Az akut, illetve a rövidtávon megjelenő öngyilkossági veszély igen nagy valószínűséggel felismerhető a háziorvosi gyakorlatban a 4 kérdést tartalmazó Beck-féle reménytelenség kérdőív és a 9 kérdéses Beck-depressziószűrő skála segítségével. Ennek folyamatát az 14.1. ábrán bemutatott algoritmus foglalja össze. Először a 4 tételes Reménytelenség Skálát célszerű kitöltetni, és ha az összpontszám 0 vagy 1, további teendő nincsen, de ha az 6 vagy nagyobb, akut szuicid veszély áll fenn, és a beteget feltétlenül pszichiáterhez kell irányítani. Amennyiben az érték 2 és 5 közötti, akkor ki kell töltenie a 9 tételes rövid Beck-kérdőívet, és a továbbiakban az 14.1. ábra által jelzett módon eljárni.

Ha a Beck összpontszám 18 pont vagy kevesebb, további teendő nincs. Amennyiben a Beck összpontszám 19–24 közötti, célszerű a major depresszió DSM-5-ben meghatározott 9 tünetét végigkérdezni. Amennyiben az első vagy második tünet mellett még négy másik is fennáll, a major depresszió kórisméje felállítható. Ugyanakkor, ha a Reménytelenség Skálán elért összpontszám 2 és 5 közötti, és a Beck depresszió összpontszám 19–24 között van, de nem áll fenn major depresszió, mérlegelendő pszichiáterhez vagy pszichológushoz küldeni a pácienst (vagy szorosabb ellenőrzés mellett 3 hónap múlva újra megismételni a vizsgálatot). Ha a Beck depresszió összpontszám 19–24 közötti, és a páciens kimeríti a major depresszió DSM-5-beli kritériumait, de nincsen szuicid veszély (vagyis nincsen öngyilkossági gondolata és nem volt korábban szuicid kísérlete), akkor ennek a „nem szuicidális major depresszió”-nak a kezelése az ismert elvek alapján a háziorvosi gyakorlatban is elkezdhető, ideális esetben pszichológus bevonásával és szükség esetén pszichiáter szakorvossal konzultálva esetleg a beteget végleg hozzá irányítva. Amennyiben a Beck depresszió összpontszám 19 és 24 között van, a beteg kimeríti a major depresszió kritériumait, volt szuicid kísérlete vagy jelenleg öngyilkossági gondolatai vannak, akkor szintén pszichiátriai kezelés szükséges.

A kezeletlen depresszió rosszabb életminőség kialakulásához vezet, számos krónikus betegcsoportban növeli a mortalitást és a morbiditást, pszichoszomatikus betegségek rizikófaktora lehet, gyakrabban alakul ki szenvedélybetegség. A nem kezelt depresszió növeli az öngyilkosság kockázatát. Az öngyilkosságot elkövetők halálukat megelőzően gyakran keresik fel családorvosukat („cry for help”). Ezért különösen fontos, hogy az alapellátásban, ahol a legtöbb orvos–beteg találkozás történik, kiemelten odafigyeljünk ezekre a kórképekre és a kiszűrt betegek minél korábban megfelelő kezelésben részesüljenek. A depressziós betegek többsége jól reagál a különféle gyógyszeres kezelésekre, pszichoterápiákra, késői felismerés esetén azonban a betegek elhanyagoltabb állapotban kerülnek kezelésre, közben pedig fokozatosan romlik saját és környezetük életminősége. A nem gyógyszeres terápiás lehetőségek közé tartoznak a stresszkezelő tréningprogramok és a különböző pszichoterápiás módszerek, rendszeres testmozgás, fényterápia, a cirkadián rendszer működését „reszinkronizáló” intervenciós módszerek, melyet kombinálni kell a gyógyszeres kezeléssel is (antidepresszívumok).

Minden megbetegedés kezelése során jelentős (gyakran a legjelentősebb) tényező az orvos–beteg kapcsolatpszichés problémák esetén ez még hangsúlyozottabbá válik. Az empátiás, megértő, elfogadó viselkedés a depressziós betegek kezelésében kifejezett terápiás szerephez jut. A depresszió kezelésének útmutatói kiemelik az orvos–beteg kapcsolat jelentőségét mind a hatékony, átfogó kezelési terv kialakításakor, mind pedig a terápia folyamán.