pl. nyelvjárások) és vertikális (pl. rétegnyelvek) kutatása meglehetősen kiterjedtté vált, és ugyanez érvényes a stílus- és regisztervizsgálatokra is (pl. Joos, 1969; Crystal-Davy, 1969). Chomsky klasszikus kategóriái, a kompetencia és a performancia újfajta értelmezést nyertek a kommunikatív kompetencia fogalmának megjelenésével (Hymes, 1971). A kommunikatív kompetencia bizonyos ősi formája már W. Riversnél feltűnt (1978: 4), ahol a készségszerzés és készséghasználat kategóriáiból kiindulva a nyelv(ről szóló) tudás, a nyelvi produkció és az interakció kategóriáinak felállításával megalkotta a kommunikatív kompetencia háromkomponensű modelljét, amelyet később a következő formában írtak le:
  • a nyelvi kompetencia (mint a tudatban tárolt jelrendszer);
  • a nyelvi performancia (mint a nyelvtanilag helyes mondatok szerkesztésének képessége);
  • az interakciós készség (mint a nyelv használatára vonatkozó ismeretek, a nyelv szociálisan helyes funkcionális használata).
A nyelvpedagógiában kétségkívül legnépszerűbb kommunikatív kompetenciamodell (Canale-Swain, 1980) négykomponensű. A korábbi modellek nyelvi kompetenciája és performanciája egyetlen kategóriává válik nyelvi kompetencia címén, az interakciós komponens pedig felbomlik szociolingvisztikai, diskurzus- (vagyis szövegalkotói) és stratégiai kompetenciákra. Az azóta keletkezett új modelleket éppen az jellemzi, hogy főként a stratégiai komponenst még további alcsoportokra osztják. Canale és Swain modellje éppen kiegyensúlyozottságával vált népszerűvé, valamint azzal, hogy az egyes komponensek mögé nyelvészetileg pontosan értelmezett kritériumokat helyeztek. Ez a klasszikus modell a felsorolásnál egy kicsit részletesebb leírásban a következő:
Nyelvi kompetencia (linguistic competence). Ez a kategória egyesíti a Chomsky-féle nyelvi kompetenciát és performanciát. A kommunikatív kompetencia ezen komponense szerint az a személy rendelkezik megfelelő szinten a kívánt készségekkel, aki nyelvileg pontos és korrekt mondatokat hoz létre, és azokat megfelelő sebességgel ki is ejti. A komponens megfelelő kritériumainak tisztázása során a szakma évekig a nyelvi pontosság kontra beszédfolyamatosság (accuracy vs. fluency) hamis kettősségét tárgyalta, hiszen a két jelenség ellentéte látszólagos. Normális esetben e két követelmény támogatja egymást (vö. Brumfit, 1984).
Szociolingvisztikai kompetencia (sociolinguistic competence). Az a személy tekinthető kompetensnek ebből a szempontból, aki az anyanyelvűek számára is elfogadható, jól megformált mondatokat képes az adott társadalmi helyzetben a megfelelő konvenciók szerint használni. A nyelvi pontosságon túlmenően figyelembe tudja venni a körülményeket, például a résztvevők státusát, az üzenet műfaját, az interakció típusát, az egész nyelvi helyzet társadalmilag diktált „etnográfiáját”. Gyakran úgy határozzák meg e részkompetencia teljesítésének feltételeit, hogy a beszélő mind az elfogadhatóság (vagyis a nyelvi pontosság, acceptability) követelményeinek, mind pedig a társadalmi elvárásnak (szituációtól függő, kultúrspecifikus szociolingvisztikai megfelelés, appropriateness) eleget tesz.
Beszéd- és szövegalkotói kompetencia (discourse competence). Az a személy képes eleget tenni a kommunikatív kompetencia eme részkövetelményének, aki képes arra, hogy mondanivalóját hosszabb nyelvi megnyilvánulásokban (beszédesemények vagy több-bekezdéses, hosszabb szöveg stb.) képes előadni. Technikai értelemben ezt akkor tudja megvalósítani, ha a beszéd teljes folyamatában (vagy szövegekben) eleget tud tenni a szövegkohézió és koherencia kritériumainak. A szövegkohézió eszköztára olyan nyelvtani, logikai és lexikai eszközökből áll, amelyek használatával egyértelművé tudjuk tenni egy hosszabb nyelvi szakaszban is (vagyis a mondaton túl), hogy a cselekmények mikor kire vonatkoznak. A koherencia az egész szöveg értelmessége, amely többnyire szituációfüggő (az „És hogyan?”, „Fejjel lefelé” mondatpárosnak nyelvi szempontból teljesen mindegy, hogy az adott szituációban az alvó denevérekről van-e szó vagy a töltésről lezuhant traktoros balesetéről). Lényeges azonban a szempont, hogy nem kohézív beszédjelenségek is lehetnek értelmesek, koherensek („szövegszerűek”, Hasan, 1968), ami rögtön érzékelteti az olvasóval, hogy a felsorolt két kritérium (kohézió és koherencia) nem egyformán fontos. Némi odafigyeléssel alkothatunk olyan mondatsorokat, amelyek mindvégig kohézívek, de tökéletesen értelmetlenek (vagyis nem állnak össze szöveggé). Ugyanakkor egy szövegkohéziótól teljesen mentes beszéddarab (például egy társalgás) lehet tökéletesen értelmes. A kettő közül tehát a koherencia fontosabb.
Stratégiai kompetencia (strategic competence). Ezt a kategóriát elkerülési technikáknak is nevezik, mivel itt olyan kommunikációs stratégiákról van szó, amelyek a beszélő számára lehetővé teszik, hogy a kommunikatív kompetenciában már korábban felsorolt három komponens terén jelentkező hiányosságaikat elleplezzék, azokkal kapcsolatos problémáikat kikerüljék. Például ilyen technika az, ha egy nyelvtani nehézségek miatt be nem fejezhető mondatot úgy hagynak, és újat kezdenek. Lexikai hiányosságok esetén el is lehet kerülni egy témát, vagy körülírással lehet próbálkozni (például az a tárgy, amellyel az almát hámozzuk). Van, aki új szavakat alkot, vagy saját nyelvének szavait próbálja idegen kiejtéssel meghonosítani stb. Bizonyos értelemben idetartoznak azok a stratégiák is, amelyekkel időt nyerünk, vagy megtöltjük a szüneteket, hogy időt nyerjünk (a torokköszörüléstől a hápogásig vagy közhelyklisékig, mint a tudja, nos, az a helyzet, hogy stb.). A kommunikatív nyelvtanítás egyik legnagyobb kihívása éppen az, hogy kell-e, szabad-e, lehet-e tanítani az ilyen és ehhez hasonló kommunikatív stratégiákat (Dörnyei, 1995).
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave