Az olasz nyelv több lényeges ponton eltér az angoltól. Igeragozási rendszere sokkal gazdagabb, minden idő/mód párhoz tartozó paradigma hatelemű (a magyarhoz hasonló rendszerű, E/1,2,3 és T/1,2,3 alakok tartoznak bele), ráadásul az igék is három csoportba sorolódnak a ragozott alakváltozatok típusai szerint. Minden névszó és ige inflektált, nem fordulnak elő ragozatlan tövek. A melléknévi módosítók, éppúgy, mint a névelők, számban és nemben egyeztetve vannak a módosított főnévvel. Bortolini és munkatársai (1997) vizsgálataiból az derült ki, hogy az olasz gyerekeknél nincs általános igei inflexiós deficit. A hibák döntően helyettesítések voltak, tipikus volt a T/3 alakok helyett az E/3 használata, pl. dormono ’alszanak’ helyett dorme ’alszik’. A legszembeszökőbb elmaradás egyes funkciószavak, a névelők és névmási klitikumok (simulószók) használatában mutatkozott 4–6 éves, SNYZ-t mutató gyerekeknél. Ez utóbbiak személyes névmásként funkcionáló függő elemek, amelyek mindig közvetlenül megelőzik vagy követik a ragozott igét és hangsúlytalanok, mint a lo hímnemű névmási tárgy a Gina lo vede ’Gina látta őt’ mondatban. A tipikus névelőés klitikumhiba az elhagyás volt, pl. il cavallo ’a ló’ helyett cavallo ’ló’, vagy Gina vede ’Gina látta’ a fenti mondat helyett. Rossz helyettesítés ritkán fordult elő. Az olasz SNYZ-t mutató gyerekek számára nehéznek bizonyult nyelvtani morfémák – vagyis a névelők, tárgyi klitikumok és a T/3 igerag – nem sokban hasonlítanak egymásra, egy prozódiai jegyben azonban megegyeznek: mindhárom esetében hangsúlytalan, az erős–gyenge szótagszekvencián kívül eső szótag produkciójára vagy feldolgozására van szükség. A fenti szimptómák annyira specifikus jegyei az olasz SNYZ-nek, hogy a határozott egyes számú névelők és a jelen idő, T/3 igealakok helyes használatát kombináló összesített mutató érzékeny és specifikus nyelvizavar-prediktor, így a klinikai diagnosztikában is alkalmazható tipikus fejlődésű és SNYZ-t mutató gyerekek elkülönítésében (Bortolini et al. 2002).