A lakáskörülményeken túl nyilvánvaló, hogy alacsony jövedelem esetén az étkezésre és személyi higiéniára sem lehetséges a megfelelő összegeket előteremteni. További problémát jelenthet az egészségügyi ellátás költségeinek finanszírozása.

Az európai országok emelkedő jóléte ellenére majdnem minden európai országban jelentős társadalmi csoportok élnek szegénységben. A szegénység problémáját csupán Svédországban és Dániában sikerült marginálissá tenni. Az európai országok többségében a jövedelmi egyenlőtlenségek viszonylag nagyok, és sok országban dinamikusan növekedtek is az legutóbbi évtizedben. Átalakult az utóbbi évtizedben a szegénység arculata is: míg korábban a szegények legjelentősebb csoportját az idősek adták, ma már elsősorban a sokgyerekes családok, ebből következően a gyerekek élnek legnagyobb eséllyel szegénységben. Ezeket a riasztó tendenciákat részben ellensúlyozhatja, hogy a szegénység az európai társadalmakban, ezen belül Magyarországon is, részben dinamikus jelenséggé vált: sok ember kerül átmenetileg „szegénységi helyzetbe”, amelyből néhány év múltán jó eséllyel kikerülhet. Kialakult azonban minden országban a tartósan szegények nem jelentéktelen létszámú csoportja is, akiknek egészségi állapota és életesélyei különösen rossznak bizonyulnak.

A szegénység egyik lehetséges definíciója az, hogy a család (egy főre számítva) kevesebb jövedelemből él, mint az átlagjövedelem fele. Az 1991/92-es periódusban ezen definíció szerint a népesség 12.8%-a volt szegénynek tekinthető. Ez az arány öt évvel később már 5%-kal magasabb volt. A szegények aránya a későbbiekben enyhe csökkenést mutatott, de ma is 14-15% körül van Magyarországon. Ugyanakkor a szegénységi ráta 44,8% volt azon háztartások esetében, ahol a háztartásfő iskolai végzettsége alacsonyabb volt, mint 8 osztály, 47,2% a munkanélküli háztartásfők esetében, 33,8% a három vagy több 18 éven aluli gyermeket nevelő háztartások esetében, és 68% a cigány etnikumú háztartásfővel rendelkező családok esetében (Gábos, Szívós, 2002)

Bizonyos szerzők a materiális tényezők közé sorolják azokat az életmóddal, életvezetéssel kapcsolatos tényezőket is, amelyek bizonyítottan kedvezőtlen módon befolyásolják az egészségi állapot alakulását, mint például az elhízottság, dohányzás vagy alkoholfogyasztás. Ezeknek a tényezőknek ebben a magyarázati modellben való szerepeltetése azt kívánja hangsúlyozni, hogy az életmód elemei, bár úgy tűnik, mintha az egyéni elhatározás útján befolyásolhatóak lennének, valójában erős társadalmi kötöttségek által befolyásoltak. Bizonyos esetekben a kapcsolat világosan látható: a ma egészségesnek tekintett élelmiszerek ára általában magasabb, mint azoké, amelyek fogyasztása könnyen elhízáshoz vezethet. Mi több, brit szerzők úgy találták, hogy az egészséges élelmiszerek ára magasabb volt olyan környékeken, ahol munkásosztálybeli emberek laktak, mint a középosztálybeli környékeken (Macintyre és mtsai, 1993). A dohányzás esetében elsősorban a dohányzás funkcionális, feszültségoldó hatását szokták ebben a kontextusban említeni: a szegénységgel együtt járó mindennapos feszültségek oldására használt, „coping” stratégiaként, amelyeket egyéb, alternatív (és drágább) stratégiák helyett alkalmaznak. Mind az étkezés elemeihez, mind a dohányzáshoz, mind pedig az alkoholfogyasztáshoz szimbolikus társadalmi tartalmak is társulnak, ezért sokan elsősorban a kulturális magyarázati sémában az életmódelemek kérdését tárgyalják.

A kulturális megközelítés tehát elsősorban az életmód és az egészséggel kapcsolatos értékek és tudás jelentőségét hangsúlyozza. Ezek tehát azok az átviteli csatornák, amely kedvezőtlen társadalmi helyzet és a rossz egészségi állapot között közvetítenek.

Az egészséggel kapcsolatos értékek és az egészségre, testre, gyógyító eljárásokra és egészségügyi intézményekre vonatkozó tudás társadalmi csoportonként valóban különböző. Az egészség értéke azonban meglehetősen univerzális. Európában azok a közvélemény kutatások, amelyek során minden európai ország lakosait megkérdezik, mi mennyire fontos számukra az életben, társadalmi csoporttól függetlenül a legfontosabbak között említik az egészséget (Böhke, 2004). Az egészségesség tartalmában, értelmezésében azonban már jelentős különbségek vannak az egyes társadalmi csoportok között.

Az életmód egészségre nézve különösen ártalmas elemeinek előfordulása, mint amilyen a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás, valóban jelentősen eltérő arányban fordul elő a kedvezőtlen és kedvezőbb helyzetű társadalmi csoportok között, legalábbis Európa északi, nyugati és keleti részein. Az, hogy Dél-Európában ez a megállapítás egyáltalán nem igaz, jelzi azt, hogy mind az alkohol, mind pedig a nikotin-fogyasztásnak meglehetősen rögzített, társadalmi mintázatai vannak. Ezek a szokások sokszor funkcionálisan épülnek bele a mindennapi életbe, sajátos alkalmakhoz, helyzetekhez kötődve. Ezeket a funkciókat csak kisebb közösségek életének beható ismerete útján lehet felfedezni. A nyolcvanas évek egyik magyarországi szegénytelepén a kutatók az alkoholfogyasztás kétféle formáját különböztették meg: az ún. mindennapi és az ún. ünnepi ivást. Míg a mindennapi ivás, mely kis mennyiségű, de folyamatos alkoholfogyasztásban testesült meg, arra szolgált, hogy a roppant zsúfolt lakókörnyezetben szükségszerűen fellépő konfliktusok megoldását „olajozza”, úgy az ünnepnapi ivás, amely rövidebb idő alatt nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztást jelentette, voltaképpen az ünnepiség, az egyébként igen monoton hétköznapokból való kilépés, és a mindennapokban nem létező bőség elérhetőségének illúzióját volt hivatva fenntartani (Ambrus, 1988)