Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva (szerk.)

Orvosi szociológia

6.2.2. A modern hivatásrend

Kelet-Európában és speciálisan Magyarországon egészen napjainkig stabilan tudta tartani különleges helyzetét az orvosi hivatás, habár a rendszerváltást követően itt is megjelentek a fogyasztói társadalmak hivatásainak problémái. A kelet-európai társadalmakban ugyan kialakult a modern hivatásrend, de az orvostársadalom olyan speciális réteget alkot, amely magán viseli mind a modern hivatás, mind pedig a feudális rend bizonyos jegyeit. Ennek okait a társadalomfejlődés sajátosságaiban kell keresnünk.

Magyarországon a 20. század elejére sem alakult ki szervesen a polgári társadalom, kettős társadalomszerkezet jött létre. A két világháború között is meghatározó volt a rendi alapon működő történeti-nemzeti társadalom, s mellette, vele bonyolult kapcsolatrendszerben, a kívülről és felülről kiépült polgári társadalom. A kétfajta társadalomszerkezethez kétfajta középréteg illeszkedett: az állam, egyház és uradalom értelmisége alkotta az úgynevezett úri középosztályt, míg a szabad és tanult értelmiségi pályák képviselői a polgári középosztályt. Az úri középosztály (köztisztviselők, jogászok stb.) a nemesi társadalomból alakult ki, s e foglalkozásoknak továbbra is domináns eleme volt a nemesi életforma és a zárt úri társaság. Minél törékenyebbé váltak anyagi létalapjai, annál nagyobb jelentőségűvé vált a viselkedés művészete, mivel a tekintélyt, presztízst csak olyan viselkedéssel lehetett megőrizni, amely egyrészt kapcsolódott a szilárd alapokon nyugvó, nagy presztízsű rétegekhez, másrészt pedig kifejezetten elhatárolódott az alacsonyabb rangú tömegektől.

A polgári középosztály tagjai származásukban jelentősen különböztek az úri középosztálytól. Nem nemesi családból származtak, és igen nagy volt közöttük a zsidók aránya. Az első világháború után azonban jelentősen megváltozott a szabad értelmiségi és ezen belül elsősorban az orvosi pályát választók társadalmi összetétele. Az elcsatolt területekről nemcsak az ott praktizáló orvosok költöztek a jelenlegi magyar területre, de az átköltözött, valamint az „itthoni” úri középosztály gyerekei is igen nagy számban választották a deklasszálódás helyett a tisztességes megélhetést és tekintélyt ígérő orvosi pályát. Ettől kezdve azonos foglalkozáson belül jelent meg az úri és a polgári középosztály. S mivel a presztízs és a presztízsteremtő életmód megkülönböztetett fontossága mindkét csoportban jól tetten érhető, s magára a hivatásra is jellemző, természetes volt, hogy ezek után a magasabb társadalmi presztízst eredményező nemesi rendi életforma vált a többség számára kívánatossá, követendővé.

A harmincas években a lakosság kétharmada nem rendelkezett egészségügyi biztosítással. A második világháború után általánossá vált az igény az általános társadalombiztosítás iránt. Ez az igény a negyvenes évek végén találkozott a hatalom államosító, centralizáló, mindent kontrollálni akaró elképzeléseivel. Ez abban is tetten érhető, hogy miközben 1950-ben a betegek több mint fele továbbra is biztosítás nélkül élt, vagyis kívül maradt az állami gondoskodás rendszerén, addig az orvosokat gyakorlatilag teljes egészében állami alkalmazottá tette. Ennek ellenére a hatalom részéről orvos-ellenesség nyilvánult meg. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a tradicionálisan zárt orvostársadalomban a korabeli politika a polgárság, mi több, a tőkés rendet képviselő nagypolgárság megtestesítőjét látta, hanem az is, hogy a mindenre ráterpeszkedő hatalom nehezen tudta elviselni, hogy az orvosi munkát hatalmi, közigazgatási úton nem lehet szabályozni, ellenőrizni, törvények és rendeletek erejével sem tudják az orvosi munka autonóm jellegét megszüntetni.

