Milyen nehézségeket okoz az ezzel a szereppel való azonosulás? Gyakori jelenség az orvosok számára a szerepkényszer, és az ettől való védekezés következtében fellépő szereptávolítás. Nézzünk ezekre néhány példát!

Ebben az erőtérben kell tehát a leendő és főleg a már pályán lévő orvosoknak létezniük. Magas fokú elvárások önmagukkal szemben, – az orvosszerepnek való megfeleléssel kapcsolatban – az egyik oldalon, és a környezet nagy várakozásainak való megfelelés a másik oldalon. Ez a követelményrendszer már majdnem a színpadi szerep megkívánta viselkedés elvárásaihoz hasonlít, azzal a megszorítással, hogy ez a szerep – mint a bőrünk – nem levethető. Nem azt kellene mondanunk tehát ezekben az esetekben, hogy valakinek „szerepe van”, hogy „szerepet játszik”, hanem azt, hogy az ember maga lett a szerep (Parsons, 1955).

A szerepelméleti felfogáson túl az orvosi pályának a foglalkozás oldaláról való megközelítése is figyelemre méltó. Az orvosi pálya ugyanis a „rendies-típusú” foglalkozások körébe tartozik. Mit jelent ez? Mik a jellemzői ezeknek a rendi jellegű csoportosulásoknak, szervezeteknek, foglalkozásoknak? Ahogy már a 6. fejezetben bemutattuk, Max Weber dolgozta ki a rend fogalmát és írta le a rendhez tartozás jellemzőit, a társadalom felépítésének, szerkezetének ábrázolása közben, mintegy az osztályhoz tartozás ellentéteként. A weberi rend-fogalom kritériumai azonban az orvosi hivatásra is alkalmazhatóak. Weber leírja, hogy az egy rendhez tartozókat közös életforma (életstílus, életrend), neveltetés, hagyományok, leszármazás jellemzi. Ennek következtében, továbbá a rendhez tartozók viselkedését szabályozó társadalmi ellenőrzés miatt a rendek kisebb-nagyobb mértékben zárt közösségekké válnak. Az embert elfogadják a rend tagjának, ahová születésénél és (vagy) neveltetésénél, képzésénél fogva tartozik. A rendi emelkedés feltételei társadalmiak. A rend zártsága lehet kisebb vagy nagyobb, de valamelyes elzárkózás mindig fennáll. A rend tagjai sokszor nem házasodhatnak a renden kívül, és a renden kívüliekkel való érintkezést is nem egyszer szokások határozzák meg. A rendhez tartozás nemcsak az életpályában, hanem sokszor a szabadidőben és a magánéletben is megnyilvánul (Weber, 1967).

Hogyan alkalmazhatók a weberi gondolatok az orvosi pályára? Azt, aki képzésénél fogva az orvostársadalomhoz tartozik, elfogadják a „rend” tagjának. (De van, aki bele is születik a rendbe, mint orvos-dinasztia leszármazottja, aki folytatja elődei pályáját.) Képzése végén orvosi esküjével is hitet tesz hovatartozásáról. Ismeretes még az orvostársadalomnak a rendekhez hasonlatos zártsága és hierarchizáltsága, továbbá az is, hogy az előrejutás feltételei itt is társadalmilag szabályozottak. Az orvosi hivatás gyakorlásának külső jegyei – öltözködés, érintkezési formák -, mint bizonyos rendek esetében, szigorúan kötöttek. Az orvostársadalmat is közös életforma, életstílus, életrend és hagyományok jellemzik. Végül, az orvostársadalomhoz tartozás sokszor nemcsak a foglalkozás művelésében, hanem a szabadidő eltöltésében és a magánéletben is megnyilvánul, akár a rendhez tartozásnál.

Természetesen a fenti kritériumok nem mindegyike jellemzi teljes terjedelmében az orvosi hivatást és valamennyi orvosi pályát, továbbá a modernizáció ütötte rések már kikezdték e „rend” zártságát is. Ennek ellenére a weberi gondolatok hasznos támpontot nyújtanak további gondolkodásunkhoz is.