Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva (szerk.)

Orvosi szociológia

11.5.7. Az ellátórendszer

Az ellátórendszerek általában kétszintű ellátások: minden országban van – alapelvként – valamilyen közvetlenül igénybe vehető „alapellátás”, és van egy erre ráépülő, az első szint „utalványozása” (beutalás) alapján igénybe vehető szakellátás. Ez az elv két jellemző módon érvényesül a világban: a német nyelvterületen alapvetően a járóbeteg-ellátás az „alapellátás”, azaz bármilyen kórházon kívüli („letelepedett”) szakorvos lehet első ellátó – beleértve az általános orvost is –, és a kórház az, amely ettől elkülönítve, beutaló alapján vehető igénybe. Ennek a rendszernek a lényege az „epizód” központú ellátás: a beteg egy adott problémájával a legmegfelelőbbnek vélt szakorvoshoz fordul, és az orvos az adott betegség idejére menedzseli a beteg gyógyítását. A másik modell a „háziorvosi modell”, amelyben az alapellátást mindenkire kiterjedően általános orvosok végzik. Ez az ellátásszervezés nem epizód, hanem paciens-központú, azaz a háziorvos a beteg egészségének, gyógyulásának általában a menedzsere, és ez a választás nem egy adott betegség gyógykezelésre érvényes csak.

A magyar egészségügy a háziorvosi rendszer elvén szerveződik, de a betegmozgásokban megnyilvánuló lakossági szokások inkább a német rendszert tükrözik. Magyarországon az alapellátást a háziorvos, a védőnő és az alapellátást végző fogorvos nyújtja.

A főszabály szerint a szakellátást az alapellátás beutalójával lehet igénybe venni. Ez alól vannak kivételek, így ma az alábbi szakrendelések azok, amelyek beutaló nélkül vehetők igénybe:

bőrgyógyászat,
fül-, orr-, gégészet,
nőgyógyászat,
általános és baleseti sebészet,
szemészet,
onkológia,
urológia,
pszichiátria.

Nem szükséges továbbá beutaló az ideggondozó, a bőr- és nemibeteg-gondozó, a tüdőgondozó, az onkológiai gondozó és az addiktológiai gondozó keretében nyújtott orvosi ellátáshoz. A fenti felsorolásban sem az alapellátásban, sem a szakellátásban nem szerepelnek a foglalkozás-egészségügy orvosai. Ennek oka az, hogy a foglalkozás-egészségügy nem része a társadalombiztosításnak. Feladata a foglalkoztatásból fakadó egészségkárosodások megelőzése a munkahely (munkavédelmi szabályok) ellenőrzésével, és a fokozott kockázatnak kitett dolgozók szűrésével. A foglalkozás-egészségügyi szolgálatot értelemszerűen a munkáltatók fizetik, hiszen ennek költségét a termelés költségeként a fogyasztóknak kell az árban megfizetni.

Az ellátásszervezésben igen fontos kérdés az ellátási kötelezettség kérdése. Magyarországon ma az ellátás megszervezésért az önkormányzatok rendelkeznek felelősséggel, és az alapellátás tekintetében ez a felelősség a települési önkormányzatoké, szakellátás tekintetében pedig a megyei önkormányzatoknak van intézmény-fenntartási kötelezettsége. A betegek felé ellátási kötelezettséggel azok az egészségügyi szolgáltatók rendelkeznek, akikkel az OEP erre szerződést köt.

Magyarországon az egészségügyi ellátásban igen nagyok a területi egyenlőtlenségek, és az ellátórendszer belső szerkezete is még magán viseli az örökölt ot.

A magyar egészségügy szakmai színvonala, a szolgáltatások belső szakmai tartalma tradicionálisan magas. Ugyanakkor ma az egészségügyi rendszerre a hagyományokon alapuló, és nem a protokollszerű működés a jellemző, amely sem nem biztonságos, sem nem költséghatékony.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 698 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A könyv második, átdolgozott kiadása számos olyan változtatást tartalmaz, amelyek az elmúlt évek tanítási tapasztalatai, valamint országunk Európai Unióhoz való csatlakozása miatt váltak szükségessé. Így az alapképzésen túli szakembereknek is javasolható, akik a mindennapos orvoslás feladatai túl a munkájukhoz kapcsolódó új szociológiai fogalmakkal és azok jelen világ magyarázataival naprakészen is tisztában akarnak lenni, és az új szociológiai kihívásoknak a mindennapjaikban megfeleljenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-susanszky-orvosi-szociologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero