Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva (szerk.)

Orvosi szociológia

5.2. Laikus betegségfilozófiák

Az emberek a betegség bekövetkeztét és tapasztalatát élethelyzetüktől függően nagyon különböző módon értelmezik és élik meg. Az egészségfilozófia mintájára a betegség értelmezésére vonatkozó elképzelések rendszerét betegségfilozófiának nevezzük. A betegségfilozófiát az egészségfilozófiához hasonlóan számos tényező befolyásolja: a kor, a nem, a társadalmi helyzet, vallási, szubkulturális és etnikai hovatartozás, az egyén társas támogatottsága, olyan pszichológiai jellemzői, mint pl. a szorongásra való hajlam vagy az ellenségesség mértéke, továbbá az egészséggel, a munkával, a családdal stb. kapcsolatos értékek és célok struktúrája. Ugyanaz a betegség az egyik ember számára romboló erőt, míg a másik számára felszabadulást jelenthet. Ugyanaz a személy másként vélekedhet egy betegségről életének különböző szakaszaiban, és eltérő betegségeivel kapcsolatban eltérő betegségfilozófiát fogalmazhat meg a maga számára.

A betegségeket magyarázó orvosi modellek elsősorban a betegség fiziológiai oldalát magyarázzák, amire a betegnek esetleg nincs is igazán szüksége. A laikus betegségmagyarázat funkciója elsősorban nem a betegség fiziológiai hátterének, hanem a beteg életében bekövetkezett változás okának a megértése. A személyes sors magyarázatára az orvos nem vállalkozik, a biomedikális modell erre nem is alkalmas. Részben ez az oka az alternatív gyógymódok napjainkban tapasztalt népszerűségének, mivel ezek a betegséget az egyén életének kontextusában értelmezik.

A tudományos és a laikus gondolkodás közötti legfőbb különbség nem a szakszerűségben, hanem a célokban rejlik. A laikus betegségmagyarázatok nem azért nem tudományosak és nem következetesek, mert az emberek tudatlanok és irracionálisak, hanem mert ezek a magyarázatok az orvoslás céljaihoz képest eltérő célokat szolgálnak. Az orvosi magyarázó modellek a betegséget egyrészt mint fiziológiai problémát, másrészt pedig mint általános problémát kezelik, a betegnek viszont szüksége van egy személyes, egyedi változatra, egy olyan modellre, amelyben értelmezni tudja, élettörténetében el tudja helyezni a vele történteket. Az egyéni betegségfilozófiákat a saját tapasztalatok és a közös társadalmi tudat alakítja.

A betegviselkedést befolyásoló törvényszerűségek kutatásában előtérbe kerültek tehát a betegség orvosi és laikus fogalomhasználatának különbségei, az e mögött álló egészség- és betegségfilozófiák, valamint a betegviselkedés demográfiai és társadalmi jellegzetességei.

Az egyik legkorábbi vizsgálatban, amely a laikus betegség-filozófiák megismerésére irányult (Herzlich, 1973), háromféle alapvető laikus betegség-filozófiát, betegségfelfogást különítettek el:

A betegség, mint romboló erő:

A nagyon aktív, önmagukat pótolhatatlannak tartó emberek betegségüket romboló erőként értelmezik. Deszocializációként, a társadalomból való kitaszításként élik meg azt a helyzetet, amikor betegségük miatt korlátozásra kényszerülnek, vagy ki kell lépniük abból a társas mezőből (család, munkahely, baráti kör), amelyben életük zajlik. Mivel sebezhetetlennek tartják magukat, a betegségtünetek ellenére is tagadják annak lehetőségét, hogy ők is megbetegedhetnek. Amikor a tagadás már végképp lehetetlenné válik számukra, akkor a teljes tehetetlenség és önfeladás állapotába kerülnek.

A betegség mint elfoglaltság:

Azok az emberek élik meg elfoglaltságnak betegségüket, akik aktív szerepet vállalnak annak érdekében, hogy minél hamarabb meggyógyuljanak. Őket nem fenyegeti a deszocializálódás, a társadalomból való kirekesztődés élménye. A betegséget egy olyan elfoglaltságnak tekintik, amelynek során részeivé válnak a társadalom egy általuk addig még nem ismert szegmensének, a hozzájuk hasonló problémákkal küzdő emberek csoportjának. Számukra az aktív betegmagatartás az egyetlen olyan helyes és megfelelő viselkedésforma, amellyel visszanyerhetik, vagy krónikus betegség esetén fenntarthatják egészségüket.

A betegség mint felszabadító:

A deszocializáció, a társadalomból való kirekesztődés ebben a felfogásban egy kellemes, pozitív tapasztalatot jelent, mert lehetővé teszi, hogy a beteg kikerüljön a mindennapok nyomása alól, és „megtalálja önmagát”. A betegség menedékül szolgál a külvilág elől. Felszabadító erőként való megélése a hátrányokkal szemben az előnyöket hangsúlyozza, így nem igazán ösztönöz a gyógyulásra.

A laikus betegségfilozófia, mint az egyén betegséghez való viszonyulása, erősen befolyásolja a betegviselkedést, a betegszerep felvételének hajlandóságát, az orvossal való együttműködést, a gyógyulni akarást, esetleg a gyógyulás esélyeit is. (A betegszerep elméletéről lásd részletesebben a 8.2.5. fejezetet.)

Az egyén betegviselkedését azonban nemcsak a laikus filozófiák, hanem a betegség okára vonatkozó elképzelések, vagyis betegségmagyarázatok is jelentős mértékben meghatározzák. A betegségmagyarázatokat elemezhetjük például a számításba vett okok szerint, vagy a populáció jellegzetességei alapján (pl. a különböző betegcsoportok, az egyes korcsoportok tagjai, vagy a férfiak és a nők, stb. eltérő betegségmagyarázatokat alkalmazhatnak). Egy általánosan elfogadott betegségmagyarázati modell (Helman, 1984) az okokat használja az egyes magyarázattípusok leírásánál: elkülöníti az egyénből, a természeti világból, a társadalomból és a természetfeletti világból származó okokat. Helman szerint a társadalmi és a természetfeletti okok túlsúlya inkább a nem iparosodott társadalmakra, míg a természet- és egyénközpontú teóriák inkább az iparosodott nyugati társadalmakra jellemzőek.

A laikus betegségfilozófiák és betegviselkedés

A laikus betegségmagyarázatok vizsgálatára az ún. Egészség és Betegség Skála (Health and Illness scale) alkalmazásával felmérés készült a budapesti felnőtt lakosság körében. A válaszadók 31 állítást minősíthettek abból a szempontból, hogy betegségeik kialakulásában az állításokban megfogalmazott tényezők milyen szerepet játszanak. A betegségmagyarázatok értékelése az egyénhez képest külső és belső okok választása mentén történt. A vizsgált népesség hiedelemvilágában a környezeti ártalmaknak, mint a megbetegedéseket legerősebben befolyásoló külső tényezőknek volt meghatározó szerepe. A kérdezettek szerint az egészségre ártalmas anyagok és a fertőzések jelentik a legnagyobb veszélyt. A második legerősebb külső tényezőnek a munkával kapcsolatos stresszhatások bizonyultak, ez után következetek az egészségügyi ellátás hiányosságaiból származó betegítő okok. Külső tényezőként felfogható olyan magyarázatok, mint a természetfeletti jelenségek, Isten akarata és a véletlen már csak jóval gyengébb magyarázó erővel bírtak. Az egyén lelki-érzelmi beállítódása, valamint az életkori hatások a megbetegedések belső faktorait jelentették. A munkahelyi és a magánélet stressz helyzetei a külső és belső tényezők határterületeként foghatók fel. A minta hiedelem struktúrája jól illeszkedett a Helman féle betegségmagyarázati modellhez. A természeti világból származó okokat alapvetően a környezeti ártalmak képviselték; a természetfeletti okok, illetve a véletlen balszerencse, mint magyarázat, részint a modern, részint pedig a tradicionális gondolkodás sajátosságait tükrözték; a társadalomból származtatható okok közül pedig az egészségügyi rendszer negatív hatása emelkedett ki. A szociális világ hatása elsősorban a stresszben, mint betegítő tényezőben jelentkezett. Végül az egyénen belüli okokat az emocionális állapot, az életkor, a hajlam és adottság képviselték. A nők a lelki problémák, a családi konfliktusok és az életkor, a férfiak pedig a munka, a rossz orvosi ellátás és a véletlen szerepét emelték ki. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek esetében a lelki problémák, az életkor és természetfeletti jelenségek hatása, a magasabb végzettségűeknél pedig a veleszületett adottságok és hajlamok hatása dominált.

(Susánszky, Szántó, 2001)

A betegségmagyarázatokat feltáró kutatások a vizsgált népesség egészségi állapotát figyelembe véve két nagy csoportba sorolhatók: egészséges emberek körében és betegcsoportokban végzett vizsgálatokra. Az egészséges lakosság körében végzett vizsgálatok a betegviselkedés szempontjából jellegzetesnek tartott demográfiai-társadalmi csoportokban (pl. nők, idős emberek, munkásosztálybeli anyák) tárták fel a betegségek okaira vonatkozó véleményeket (Pill, Stott, 1982, Blaxter, 1983, Cornwell, 1984). Az elsősorban krónikus betegek (pl. cukorbetegek, szívbetegek, hipertóniával kezelt betegek stb.) körében végzett vizsgálatok pedig arra irányultak, hogy a kérdezettek miként vélekedtek konkrét betegségük kialakulásáról (Cassel, 1976, Williams, Wood, 1986, Anderson, 1991, Clarke, Crotty, Pearson, 1997, Shoenberg, 1998).

