Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)

Pszicholingvisztika


Van egyáltalán szerkezet?

A közvetlenül ezt vizsgáló kezdeti munkák elméletileg megalapozott szerkezeti mutatók helyett sokszor csak intuitív jellemzőket vesznek fel a szövegről. Az első kísérleti kérdés ezen a területen, hogy vannak-e a mondatnál nagyobb, pszichológiailag kimutatható egységek a szövegben. A legegyszerűbb kísérletek egyszerűen a beszélő intuíciójára támaszkodva akarják eldönteni, hogy vannak-e ilyen egységek. Koen és munkatársai (1969) például 15–52 mondat hosszúságú értelmes szövegeket, illetve ugyanolyan szintaktikai szerkezetű mondatokat tartalmazó, de a tartalmas szavakat értelmetlen szavakkal helyettesítő szövegeket adtak különböző életkorú kísérleti személyeiknek, s azt kérték tőlük, hogy jelöljék meg a bekezdések (paragrafusok) határait. A felnőttek meglehetősen nagy egyezést mutattak a jelölésben; a különböző személyek tagolása közötti korreláció még értelmetlen anyagnál is 0,75-ös volt, és ugyanazon mondatszerkezetű szöveg értelmes és értelmetlen változatának tagolása között is 0,71-es korrelációt kaptak. Ez arra utal, hogy a szöveg szerveződéséről meglevő intuícióink főként a szöveg formális jellemzőire támaszkodnak.

Pszicholingvisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött.

A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt.

Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-lukacs-pszicholingvisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave