Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


2.9. A hallásértés tanításának legkedveltebb gyakorlattípusai

A sok száz gyakorlattípus, amely több száz év szorgos szerzőinek munkássága következtében ránk maradt, csak hosszú évek munkájával tárható fel a gyakorló tanár számára. Megannyi tanári kézikönyv, forrásgyűjtemény gyűjti egybe ezeket a recepteket, ismertetésükre ebben a könyvben nem vállalkozunk. Mégis fontos, hogy legalább egy-két osztályozás bemutatásával az olvasóknak legyen fogalma arról, hogy a korábban részletezett elméleti megfontolások milyen következményekkel járnak az osztálytermi megoldások világában.
A hallásértési gyakorlatokat gyakran csoportosítják nyelvi szintek, célok szerint, vélt vagy valós sorrendek alapján. Ur (1996) a válaszadás szempontjából minősíti a gyakorlatokat. Az első csoportba olyan hallásértési gyakorlatok tartoznak, amelyekre nem adunk szóbeli választ, bár az arckifejezés is gyakran mutatja, hogy követjük-e a történéseket. Ebbe a csoportba tartoznak a történetek, dalok, filmek, videók, színházi előadások meghallgatása. Vannak olyan gyakorlattípusok, amelyekre csak rövid válaszokat kell adni, mint például utasítások teljesítése. A válaszadás lehetséges cselekvéssel, szóbeli reagálás nélkül is. Ebbe a kategóriába tartozik az igaz vagy hamis alternatívák közüli választásra adott rövid válasz, cloze feladat hallásértés ellenőrzésére, információ lokalizálása stb. A harmadik csoportba olyan gyakorlatok tartoznak, amelyeknél hosszabb válaszra van szükség. Ilyenek a klasszikus kérdések, a jegyzetelés, a fordítás vagy a szöveg átírása, a szöveg tömörítése stb. Ezenkívül a hallásértés kiindulópontja lehet hosszasabb olvasási, írásbeli vagy beszédgyakorlatnak is (kombinált ciklus). Bár részletesen majd az írásbeli készségek fejlesztésénél tárgyaljuk a diktálás különféle válfajait, nem szabad elfelejteni, hogy ez az írásos gyakorlat hallásértésen alapul.
Különösen a korai metodikák (Rivers-Temperley, 1978) igen részletes gyakorlati anyagot mutatnak be három nyelvi szint szerint, amelyekben kísérletet tesznek arra, hogy maguknak a hallásértési gyakorlatoknak a nehézségi fokát is beállítsák. Így kezdő szinten hatvanhat, középhaladó szinten hetvenhárom és haladó szinten ötvenhat gyakorlati megoldást kínálnak a szerzők, amely felsorolás inkább gyűjteményes, mintsem részleteiben kidolgozott. Ur (1984) külön kezeli a hallásértési folyamat észlelési szintű gyakorlatait és a teljes megértésre törekvőket. Szellemes és igényes gyűjteményében több mint negyven gyakorlattípus szerepel. Hasonlóképpen gazdag hallásértési anyagot mutat be Anderson és Lynch (1988), akik arra is kísérletet tesznek, hogy a hallásértési gyakorlatokat a szöveg, a feladat nehézségi foka és egyéb indexek alapján nehézségi sorrendbe állítsák.
Az egyik legpontosabb gyakorlattipológiát Peterson (1991) közli: ebben negyvenegy gyakorlattípust ismertet olyan osztályozás szerint, amely nemcsak a nyelvi szinteket veszi figyelembe (kezdő, középhaladó, haladó), hanem azt is, hogy milyen típusú hallásértési szövegre van szükség. Megkülönbözteti ugyanis az egyértelműen alulról felfelé építkező (bottom-up) gyakorlattípusokat a felülről lefelé következtető (top-down) gyakorlattípusoktól, illetve a kettőt egyformán kiaknázó interaktív gyakorlatokra is javaslatokat tesz. Kezdő szinten például a következő gyakorlattípusokat ajánlja a deduktív típusú hallásértésben: tegyen különbséget érzelmi reakciók között (hallgassa meg a szöveget és tegyen jelet a megfelelő oszlopba: a boldog, boldogtalan, csodálkozó, érdeklődő változatok közül lehet választani). Ismerje fel a témát (hallgasson meg egy társalgást, és döntse el, hogy hol játszódik: három hely közül választhat stb.). Peterson fellépése előtt a nyolcvanas években többen úgy gondolták, hogy csak a deduktív megközelítés megerősítésére van szükség, az induktív (alulról felfelé építkező) megoldás már elég jól megy. A megfelelő arányok helyreállítása után most úgy tűnik, hogy ismét előtérbe került a hangzó alakok elemzésének becsülete.
Az egyik kutatásban (Garnes-Bond, 1980) nyolcszázkilencven félrehallást elemeztek angol anyanyelvűek körében, és a hibaforrások elemzésénél az derült ki, hogy a beszélők a következő célok elérésére törekedtek (azzal a feltételezéssel, hogy a rövid távú memória mindenkinél egyaránt működik):
  • a hangsúly és intonációs minták figyelésével olyan metrikai minta kialakítása, amely összhangban van az elhangzott beszéddarabbal;
  • a hangsúlyos magánhangzók fokozott figyelése, a beszédáram olyan szavakra bontása, amely megfelel a hangsúlyos magánhangzók rendjének, illetve a hangsúlyos magánhangzók és a hozzájuk kapcsolódó mássalhangzók rendjének;
  • olyan egészleges mondat, illetve mondatdarab keresése (megfelelő nyelvtannal és jelentéssel), amely megfelel a stratégia első részében rögzített metrikai mintának és a harmadik lépésben azonosított szavak felhasználásának.
Ez az elemzés az eddigieknél sokkal finomabb részleteket tár fel, de kétségtelenül alulról felfelé építkező modell. Az ilyen apró mozzanatok felismerése és kombinálása különösen nehéz a nem anyanyelvű beszélő számára, amelyet csak fokoz a kulturális ismeretek, illetve egy nagyméretű passzív szókincs hiánya. Hasonló élénkséggel fordultak a kutatók a hallásértés olyan egészleges (deduktív eljárásokat igénylő) problémái felé, amelyek megoldását a megfelelő szövegelemzési módszerek ismeretében lehet leginkább megteremteni. Csak azoknak a fejében indulhatnak be megfelelő forgatókönyvek, csak azok indíthatnak be megfelelő sémákat egy adott helyzet értelmezésében, akik ismerik ezeknek a célnyelvben (kulturálisan) kötött szerkezetét. Celce-Murcia (1995) például egy panaszsémát mutat be tudományos dolgozatában, amelyben arra is javaslatot tesz, hogy az alulról felfelé építkező folyamatot mikrofeldolgozásnak, a felülről lefelé következtető folyamatot pedig makrofeldolgozásnak nevezzük. A standard kurzusok tanári kézikönyvei, a tanári munkát segítő forrásművek, illetve a hallásértéssel monografikusan foglalkozó művek több száz gyakorlati megoldást javasolnak az e fejezetben felvetett legfontosabb problémák megoldására a hallásértés fejlesztésének professzionalizálásában.
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave