Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva (szerk.)

Orvosi szociológia

10.3.3. Az orvosi munka szakmai minősége

Az orvosi munka minőségének néhány kérdése jó példa annak illusztrálására, hogy milyen nehéz a minőség mérése, és milyen változatosak az azzal kapcsolatos szakmai és társadalmi viszonyulások.

Az orvoslásban implicite eleve benne van, hogy az orvos minőségi munkát végez. Az orvos különleges társadalmi státusza, az iránta való bizalom szükségességének hangsúlyozása jelentős részben abból a hallgatólagosan elfogadott véleményből fakad, hogy az orvos a legjobbat akarja betegének, birtokában is van annak a tudásnak, mellyel ezt meg tudja tenni, s meg is teszi. Hozzátartozik ehhez még az, hogy az orvos nemcsak tudja, mi kell betegének, de jobban is tudja, mint a beteg. Ha nem tudná jobban, miért is menne hozzá a páciens, testét és sorsát az orvos kezébe adva.

Ezeket az elveket, illetve a mögötte levő hitet – hiedelmeket – ugyanakkor az elmúlt néhány évtized történései – elsősorban a társadalom változásai – jelentősen kikezdték (Buda, 1994, 1999).

E történések között szerepelnek a társadalom individualizációs folyamatai, melyek nyomán az egyén, az egyéni függetlenség, szabadság és döntés fölértékelődik. Egyre több az olyan ember, aki meg van győződve arról, hogy saját sorsába elsősorban neki van beleszólása, elsősorban az övé a felelősség, övé a döntő szó. Ezt a döntést orvosának sem szívesen adja át. Az orvostól azt várja el, hogy saját döntéséhez megfelelő információt kapjon. Ha ezt megkapta, akkor eldönti, hogy ilyen kezelést akar választani. E folyamat már érződik hazánkban is. (Ld. a 9. fejezetet.)
Ugyancsak fontos társadalmi változás a hatalommal szemben való bizalmatlanság növekedése. A demokratizálódó társadalmakban az emberek bizalmatlanná válnak a hatalommal szemben. Ez nemcsak a politikai hatalommal kapcsolatban nyilvánul meg, hanem általában a hatalommal és tekintélyelvűséggel, nem hagyván érintetlenül az egészségügyi rendszert sem.
A tájékoztatás, az információs dömping, melyről az igények növekedése kapcsán már esett szó, ugyancsak abban az irányban hat, hogy a beteg nem fogadja el automatikusan orvosa tanácsát, véleményét.

A társadalmi változások mellett a tudományos kutatás ténylegesen igazolta, hogy az orvosi munka minőségét egyáltalán nem vehetjük adottnak.

Egy Wennberg nevű kutató ma már klasszikusnak számító vizsgálataiban arra keresett választ, hogy miért tér el egymástól akár több száz százaléknyival is a különböző orvosok műtéti rátája. Arra jutott, hogy az eltérést egyedül a terápiás szokások különbözőségei magyarázzák (Wennberg, Gittelsohn 1973). Ez tehát vagy azt jelenti, hogy az egyes orvosok nagyon különbözőképpen ítélik meg a teendőket azonos állapotokban, vagy azt, hogy klinikai szempontból azonos állapotokat különbözőnek vélnek. Hasonló természetű és mértékű különbségeket mutatott ki később Wennberg és csoportja, valamint más kutatók is pl. császármetszésnél, gerincsérv miatti operációknál, prosztataműtéteknél is. (Wennberg és mtsai,. 1982, 1987, 1988).

Egy nemrégiben, pszichiáterek körében végzett magyarországi előzetes fölmérés a delirium tremens nevű kórkép kezelési szokásait vette górcső alá. E kórképből eredő halálozás még ma is – szakszerű kezelés mellett is – 1-3 százalék. Nem mindegy tehát, hogy hogyan kezeljük. Tizenegy szakorvos válaszadóból négy egyetlen pszichoaktív szert használt volna a kezelésben. Hárman kettőt, ketten hármat, egy válaszadó négyet, egy pedig öt pszichoaktív szert adott volna. Az adott szerek dózisa is nagy mértékben különbözött, csakúgy, mint a folyadékpótlás mennyisége, módja, és az egyéb gyógyszerek adása is (Lőke, 2001).

Az ilyen, ún. praxiskülönbségek miatt terjedt el számos országban mára az a gyakorlat, hogy ha egy beteg jelentős orvosi beavatkozás előtt áll, akkor saját orvosa véleményének kikérése után elmegy egy másik orvoshoz is, s őt is megkérdi, mit ajánl. Ez az ún. „second opinion”, a „második vélemény” kérése. Itthon ez még nagyon szokatlan, az orvosra nézve akár sértőnek tűnhet, ha egy beteg azt mondaná: „Rendben van, doktor, meghallgattam, amit mond, de még szeretnék elmenni egy orvoshoz is, hogy vajon ő is ugyanezt mondja-e”.

A nehézség az, hogy pusztán a különböző gyakorlatok alapján ritkán lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ki a jobb orvos. Az, aki kevesebb, vagy aki több szert használ a delirium tremens kezelésénél, vagy aki kevesebb vagy több mandulát vesz ki hasonlóan beteg gyerekeknél, mint kollégája. A mandulaműtéteknél pl. lehet, hogy az egyik orvos túl keveset operál, indokolatlanul hagy benn oly mandulákat, amiket ki kellene venni. De az is lehet, hogy a második operál túl sokat, számos gyermeket szükségtelenül megszabadítva manduláitól. Sőt, az is előfordulhat, hogy mind a kettő túl keveset, vagy túl sokat operál, mert az optimális műtéti szám még kevesebb vagy még több lenne, mint amennyit bármelyikük produkál. Tovább nehezíti a megítélést az, hogy ha valaki – bár indokolatlanul – nagyon sokat operál, az technikailag valószínűleg igen ügyes lesz. Elképzelhető tehát, hogy 100 betegre vonatkoztatva kevesebb szövődménye van, betegei gyorsabban gyógyulnak, mint társának.

Wennberg és munkatársai igyekeztek a kezelt populáció esetleges különbségeit kiszűrni. Ez azonban körülményes és időigényes munka. A napi gyakorlatban tehát sokszor megvan az a nehézség is, hogy a kezelt populációkat nehéz összehasonlítani. Ha tehát egy orvosnak a betegei lassabban gyógyulnak, mint az átlag, nem biztos, hogy az orvosban van a hiba. Lehet, hogy pont ő a legjobb szakember a környéken, s hozzá a súlyosabb eseteket küldik stb. Mivel minden orvosi beavatkozásnak költsége is és kockázata is van, egyáltalán nem mindegy, hogy a beteg milyen diagnosztikus és terápiás procedúrákon megy keresztül. A fenti példákból azt is látni lehet, hogy a drágább ellátás önmagában nem föltétlenül jelent jobb minőséget, sőt, jelentheti akár a minőség romlását, amennyiben a beteg nem a megfelelő beavatkozásokban részesül.

Az előbbiek alapján látható, hogy nem könnyű megbízhatóan meghatározni, az orvos „szakmai minőségét”. Az is látható azonban, hogy vannak különbségek, akár jelentős különbségek is orvosok között. A korrekt megmérettetés fejlesztően hat az orvosra, így – közvetve – betegei javát is szolgálja.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 698 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A könyv második, átdolgozott kiadása számos olyan változtatást tartalmaz, amelyek az elmúlt évek tanítási tapasztalatai, valamint országunk Európai Unióhoz való csatlakozása miatt váltak szükségessé. Így az alapképzésen túli szakembereknek is javasolható, akik a mindennapos orvoslás feladatai túl a munkájukhoz kapcsolódó új szociológiai fogalmakkal és azok jelen világ magyarázataival naprakészen is tisztában akarnak lenni, és az új szociológiai kihívásoknak a mindennapjaikban megfeleljenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-susanszky-orvosi-szociologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero