Régészeti leletek tanúsága szerint mind a fogszuvasodás, mind a periodontális megbetegedés jelen volt az emberiség egész történelmében. Már a neolitikumból származó koponyák fogazatában is találhatók fogszuvasodásra utaló jelek. Az emberi történelem túlnyomó részében azonban viszonylag alacsony volt a fogszuvasodás prevalenciája. A vadászó-gyűjtögető társadalmak étrendje alig tartalmazott kariogén anyagokat. A földművelésre való áttérés sem eredményezte a fogszuvasodás gyakoribbá válását. A 16. századig a táplálék kemény és durva volt, amely a rágófelület kopásához vezetett. A ritkán előforduló fogszuvasodás inkább a fognyakat és a gyökeret támadta meg. A 16. századtól azonban az étrend változni kezdett, a táplálék feldolgozottabbá vált, és ennek folyományaként a fogszuvasodás megjelent a fogak rágófelületén, valamint a fogak közötti résekben. A 19. század közepétől a caries prevalenciája ugrásszerűen megnövekedett. Emelkedett az egy főre jutó cukorfogyasztás, és az élelmiszerek feldolgozottságának szintje. (Hasonló folyamat figyelhető meg napjainkban a harmadik világ országaiban, ahol a megváltozott étrend az előnyösebb társadalmi helyzetű csoportokban a fogszuvasodás gyors terjedését eredményezte.) A 19. század végére a fogszuvasodás járványos méretet öltött, és általánossá vált a fogak elvesztése. A tendencia a 20. század első felében is folytatódott. A kedvező változás a 2. világháború után kezdődött meg, amikor a fogak elvesztése csökkent, és a gyermekek körében visszaszorult a caries. Ebben az étrendbeli változások mellett a fogászati gyakorlat átalakulásának is szerepe volt: a foghúzás egyre ritkább lett, a súlypont áttevődött a fogmegtartó kezelésekre, később pedig a megelőzésre. A lakosság orális egészségének alakulását már nem csak a betegségek prevalenciája, hanem a kezelésmódja is alakította.