A gyermekkori fogalmi fejlődés központi kérdése, hogy a gyermekek fogalmai alapvetően különböznek-e a felnőttkori fogalmaktól. A fejlődéslélektan klasszikus felfogása szerint a válasz igen – azaz nagy különbségek vannak a gyermek- és felnőttkori fogalmak között (pl. Inhelder–Piaget 1964; Vigotszkij 1971). A mai felfogások között van olyan, amely szintén feltételez egyfajta fogalmi váltást (l. fönt: Xu–Carey 1996; Carey 2009), és olyan is, amely szerint a gyermek- illetve felnőttkori fogalmak között alapvető szerkezeti hasonlóság áll fenn, bár lényeges tartalmi különbségek is vannak (Murphy 2002). Piaget felfogása a klasszikus elmélet egyik fajtája volt, legalábbis ami a felnőttkori fogalmakat, a fejlődés végállapotát illeti. Fogalmaink szerepe, hogy a tárgyakat kritériumokkal jellemzett halmazokba osztályozzuk; a fogalmak a logikus gondolkodás rendszerének részei. Egy fogalmi osztály jellemezhető tagjainak közös tulajdonságaival, illetve azokkal a tulajdonságokkal, amelyek más osztályoktól megkülönböztetik. Ez a szerveződés azonban nem igaz a gyermekek fogalmaira, akik például tárgyosztályozási feladatokban teljesen más válaszokat adnak, mint a felnőttek. Az, hogy a gyermekek hogyan osztályoznak tárgyakat, megmutatja, hogy milyen fogalmakkal rendelkeznek. Amennyiben egy nagyobb gyermek fogalmai klasszikus szerveződést mutatnak, akkor a különböző tárgyakat kritériumokkal jól jellemezhető osztályokba sorolja, például játékállatok, játékautók; az állatokat esetleg tovább osztja négy- és kétlábúakra stb. Piaget azonban azt figyelte meg, hogy a gyermekek nem képeznek ilyen rendezett, taxonomikus osztályokat, hanem láncszerű struktúrákat vagy tematikus párokat (csoportokat) alkotnak. Az első esetben az egyes párok más-más tulajdonságban hasonlítanak egymásra, például az első kettő háromszög, a második és a harmadik sárga, a harmadik és a negyedik azonos méretű stb. Tematikus csoportosításnál az autót a vezetővel, a kutyát a pórázzal, a virágot a vázával csoportosítja a gyerek. Piaget és Inhelder eredetileg az ún. szortírozási feladat segítségével vizsgálta a kategorizációt; ebben jó néhány, akár tíz-tizenkét tárgyat is adtak a gyereknek, és a feladat az volt, hogy ebből csoportokat képezzen. Későbbi kutatásokban viszont az ennél egyszerűbb párképzési feladatot alkalmazták, amelyben három tárgyat adtak a gyereknek, és a feladat két összetartozó kiválasztása volt. Ilyen feladatban is lehet tematikus (pl. kutya–póráz), illetve kategorikus (pl. kutya–kutya) válaszokat adni.