Természetesen – mint a kutatásban mindenütt – a nyelvpszichológiában sem függetleníthetők egymástól a módszerek és az elméleti előfeltevések. Az utóbbi fél évszázad első nagy módszertani lépése a kísérletezés megjelenése volt. Ez emelte ki az 1960-as években a pszicholingvisztikát a nyelvvel kapcsolatos pszichológiai spekulációk és mégoly figyelemre méltó lehorgonyozatlan elméletek világából. A fordulat nyomán kezdetben papír-ceruza módszereket, majd alkalmi, egyedileg összeállított laboratóriumi elrendezéseket, később egyedi számítógépes programokat használtak, hogy azután az 1990-as évektől diadalmasan megjelenjenek az átfogó szoftverrendszerek, amelyek a számítógépet kezelik egyetemes eszközként e területen is. Úgy tűnhet, hogy a fejlődési folyamatot, amelynek során a kutatások a másodlagos, a megértés következményeit vizsgáló módszerektől haladnak a menet közbeni mércék alkalmazása felé, pusztán a műszeres technikák fejlődése magyarázza. Ez azonban nemcsak technikai fejlődés. Többé-kevésbé igaz az is, hogy a módszertani váltások együtt jártak a megértésről alkotott elméleti képünk változásával is. Az utólagos, offline kísérletek jó részét az a lelkesedés szülte, amely úgy vélte, hogy a (generatív) nyelvtan közvetlen pszichológiai realitással bír. Ennek következtében a kutatókat nem annyira a megértés pontos menetének megismerése, hanem a nyelvtan „igazolása” motiválta. Ha megfogalmaztak valamilyen koncepciót a megértésről, ez körülbelül azzal volt egyenlő, hogy a megértés a nyelvtani levezetés fordítottja, annak a szabályait alkalmazza ellenkező irányban. A menet közbeni, online módszerek irányába való eltolódás összefüggött azzal az elméleti változással, amely szerint pszichológiai realitásuk a mondattani szerkezeteknek, nem pedig a szabályoknak van. Innen már királyi út vezet ahhoz az elképzeléshez, hogy a megértés során struktúrákat rendelünk a mondatokhoz, és a hozzárendelés közben jellegzetes megértési stratégiákat alkalmazunk, nem szigorúan vett nyelvtani elemzést. Például: A névelőtől a főnévig terjedő részt a mondatban kezeld úgy, mint ami együvé tartozik! A következő gondolati lépés sokak számára az volt, hogy ezek a stratégiák rövidre zárhatják a szerkezet-hozzárendelés folyamatát. Közvetlen összefüggést teremthetnek az észlelhető jellegzetességek és a szemantikailag értelmezett alapvető viszonyok között. A magyarban például: RAGTALAN FŐNÉV → CSELEKVŐ; az angolban: ELSŐ FŐNÉV → CSELEKVŐ. Ezek az eljárások természetesen valószínűségi jellegűek, időnként hibás eredményre vagy kétféle értelmezésre vezetnek, mint (1) esetében.