Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva (szerk.)

Orvosi szociológia

6.4.4. A magas presztízst megalapozó életforma megítélésének változása

Azoknak a csoportoknak, amelyek magas társadalmi presztízsre tartanak igényt, speciális életformát kell megvalósítaniuk. Presztízsteremtő életformája azoknak lehet, akik

megfelelő jövedelemmel vagy jövedelmet biztosító vagyonnal rendelkeznek,
megfelelő mennyiségű szabadidővel rendelkeznek,
szabadidejüket magas presztízsű tevékenységgel töltik.

A piaci társadalmakban legmagasabb jövedelemmel a vállalkozók rendelkeznek: még a legmagasabb jövedelmű alkalmazottak fizetése is messze elmarad az üzleti életben szerezhető jövedelmektől. Azokban a piaci társadalmakban tehát, ahol az orvosok gyakorlatilag állami alkalmazottak, mert általános betegbiztosítási rendszer működik, jövedelmük nem fogja elérni azt a nagyságrendet, amelyet a gazdasági elit tudhat magáénak. Az alacsonyabb jövedelem pedig csökkenti a magas presztízst biztosító életforma valószínűségét.

A középkori egyetemek elsősorban magas szintű általános műveltséggel rendelkező „művelt úriembereket” képeztek. A „hét szabad művészeten”, illetve később a klasszikus gimnáziumi végzettségen alapuló műveltség ritka, magasabb rendű, tehát tiszteletre méltó volt a társadalomban. A 20. század végén azonban minden fejlett társadalomban robbanásszerű iskolai expanzió következett be. Egyre többen és többen szereznek érettségi bizonyítványt, tehát egyre többen szerzik meg a korábban ritkának számító magasabb szintű általános műveltséget. Napjainkban tehát ez a fajta műveltség az ipari társadalmakban nem is eredményez magasabb presztízst. Természetesen ma is létezik olyan szintű műveltség, amelyet tekintély övez, ezt viszont nem a középiskolában szerzik meg a fiatalok, hanem egyéb forrásokból. Azok a középiskolások, akik orvosi egyetemre készülnek, energiájuk nagy részét a magas színvonalú felvételi vizsgára összpontosítják, tehát még az átlagos középiskolásnál is kevesebb idejük van „plusz” műveltség megszerzésére. Az egyetemen pedig a magas szakmai követelmény ugyancsak kevesebb időt és teret hagy a hallgatóknak műveltségük gyarapítására.

Szilágyi Klára vizsgálata szerint az orvosi egyetemre felvett hallgatók nem mutattak kiemelkedő intelligenciát a többi felsőfokú intézményben tanuló hallgatókhoz képest, s az IST képességvizsgálat eredményei szerint az első évfolyamtól az 8. évfolyamig az orvostanhallgatók körében 4%-os volt az intellektuális teljesítménycsökkenés. (Szilágyi, 1980)

A rendszerváltást megelőzően Magyarországon a családok háromnegyede valamilyen formában részt vett a második gazdaságban (Kolosi 1987). Az értelmiségiek a szakmájukban lehetséges extra munka végzése mellett (pl. pedagógusok különórái) a végzettségüktől igen távol álló munkákat (pl. háztáji gazdaságban végzett munka) is végeztek jövedelmük kiegészítése érdekében. Ezzel szemben az orvosok nem vettek részt az olyan típusú második gazdaságban, amely a „hivatásukkal összeegyeztethetetlen” akár szakmai, akár presztízsokokból.

„Aki orvosi, gyógyszerészi és egyéb egészségügyi képesítéshez kötött tevékenységet folytat, nem létesíthet olyan jogviszonyt, és nem fejthet ki olyan tevékenységet, amely ... a hivatásával, illetőleg a tevékenységével összeférhetetlen.” (1973-as egészségügyi törvény, 74. §. 3.)

Az orvosok tehát gyakorlatilag alig végezhettek melléktevékenységet. A munkaidőn túl gyakorolt magánrendelés csak heti néhány óra plusztevékenységet jelentett, így az orvosok azon ritka társadalmi csoportok közé tartoztak, akiknek volt szabadidejük. S mivel a többségüknek az akkori társadalmi átlagnál lényegesen magasabb jövedelme volt, ők voltak azok, akik szabadságuk alatt utazhattak, művelődhettek, „művelt emberhez méltó” módon tölthették szabad idejüket, presztízsteremtő életformát folytathattak.

A megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyok között azonban már nem az orvosok azok, akiknek a legtöbb szabad idejük (és ennek eltöltéséhez a legtöbb pénzük) van. A piaci viszonyok között nemcsak a vállalkozók, de a gazdasági szakemberek szabadideje és jövedelme is lényegesen meghaladja az alkalmazott orvosokét. Új, „divatos” szabadidős tevékenységi formák alakultak ki (pl. operaelőadások látogatása magas presztízsű, külföldi operaházakban, vagy afrikai szafarikon való részvétel), amelyekből az orvosok többsége kimaradt, mert jövedelmi helyzetük ezt már nem engedi meg, s szabadidejük is lényegesen kevesebb, mint például egy független nagyvállalkozóé.

Mindezek természetesen nem jelentik azt, hogy az orvosok megbecsültsége, társadalmi státusza lényegesen megváltozott volna. Az orvoslás világon mindenütt továbbra is a leginkább megbecsült és értékelt foglalkozások közé tartozik. Az orvosi hivatás szekularizációja csupán azt jelenti, hogy csökkent a társadalmi távolság az orvosok és a többi, ugyancsak magas társadalmi státuszt biztosító foglalkozási csoport tagjai között, gyengült az orvostársadalom és az orvosi hivatás különlegesen kivételezett helyzete.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 698 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A könyv második, átdolgozott kiadása számos olyan változtatást tartalmaz, amelyek az elmúlt évek tanítási tapasztalatai, valamint országunk Európai Unióhoz való csatlakozása miatt váltak szükségessé. Így az alapképzésen túli szakembereknek is javasolható, akik a mindennapos orvoslás feladatai túl a munkájukhoz kapcsolódó új szociológiai fogalmakkal és azok jelen világ magyarázataival naprakészen is tisztában akarnak lenni, és az új szociológiai kihívásoknak a mindennapjaikban megfeleljenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-susanszky-orvosi-szociologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero