Vitatott kérdés, hogy miként ítéljük meg a mentális zavarokat. Az egyik nézőpont szerint a hagyományos orvosi modell alkalmazható a mentális zavarokra is, tehát ugyanúgy kell diagnosztizálni, kezelési tervet felállítani, gyógyszerekkel megszüntetni a tüneteket, mint a testi betegségek esetében. A másik, pszichológiai megközelítés szerint viszont úgy kell kezelni ezeket a kórképeket, mint elsődlegesen pszichés zavarokat, amelyeket pusztán orvosi kezeléssel nem lehet meggyógyítani. Ehhez a két, látszólag egymással ellentétes nézőponthoz kapcsolódik egy harmadik, a szociológia látásmódja. Szociológiai értelemben a mentális zavarokat devianciának tartjuk, melyek megítélése jobban kapcsolódik a társadalom normáihoz, mint másfajta betegségtípusoké. A társadalomban élő betegségkép is jelentősen eltér a mentális zavarok esetében attól a képtől, amit a testi betegségek során tapasztalunk (Pikó, 2002). Annak ellenére, hogy e nézőpontok egymással látszólag szöges ellentétben állnak, valójában inkább ugyanannak a problémának a különböző vetületeit jelentik, s ennek megfelelően a teljes képhez csak mindhárom megközelítés integrálásával juthatunk (Kopp, Pikó, 2001). Az orvostudomány nem támaszkodhat pusztán csak biomedikális eredményekre, hiszen a természet- és társadalomtudományok metszéspontjában helyezkedik el (Pikó, 1999). Ez még inkább igaz az orvoslás speciális területére, a pszichiátriai ellátásra, bár éppen annak megítélése is vita tárgya, hogy ténylegesen speciális területről van-e szó. A kritikai szociológiai elemzések tudományos elemekkel gazdagíthatják a mentális zavarokról alkotott sokrétű társadalmi valóságképet, s így hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az orvostudomány valóban integratív, az orvos-beteg kapcsolat humán történéseire is nagy hangsúlyt fektető tudományterület legyen.