Mit tehettek ebben a helyzetben az orvosok? Kiváló orvosok százai-ezrei hagyták el az országot, nagy múltú, európai színvonalú szakágak, intézetek „fejeződtek le”. De a hatvanas évek politikai változásai az orvosok számára is meghozták az enyhülést. Továbbra is fel-fellángolt ugyan az orvos-ellenesség, de a hatalom alapvetően tudomásul vette az orvoslás relatív autonómiáját, s a hivatás logikájához illő, de a társadalmi-politikai rendszertől sem idegen informális, hierarchikus úton próbálta kontrollálni az orvosok munkáját.

A történelmi változások az orvosok értékrendjén, a közöttük lévő összetartozás érzésén, és társadalmi helyzetén is jelentős nyomot hagytak. Bár szinte totális függőségbe kerültek a hatalomtól, ugyanakkor teljesen függetlenné váltak a piactól – hiszen az gyakorlatilag megszűnt. S mivel az orvosok jövedelmét – ami nyomott volta ellenére még mindig meghaladta az átlagot – nem a piac határozta meg, ezért a kialakult helyzet kiváló táptalajt biztosított arra, hogy a hivatás rendi jellege továbbéljen. (A presztízs, a presztízsteremtő életmód egyik legfontosabb jellemzője az, hogy a tevékenységet nem szabad a piaci „adok-kapok” viszonyok közé helyezni.) Mivel a hagyományos nemesi rétegek társadalmi szerepe megszűnt, ugyanakkor az orvosok a korszak többi résztvevőjéhez képest még mindig szabadabbak voltak és fenntartották „úriemberhez méltó”, rendies életformájukat, gyakorlatilag ők maradtak egyedül „úriemberek”. Presztízsük tehát viszonylag még nőtt is.

Közismert szociálpszichológiai tény, hogy a külső ellenség erősíti a csoport belső kohézióját. Paradox módon tehát a hatalom azon törekvése, hogy megszüntesse a hagyományos orvosi hivatásrendet, a szándékkal éppen ellentétes hatást, a hivatás generációk közötti áthagyományozódását váltotta ki. Még erősebbé vált e csoport összetartása, s a hagyományos orvos-családok egymást támogató hálózata.

Kialakult tehát a Kelet-Európára jellemző orvostársadalom, amely egyaránt magán viseli a modern hivatás és a feudális rend jegyeit. A modern hivatásrend ideológiája, alapvető jellemzői megegyeztek a modern hivatáséval, speciális helyzete alapvetően munkája tárgyán, a betegségnek sajátos társadalmi jellegén alapult, ugyanakkor életmódját, a laikusokkal való kapcsolattartásának stílusát, a belső hierarchia merevségét az úri középosztályra jellemző stílus alapozta meg, a „szocialista” fejlődés pedig e jellemzőket megerősítette, konzerválta.

A kulturális és életmódbeli mintáknak ez a stílusa, a feudális jellegű, rendies hierarchia, a társadalom többi részétől való elkülönülés a kilencvenes évek elejéig, a politikai-gazdasági átalakulásig jellemezte a magyar (és kelet-európai) orvostársadalmat. A piacgazdaságra való áttéréssel egyidőben, a „régi piaci társadalmakban” zajló folyamatokkal azonos módon, a térségben is elkezdődött a hivatásrend modernizációja.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 698 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A könyv második, átdolgozott kiadása számos olyan változtatást tartalmaz, amelyek az elmúlt évek tanítási tapasztalatai, valamint országunk Európai Unióhoz való csatlakozása miatt váltak szükségessé. Így az alapképzésen túli szakembereknek is javasolható, akik a mindennapos orvoslás feladatai túl a munkájukhoz kapcsolódó új szociológiai fogalmakkal és azok jelen világ magyarázataival naprakészen is tisztában akarnak lenni, és az új szociológiai kihívásoknak a mindennapjaikban megfeleljenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-susanszky-orvosi-szociologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero