A krónikus betegségekben szenvedők száma egyre nő. Nő azok száma, akik valamilyen hosszú ideig, akár élethosszan tartó komoly betegségben szenvednek. Ezek egy részéért pl. környezeti ártalmak a felelősek. Ilyen pl. az asztmás betegségek egy része vagy az allergiás megbetegedések. Más betegségek hosszan tartó mivolta az orvostudomány sikereinek köszönhető. Ilyen pl. a fiatalkori, más néven inzulin-dependens cukorbetegség, mely az összes cukorbetegek kb. 10 százalékát érinti. Ez a kór – ahogy a nevében is benne van – jellemzően fiatalkorban támad. Néhány évtizede még ezen betegek nagy része meghalt röviddel azután, hogy a betegség kifejlődött. Ma ez szerencsére nem így van, a betegek megfelelő kezelés és életmód mellett hosszú ideig tudnak élni, képesek dolgozni, családot alapítani. A kezelés viszont, természetesen, pénzbe kerül.

Egy következő igénynövelő tényező a társadalom öregedése. Ez azt jelenti, hogy a népesség egyre nagyobb hányada ér meg jelentős kort, amelyben ugyancsak jellemző, hogy egyes betegségek nagy számban, nagy arányban fordulnak elő. Ezek között krónikus és akut betegség is szép számmal előfordul. A krónikus betegségre az egyik legismertebb példa a demencia, vagyis elbutulás. E – többféle okra visszavezethető – betegség előfordulása 65 éves kor felett kb. 10 százalék (Tariska, 2001). Mivel 65 év körül a demencia előfordulása alig több, mint 1 százalék, az életkor növekedésével viszont progresszíven nő az arány, az idős népesség élettartamának emelkedésével a mostani 10 százalékos arány növekedése várható. A demens betegek különleges ellátást, gondozást, sokan gyógyszeres ellátást igényelnek. A leggyakoribb demenciának, az Alzheimer-kór demenciájának gyógyszeres kezelésében a napi gyógyszerköltség elérheti az 1000 Ft-ot. Az idős betegek a mentális állapotuktól függetlenül is jobban ki vannak téve számos egyéb ártalomnak is. A combnyaktörés pl. tipikusan idős személyek elesésekor fordul elő. A felnőttkori cukorbetegség is jellemzően az öregedés „mellékterméke”. A művese-kezelésekre szoruló új betegek 30–50 százalékát a diabeteses nephropathias betegek teszik ki stb.

Egy harmadik igénynövelő tényező a nagyfokú alkoholfogyasztás. Ez egyrészt direkt módon lesz egészségügyi kérdés, az alkohol szervezetre gyakorolt hatása révén. Ilyen kórképek az alkoholizmus talaján kialakuló májgyulladás, májzsugor, szívérrendszeri megbetegedések, elbutulás, kisagyi degeneráció, perifériás idegrendszeri bántalmak, hormonális, immunológiai zavarok, az alkoholmegvonásból származó delírium stb. Másrészt rengeteg következménye jelentkezik „közvetett” módon: az alkoholos állapotban való – háztartási, közlekedési, munkahelyi – balesetokozás, valamint az alkoholos állapotban való erőszakosság – házastárs, élettárs bántalmazása, stb. – révén. Amerikai adatok szerint a járműbalesetek több mint feléért tehető felelőssé az alkohol (Andreasen, Black,1997). Magyarországon az összes közúti baleset mintegy 12 százalékát okozzák ittas állapotúak (Magyar Statisztikai Évkönyv 1999). Hazánkban az alkoholisták a különböző becslések szerint a népesség 6–10 százalékát teszik ki, ami mutatja a probléma hatalmas súlyát. A drogfogyasztás számos hasonló gondot okoz. A drogfüggők száma és az általuk okozott egészségügyi problémák azonban – rapid növekedésük ellenére – egyelőre messze elmaradnak az alkoholisták számától és az alkoholizmus terheitől.

