Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva (szerk.)

Orvosi szociológia

9.7.1. A stressz és a hospitalizáció

Mikor meghallunk, vagy leírva látunk egy diagnózist magunkról, vagy elolvassuk betegségünk megnevezését, egyszerűen annak tudomásul vétele történik meg, hogy valami rossz történik velünk. A közlést ilyenkor legszívesebben elhárítanánk, elfelejtenénk. Ismeretesek azok a kutatási eredmények, amelyek szerint a betegek nagy hányada visszaemlékszik ugyan a diagnózis közlésének pillanatára, körülményeire, csak éppen annak tartalmára nem (Tucket és mtsai, 1985). A diagnózis kimondása rendszerint valami véglegeset, valami megváltoztathatatlant sugall. A betegség során kialakuló stressz-állapotoknak ez az elsődleges forrása. Fokozza a stressz-hatás erősségét az is, hogy ez a közlés sokszor már hosszú kivizsgálási procedúra végén történik, és szorongással teli időszak végét zárja le, hogy utat nyisson egy újabb szorongásos időszaknak.

Hozzájárul ehhez a fájdalomtól való félelem is. A rendkívül elterjedt tévhittel ellentétben az ember nem képes megszokni a fájdalmat. Ennek megfelelően a fájdalmat annál kevésbé tűrjük el, minél régebben gyötör. Minél gyakrabban tapasztaltuk, annál inkább rettegünk és szorongunk tőle. Bizonytalanok vagyunk abban, hogy mennyire fog sikerülni a kórházban a fájdalom csillapítása?

Újabb stressz-forrás az intim-szféra elvesztése. Nehéz elfogadni, hogy minden életmegnyilvánulás, esetleg még a testi szükségletek kielégítése is mások előtt, idegenek jelenlétében történik. Súlyosabb a helyzet akkor, ha ezeknek a szükségleteknek a kielégítésében a beteg még korlátozva is van, és mások segítségére szorul. A kórház, mint ismeretlen környezet veszi körül. Ismeretlen tárgyak, ismeretlen fekvőhely, ismeretlen zajok, hangok, illatok. Furcsa és sokszor riasztó az ismeretlen betegek közelsége.

Sok beteg számára a kórházi stábbal való kapcsolatteremtés is stresszforrássá válik. Szorongáskeltő a távoli otthonra való gondolás is, a család és a családiasság hiánya. Néhány hetes kórházi tartózkodás után már bekövetkezhet a hospitalizáció, a kórházi körülményekhez való hozzászokás, illetve az ezekbe való beletörődés. Különösen erős formáit figyelték meg a hospitalizációnak kisgyermekeken már rövid kórházi tartózkodás után is (Wilson-Barnett, 1979).

Mit tehet a kórházi személyzet a betegek stressz-szintjének csökkentéséért, illetve a hospitalizáció késleltetéséért? Nagy jelentősége van a személyzet „érzelmi munkájának”, a pszichés gondozásnak. Ott, ahol erre nagy súlyt fektetnek, csökkenthető a betegek szorongása és félelme. Spontánul létrejövő beszélgető csoportok a betegek körében szintén jó hatásúak. Másrészt, mivel a stressz, de főleg a szorongás, az ismeretlentől való félelmet jelenti, ennek csökkentésére az ismertető jellegű információk bősége, a tájékoztatás szóbeli és írott formáinak sokasága (a kórház egészének bemutatása, házirend kifüggesztése, tájékoztatás a betegek jogairól stb.) a legalkalmasabb.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 698 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A könyv második, átdolgozott kiadása számos olyan változtatást tartalmaz, amelyek az elmúlt évek tanítási tapasztalatai, valamint országunk Európai Unióhoz való csatlakozása miatt váltak szükségessé. Így az alapképzésen túli szakembereknek is javasolható, akik a mindennapos orvoslás feladatai túl a munkájukhoz kapcsolódó új szociológiai fogalmakkal és azok jelen világ magyarázataival naprakészen is tisztában akarnak lenni, és az új szociológiai kihívásoknak a mindennapjaikban megfeleljenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-susanszky-orvosi-szociologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero