Az, hogy az egyén milyen állapotot tart egészségnek, és hogy a saját egészségi állapotát annak minősíti-e, mindennapi életének, környezetének történéseire épül. Az egészség- és betegviselkedést is azok a nézetek határozzák meg, amelyek a normális egészségi állapotra és az attól való eltérésekre vonatkoznak. Már az orvosi szociológia tárgykörében született legelső publikációk foglalkoztak azokkal a laikus hiedelmekkel, amelyek az egészség- és a betegségállapotok elválasztásának alapjául szolgálnak. A hatvanas és hetvenes években folytatott vizsgálatokból (Bauman, 1961, Herzlich, 1973) kiderült, hogy nem egyetlen laikus betegségfilozófia – az egészségre vonatkozó felfogások rendszere – létezik, hanem a lakosság körében több alternatív egészségfilozófia is megfogalmazódik:

 

Az említett vizsgálatokból az kiderült, hogy az egészségfilozófiákat alkotó fogalmak (pl. tartalékok, egyensúly, harmónia) nem csak egy-egy egészségfilozófiában jelentek meg, hanem egy-egy gondolat több definícióban is szerepelt. Emellett a kérdezettek több egészségdefiníciót is megadtak, és a különböző definíciókat különböző szituációkra és személyekre alkalmazták. Így például az egészséges életmódnak egészségként való felfogását a kérdezettek általában nem saját magukra, hanem más személyekre vonatkoztatták, vagy saját konkrét állapotukra vonatkozóan olyan egészségfogalmat használtak, amely a betegség állapotát is magába foglalta, miközben általánosságban norma-jellegű, ideális egészség-definíciót fogalmaztak meg. (A mintában szereplő súlyos betegek egészségi állapotukat gyakran jónak minősítették, hozzátéve, hogy „eltekintve a betegségemtől...”) A saját egészségi állapot értékelése során tehát az emberek egészség-értelmezése ellentétben állhat az orvosi véleménnyel, önmeghatározásuk nem feltétlenül tükrözi a „hivatalos” minősítést. Az emberek egy része egyáltalán nem tudott olyan személyt említeni a környezetéből, akit tökéletesen egészségesnek tartott. Az is gyakran előfordult, hogy a kérdezett nem tudta leírni azt az állapotot, amikor ő maga teljesen egészségesnek érzi magát.

 

 

Az egészséges állapot meghatározásában jelentős szerepet játszanak a társadalmi különbségek is. Munkásosztálybeli nők például az egészséget negatív és funkcionális megközelítésben definiálták, vagyis az egészséget egyrészt a betegség hiányaként fogalmazták meg, másrészt pedig a feladatok elvégzésének képességeként írták le (Pill, Storr, 1982, Blaxter, Paterson, 1982). Az értelmiségiekre, szellemi foglalkozásúakra inkább a pozitív megfogalmazások és az érzelmi-mentális definíciók (boldogság, elégedettség, önkiteljesítés képessége) voltak jellemzőek (D’Houtard, Field, 1984). A későbbi vizsgálatok (Calnan, 1987) finomították a munkásnők és értelmiségi nők közötti egészségfelfogás különbségeit azzal, hogy a meghatározások komplexitását is figyelembe vették. A munkásnőknél inkább az egytényezős (főleg a feladatok elvégzésének képessége), a középosztálybelieknél pedig az összetettebb, többtényezős (például a fittség, aktivitás és a betegségek hiányának együttes említése) magyarázatok domináltak. A középosztálybeliek egészségfelfogásába beletartoznak a pozitív attitűdök, az energikusság, a problémákkal való megküzdés képessége, és általában az élet felett gyakorolt kontroll (Herzlich, 1973, Calnan, 1987). Számukra ez utóbbi képesség fenntartása különösen fontos lehet, mivel a mindennapok során elvárásként jelenik meg a munkájuk, életük felett gyakorolt ellenőrzés bizonyos foka. A munkásosztály tagjai ugyanakkor életük sokkal szűkebb területein gyakorolhatnak ellenőrzést az események felett, ezért a kontroll gyakorlásának lehetősége számukra távolibb, és kevésbé jelenik meg az egészség definíciójával kapcsolatban.

 

A kor és a nem mint demográfiai jellegzetességek, erőteljesen befolyásolhatják az egyén egészségfilozófiáját. Azonos társadalmi helyzetű és korú férfiak és nők egészségfelfogása és az egészséges életmódra vonatkozó elképzeléseik között jellegzetes eltérések tapasztalhatók. Egy amerikai vizsgálat szerint (Saltonstall, 1993) a férfiak számára az egészség a test feletti uralmat jelenti. Gondolkodásukban jelen van egy hatalmi dimenzió: a testükről, mint alárendelt tulajdonukról beszélnek, amely felett ellenőrzést gyakorolhatnak. A nőknél ez a tulajdonosi megközelítés hiányzik, éppen ellenkezőleg számukra a testük inkább úgy jelenik meg, mint aminek saját akarata, önálló szubjektuma van. Az egészség megőrzésének eszköze a férfiak számára a sport, illetve a megfelelő táplálkozás, amely lehetővé teszi a sportolást. A nők szintén fizikai aktivitással óvják testüket, de ez az aktivitás nem a sportolás, hanem a kifejezetten a test „karbantartására” irányuló testedzés; táplálkozás helyett pedig a „megfelelő étrendről” beszélnek. A nők ezen kívül a bőrápolást és a testápolás egyéb formáit (pl. szőrtelenítést, hajápolást) is az egészség-megőrzés részeként említették, amire a férfiak egyáltalán nem gondoltak az egészség vonatkozásában. A férfiak és a nők tehát eltérően viszonyulnak a testükhöz, és különbözni látszanak abban, hogy mennyire fontosak számukra a test külső és belső aspektusai. A férfiak a nőkhöz képest gyakrabban számolnak be konfliktusról, amely munka-aktivitásuk és az egészség megőrzésére irányuló aktivitásuk között feszül. Bármennyire is fontosnak tartják az egészséget, a munkahelyi kötelezettségek általában előnyt élveznek az egészségmegőrzésre irányuló tevékenységhez képest, amikor az időfelhasználás és az energia-befektetés prioritásairól döntenek.