Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)

Pszicholingvisztika


Mikroszerkezeti integráció

Ennek egyik jellegzetes megjelenési módja a referenciális integráció: az azonos dolgokra vonatkozó kifejezések esetén, legyenek azok kidolgozott főnévi csoportok, nevek vagy visszautaló névmások, a hozzájuk kapcsolódó predikátumok a szöveg mentális reprezentációjában mintegy egy csomópont köré szerveződnek a szöveg mentális leképezése során. Lesgold (1972) már a hetvenes évek elején rámutatott, hogy ebből a szempontból összefüggő szövegekben a névmások használata úgy tekinthető, mint a szöveg emlékezeti integrációját biztosító, irányító mikroszerkezeti támpont a szövegben. Így például az (1a) példának megfelelő kijelentést könnyebb megjegyezni, mint az (1b)-t, s a személyek az azonos dolgokra (a kovács) vonatkozó két predikátumot (ügyes volt, ütötte az üllőt) hajlamosak együtt felidézni, pedig az angol eredetiben az egyik csak visszautaló névmással szerepel együtt (a magyarban pedig az ismétlődő alany egyenesen törölve lehet).

Pszicholingvisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött.

A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt.

Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-lukacs-pszicholingvisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave