Analfabéta, vagy funkcionális analfabéta személyek Magyarországon igen kevesen vannak, de ellátásuk különös figyelmet igényel. Az ilyen betegeknek komoly gondot okoz például az általában latin nevű kórházi és rendelőintézeti osztályok közötti eligazodás, az intézményekben kifüggesztett szabályok követése, a gyógyszerek megkülönböztetése, a bonyolult terápiás előírások betartása és az egészségügyi ellátás igénybevétele során felmerülő számos egyéb tényező.

A fent említett szélsőséges eseteket kivéve általánosságban az látható, hogy az életesélyek és a jó egészségi állapot esélyei az iskolai végzettség növekedésével szinte minden esetben nőnek. Az esélyek ugyanakkor nem lineárisan változnak: amennyiben egy viszonylag részletes, 5–7 fokozatú iskolai végzettség skálában gondolkodunk, akkor általában azt tapasztalhatjuk, hogy a legalacsonyabb iskolai végzettségű csoportok halandósága különösen magas, egészségi állapotuk pedig különlegesen rossz. Ugyanakkor a legmagasabb iskolai végzettségű csoportok halandósága és egészségi állapota sokszor nem különbözik nagymértékben a legalacsonyabbat meghaladó iskolai végzettségű csoport megfelelő mutatóitól.

Össze tudunk hasonlítani személyeket iskolai végzettségük szerint – ellentétben például a jövedelemmel, amely ugyan kapcsolódik személyekhez is, de minthogy a legtöbb háztartás közösen használja fel tagjainak jövedelmét, a jövedelem inkább a háztartások jellemzője. Az iskolai végzettség bizonyos szempontból hasznosabb indikátor a foglalkozásnál is, hiszen valamiféle iskolai végzettsége mindenkinek van, míg például sokan vannak olyanok, akiknek „nincs foglalkozása”, hiszen soha életükben nem léptek ki a munkaerő-piacra.

Az iskolai végzettség értelmezésénél általában mindenkinél a saját befejezett iskolai végzettségét veszik figyelembe. A gyermekkorúaknál szüleik iskolai végzettségét a leghelyesebb figyelembe venni. A felnőttekre vonatkozóan az iskolai végzettség mutatóját úgy tekintjük, mint amely az egész életút, vagy annak viszonylag hosszú szakaszain keresztül jellemző lehet egy személy társadalmi pozíciójára.

Az iskolai végzettség, ha nem is minden nehézség nélkül, de viszonylag a legkönnyebben használható nemzetközi összehasonlító vizsgálatok során is. Erre két út kínálkozik: vagy az elvégzett iskolai osztályok számát vesszük figyelembe, vagy az egyes iskolai végzettségi szinteket (pl. alap, közép, felsőfok) próbáljuk a különféle országok különféle iskolarendszereiben egymásnak megfeleltetni.

Az utóbbi módszert követi az európai országokra vonatkozó legfrissebb és legátfogóbb mortalitás-vizsgálat is (Huisman és mtsai, 2005). E vizsgálat során az embereket iskolai végzettségük alapján két nagyobb kategóriába sorolták: a legalább érettségivel rendelkezők („magas végzettségűek”) és az ennél alacsonyabb végzettségűek („alacsony végzettségűek”) csoportjába. A szerzők 1990-től követték nyomon nyolc ország, illetve nagyobb régió népességét, és regisztráltak minden, 1997 végéig bekövetkezett halálesetet (követéses vizsgálat). Az Ausztriára, Belgiumra, Finnországra, Angliára, Svájcra, Norvégiára, valamint Olaszország és Spanyolország két nagyobb régiójára kiterjedő kutatás a 45 évnél idősebbek halálozási viszonyait vizsgálta. Az alacsonyabb végzettségűek halálozása, a szóban forgó népességet együtt kezelve, minden korcsoportban jelentősen meghaladta a magasabb végzettségűek halálozását: a férfiakra nézve a 45-59 évesek között 54 százalékkal, a 60-74 évesek között 36 százalékkal, míg a 75 évesnél idősebbek között 21 százalékkal. A legnagyobb egyenlőtlenségeket a férfiak körében a krónikus légzőszervi betegségek miatti halálozás, a tüdőrák-halálozás, a tüdőgyulladás, valamint a gyomorrák-halálozás mutatta. A nők között szintén a gyomorrák-halálozásban, valamint a krónikus légzőszervi betegségek miatti halálozásban és az ischaemiás szívbetegségek haláloki csoportjában voltak a legnagyobbak a mortalitási különbségek. A nők körében a különböző halálokokat vizsgálva 22–32 százalékkal volt magasabb az alacsony iskolai végzettségűek halálozása.

A férfiak körében tapasztalható halálozási egyenlőtlenségek jóval mérsékeltebbnek tűnnek a déli országokban, és magasabbak a közép-, nyugat-, és észak-európai országokban.

Magyarországon az iskolai végzettség szerinti halandósági és egészségi állapotbeli különbségek különösen nagyok. A férfiak körében a 0–7 osztályt végzettek halálozása több mint 2,5-szerese a felsőfokú végzettségűekének. A 8 általános végzettségűek sokkal nagyobb létszámú társadalmi csoportja is több mint kétszer olyan magas mortalitási esélyekkel rendelkezik, mint a felsőfokú végzettségűek (Klinger, 2004).

A nők körében a halálozási különbségek hasonló nagyságrendűek, ha a 8 általánosnál alacsonyabb végzettségű és nyolc általános végzettségű csoportot a középfokú végzettségűekkel hasonlítjuk össze. Meglepő, hogy a felsőfokú végzettségű nők mortalitása magasabb, mint a középfokú végzettségűeké – ez az idősebb korosztályokhoz tartozó felsőfokú végzettségű nők között tapasztalható magas halandósági ráták eredménye. A (65 évesnél) fiatalabb korosztályokban a női halálozás is a férfiak körében látott, egyértelműen az iskolai végzettség szerint szerveződő hierarchia mentén alakul.

Amennyiben az egészségi állapot más mérőszámait, például a szubjektív egészségértékelést nézzük, szintén jelentős különbségeket tapasztalhatunk iskolai végzettség szerint.