Nem interaktív hallásértési szituációk. Nyilvánvaló, hogy a monológ, dialógus, illetve több mint két fő társalgásának irányhármassága ezekben a produkciókban ugyanúgy jelen van, mint a fenti csoportban. A döntő különbség az, hogy itt a hallásértést gyakorlónak vagy csak lehet, de többnyire nem illik; vagy nem szabad, vagy egyenesen fizikailag sem lehet beavatkoznia az interakció menetébe. Lehet, de nem nagyon szokás egy szónoklatba beleszólni; fizikailag lehetne, de nem szabad egy színházi előadásba beavatkozni; és fizikailag is lehetetlen a tévében előadott kabarétréfa menetén változtatni. Mindhárom szituáció azonban közös abból a szempontból, hogy az interakcióból kizárt beszélő ezekben a helyzetekben mindig címzett (neki szól a szónoklat, neki szól a műsor, neki játsszák a darabot stb.), és így rejtett kooperációjára az üzenetet kibocsátók mégiscsak számítanak. Ennél is nagyobb a tehetetlensége a szituáció olyan résztvevőjének, aki már nem is címzett (kém az ellenséges táborban, bíró a válóperben). A praktikus nyelvhasználat szempontjából a nem interaktív hallásértés leginkább húsba vágó területei az információkat közvetítő típusok. Helyzet és funkció megsokszorozza a kommunikációban részt vevő személy hallási képességeit, ha az adott monológ mondjuk a vonatok indulását, érkezését vagy éppen késését bejelentő hangosbeszélő. Egy ilyen monológ jellegében nagyon eltér a koncerten előadott népdaltól vagy a Music Televisionben látott videokliptől, holott a beleszólási fokozat ugyanakkora: zéró. Hasonlóképpen egész más értési stratégiákat, technikákat, trükköket és megoldásokat igényel egy egyetemi előadás-sorozat követése, mint egy talkshow a televízióban vagy egy osztálytermi klasszikus diktálás, pedig mindhárom monológ jellegű. A cél, a feladat sajátosságai határozzák meg, hogy milyen típusú hallásértési stratégia a leginkább kívánatos.

Az is egy lehetséges osztályozás, hogy az ilyen nem interaktív helyzetek egy részét egészen természetesnek tekintjük (egy film megtekintése moziban, tévében vagy videóról), ugyanakkor a hasonló nehézségeket okozó hallásértési tesztet már minden sejtünkben mesterségesnek érezzük.

A fenti két csoport konkrét „műfajai” máris útmutatóul szolgálhatnak a gyakorló nyelvtanárok számára a tekintetben, hogy milyen környezetből emeljék ki hallásértésre szánt autentikus anyagaikat. A távolság persze nem olyan nagy a két csoportba osztott műfajok között, hiszen vannak diákok, akik az iskolai tantárgyak magyarázatait is úgy követik, mintha csak a Spektrum tévét figyelnék, ahol eleve kizárt az interakció. A kommunikatív nyelvtanár egyik legszebb feladata, hogy a tényleges interakciótól húzódozó nyelvtanulókat minél többször vigye a nagy kihívást jelentő, valós időben működő értési gyakorlatok sűrűjébe.