A következő igénynövelő tényező az egészségügyi ipar marketing- és reklámtevékenysége. Az ipar – legkifejezettebben a gyógyszeripar – hatalmas pénzeket költ reklámra, termékpromócióra. Az USA-ban pl. 1999-ben már közel kétmilliárd dollárt költöttek a cégek gyógyszereik reklámjára. A pálmát a Schering-Plough gyár egy antiallergikuma vitte el; a gyár 137 millió dollárt fizetett a szer promóciójáért (Sugarman, 2000). A ma szokásos reklámhadjáratok több úton érnek célhoz. Az egyik jellemző út az orvosok megcélzása. „Orvoslátogatók” – gyógyszerügynökök – járnak az orvosokhoz, beszámolnak nekik a termékről, kiemelvén annak jó tulajdonságait. Esetleg otthagynak némi ingyenes gyógyszermintát kipróbálásra, s adnak valami apró kis ajándékot – tollat, jegyzettömböt, esetleg szakkönyvet stb. Sőt ezeknél erőteljesebb módok is léteznek: az is előfordul, hogy a gyógyszercég a fölírt gyógyszer mennyiségének függvényében jutalom-utat kínál az orvosnak, vagy konferenciákat szervez ingyenes részvétellel, amelyeken egy új gyógyszer előnyeit mutatják be. Túl azon az etikai problémán, hogy ilyen esetekben veszélybe kerülhet az orvos függetlensége és a beteg érdeke is, az is valószínű, hogy a fogyasztás nőni fog. A reklámhadjáratok másik jellemző útja az orvosi rendelőkből közvetlenül a betegek felé mutat; direkt módon célozza meg a fogyasztót. Már itthon is láthatunk óriásplakátokat és TV hirdetéseket, amelyek a legújabb antiallergikumot, gyulladáscsökkentőt, hasmenés vagy gyomorégés elleni szert stb. reklámozzák. Az információ így a fogyasztón keresztül jut az orvoshoz, s a fogyasztó készteti az orvost egy-egy szer fölírására. A föntieken túl a reklámmal az is gond, hogy ha túl jól sikerül, a gyártók hajlamosak lesznek arra, hogy ne egyre jobb terméket állítsanak elő, hanem a régieket egyre hatásosabban reklámozzák, ezáltal növelve az irántuk való – orvosi szempontból akár indokolatlan – igényt.

A reklámoktól függetlenül, egyszerűen az információ bősége is növeli az igényt. A sajtón, rádión, TV-n keresztül a lakosság egyre több egészségügyi információhoz jut. Ennek nagyon sok jótékony hatása lehet; az emberek tájékozottabbak lesznek saját állapotukkal kapcsolatban, értesülnek oly szolgáltatásokról, melyekről korábban nem tudtak, de ténylegesen rászorulnak, stb. Kevésbé áldásos hatása az információáradatnak, hogy sokan megpróbálnak oly szolgáltatásokat is igénybe venni, melyekre szükségük ugyan nincs, de a hallottak, látottak alapján azt gondolják, hogy van. Ezek tipikus esete, mikor a beteg „rendel”, elmondja orvosának, hogy milyen kezelést kívánna, mert az neki biztos, hogy nagyon jót tesz. Az ilyen „rendeléseket” gyakran egyáltalán nem könnyű visszautasítani.

Az igénynövelő tényezők között fontos megemlíteni a prevenciót. A prevencióra gyakran mondják, hogy nemcsak szenvedést, funkciókiesést, idő előtti halált előz meg, hanem költséget is csökkent. Ez azonban ma még – legalábbis összegészségügyi szinten – egyáltalán nem bizonyított. Ahol ugyanis prevenció van, ott innováció is és igénynövekedés is van. Pl. egy koleszterinszűrésnél egyrészt meg kell teremteni annak föltételeit – szükség van műszerekre, helyiségekre, az emberek informálására stb. Ha megvannak a föltételek, az embereket ténylegesen szűrni kell. A fokozott kockázatúakat kezelni kell. Ez mind pénzbe kerül. Akik pedig a sikeres prevenciós programnak köszönhetően nem betegszenek meg az adott betegségben, sajnos, elképzelhető, hogy majd megbetegszenek másban, hiszen tovább fognak élni. E más betegség pedig ugyancsak igénynövelő hatású és költségekkel jár.

Végül megemlítendő a medikalizáció mint igénynövelő. A medikalizáció azt jelenti, hogy a társadalomban egyre több jelenség nyer orvosi, egészségügyi megfogalmazást, értelmezést (lásd 1. fejezet). Míg pl. az alkoholizmust régebben rossz szokásnak mondták, ma egyre inkább betegségként minősítik. Ugyanígy van a drogokkal, a kóros játékszenvedéllyel, egyes magatartászavarokkal, és egy sor más, a megszokottól eltérő viselkedésformával. E zavarok orvosi megfogalmazásából az következik, hogy a megoldásukra való kísérletek is átmennek az egészségügy kompetenciájába. Az egészségügy beleszól a teljesen egészségesek életébe is; rengeteg engedély, jogosítvány megadása orvosi vizsgálathoz kötött, rendelési időt igényel, egészségügyi költséget növel.