Számos oka lehet annak, ha egy szöveget – most a szó legtágabb értelmében – nem értünk. A fizikai körülmények felelősek azért, ha például egy rádióadásból, mert zavarják, túl sok szó hiányzik. Ez ugyanúgy megakadályozhatja a megértést, mint hogyha olyan idegen nyelvű adást hallgatunk, amelyben számunkra túl sok ismeretlen szó van. Ez az akadályozottság persze egészen más, mint amikor elhaladunk egy beszélgető társaság mellett (akiket esetleg ismerünk is), és akiknek minden mondatát értjük – nyelvileg. De hogy miről beszélnek, az egyáltalán nem világos, mert nem ismerjük a szituációt, amelyben ezek a mondatok értelmesek, sem azt nem tudjuk, hogy mit mondtak már korábban, mire hivatkoznak stb. Megint csak másféle „akadállyal” állunk szemben, amikor például egy szövegben elhangzik a Bora-Bora kifejezés. Honnan lehet tudni, hogy valami viharféléről van-e szó, vagy esetleg ez egy hajó neve, vagy csak Karinthy Frigyes játszadozik (fogják meg, fogják meg, négyzetgyök, megfogták)? Nem nyelvi, hanem esetünkben földrajzi ismeret szükséges ahhoz, hogy a hallásértés egy ilyen esetben is kiteljesedhessen. Természetesen ki is lehet találni a Bora-Bora jelentését, amíg a szöveg folytatódik, de ez a fajta kitalálósdi megint csak nagyon más, mint a beszédfolyam szegmentálása. A felsorolt példákból mégis következtetni lehet a hallásértés legfontosabb szintjeire, szerkezeti elemeire, legfőbb komponenseire, hiszen információinknak ezek a legfőbb forrásai. (E szintek leírása már Widdowsonnál [1983] megjelent, az itt következő modellben Anderson és Lynch [1988] értelmezését is felhasználtuk.)