Gugán (2008) feltételezése szerint a kétféle múltidő-jel közül a jelöletlen (PFU *j-jeles múltra visszavezethető, l. Honti 1986) eredetileg a befejezett jelen jelölője volt, s az s-jeles lehetett az általános múlt idő jele. Ez megoldást jelent a jelöletlen múlt idő eredetét illetően, én azonban nem zárnám ki az aspektussal való összefüggést sem, már csak azért sem, mert az őshantira felvázolt rendszer szinte ugyanaz, mint amit a szamojédra megállapítottunk, vagyis a múlt idő nem jelennel, hanem perfektummal áll szemben. Ez a szembenállás a mai nyelvben viszont teljesen megszűnt: a mai szurgutiban a jelöletlen múlt idő tölti be az általános múlt idő szerepét az alábbi folyamat szerint (Gugán 2008, 39–40):

 

Érdemes röviden kitérni a magyarra is a közeli rokonság miatt, noha a magyarban nem mutatható ki a PU *‑ś(A) múltidő-jel megfelelője. Az ősmagyar kor elejére két igeidő, a jelöletlen jelen idő és a múlt idő jele (*‑j >) *‑i rekonstruálható (Szentgyörgyi 2014). Utóbbi az elbeszélő múlt jele lett, mire a ‑t vette át a standard múlt jelölését. A magyarban szempontunkból „legfurcsább” jelenség – főleg az obi-ugor rendszerek ismeretében –, hogy a ‑s már az ősmagyarban sem jelölte a múlt időt – ha jelölte valaha egyáltalán. Ez már önmagában megnehezíti a magyar rendszer rekonstrukcióját, illetve, ez az oka annak, hogy a magyar esetében csak ellentmondásos képet tudunk felvázolni. Elsődleges cél az ‑á/‑é időjel és a ‑t időjel viszonyának a meghatározása és funkcióinak alakulása. Ha elfogadjuk, hogy az ‑á/-é ősibb, mint a ‑t – és ebben annak ellenére nagy az egyetértés, hogy az ősmagyar végére a ‑t igenévképző már időjellé vált –, akkor standard és nem standard funkciók vizsgálata e kronológia fényében is lehetséges, vagyis arra juthatunk, hogy az ősmagyar előtt az ‑á/-é lehetett a domináns múltidő-jel, és ehhez képest alakult ki a ‑t, ám a ‑t a középmagyarra már egyértelműen elsődleges múltként funkcionált, és a ritkábbá vált ‑á/-é vett fel másodlagos funkciókat. Ugyanakkor a korábbiakban vázolt funkciómegoszlás a két múlt idő között nem tükrözi egyértelműen a standard > nem standard változást az ‑á/-é, és a nem standard > standard változást a ‑t esetében. Ezzel az utóbbi időben Mohay Zsuzsanna foglalkozott sokat (Mohay 2020; 2021). Továbbá nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni az összetett múlt idők kialakulását sem, és azt, hogy mindezek mellett a jelen idő mikor és hogyan alakult ki.