E vizsgálatok szerint a laikusok a betegségeket több tényezővel is magyarázzák. A legfontosabb tényezők minden vizsgálatban ugyanazok voltak:

Fertőzések
Örökletesség (családi eredetű betegségek)
Hajlam (egyéni jellemzők)
Környezeti ártalmak
Életmód
Stressz (munkahelyi, magánéleti konfliktusok, hajszoltság)
Fizikai traumák (baleset, műtét, betegség)
Véletlen

Az okok sorrendje, egymáshoz való viszonya azonban a korábbi és a későbbi vizsgálatokban valamelyest eltért. Az utóbbi időben az örökletes tényezők, a környezeti ártalmak, a stressz és a kedvezőtlen érzelmi állapot nagyobb hangsúlyt kapnak, a véletlen szerepe pedig csökkenni látszik. A korábbi vizsgálatokban a kérdezettek az egyén felelősségét a megbetegedésben csak korlátozott értelemben és mértékben ismerték el (legfeljebb olyan tényezőkben látták, mint pl. betegségek elhanyagolása, helytelen öltözködés), a betegségért az esetek többségében senki nem volt hibáztatható. A látszólag tudományos, az orvosi magyarázó modellekkel megegyező magyarázatok is esetenként jellegzetes laikus értelmezést kaptak. Egy betegséget például akkor tartottak örökletesnek, ha a családban mindenkinél, vagy esetleg minden azonos nemű családtagnál előfordult; ha ez nem így volt, akkor az öröklött betegséget is inkább a véletlen számlájára írták.

A korábbi fatalista betegségfilozófiát az újabb vizsgálatok eredményei szerint napjainkra kiegészíti, talán felváltja a megbetegedésért viselt egyéni felelősség felfogása, ami a betegségről való gondolkodás preventív szemléletén alapul. A laikusok gondolkodásában azok a modern egészségnevelési elvek által sugallt magyarázatok kerülnek előtérbe, amelyek elsősorban a helytelen életmód, a hibás életvezetési, táplálkozási szokások formájában kerültek be a köztudatba. A gondolkodási struktúra változásai szoros összefüggést mutatnak a társadalom betegségstruktúrájában bekövetkezett változásokkal, vagyis azzal a ténnyel, hogy a modern nyugati társadalmakban a krónikus betegségeké lett a vezető szerep.

Gyakoribbá vált az orvosi jellegű magyarázatok említése (pl. „cukorbetegségem oka a pankreasz működési zavara”, vagy egyszerűbben: „valami nem működik rendesen a testemben”). Minél magasabb a válaszoló iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy betegsége okai között megemlít biomedikális típusú magyarázatokat. Az interjútechnikát alkalmazó vizsgálatokban azonban, iskolai végzettségtől és társadalmi helyzettől függetlenül, a biomedikálissal egybevágó magyarázatok mellett többször adtak életrajzi, az egyéni élettörténetben gyökerező magyarázatokat is a válaszolók.

A betegség laikus magyarázatában egyszerre vannak jelen tudományos-orvosi és „tudománytalan”, laikus elemek. A magyarázat típusa attól is függ, hogy mi a magyarázat célja az egyén számára. Ha a magyarázatadás célja a betegség biológiai okainak megadása, (talán mert a beteg egyfajta tesztként, vizsgahelyzetként értelmezi az interjú-szituációt), akkor inkább orvosi jellegű érvelést alkalmaz, és a konkrét betegség jellegzetességeit használja bizonyítékként. Ha magyarázatának az a célja, hogy a betegséget elhelyezze egyéni életének kontextusában, akkor inkább használ életrajzi elemeket, mint amikor a betegség kialakulását vagy lefolyását magyarázza.

A betegségmagyarázat típusának, elemeinek, struktúrájának fontos szerepe van a betegviselkedés, az orvossal való együttműködés, tanácsainak betartása szempontjából. Több vizsgálat is bizonyította, hogy eltérés tapasztalható a betegek viselkedésében aszerint, hogy milyen (aktív vagy passzív) szerepet tulajdonítanak önmaguknak betegségük kialakulásában. Azok a betegek, akik betegségük okaként saját viselkedésüket, magatartásukat (egészségtelen életmód, ivás, kábítószer, túltápláltság stb.) is megnevezik, jobban együttműködnek az orvossal, mint azok, akik a véletlent, a környezetet, vagy pedig olyan események bekövetkeztét látják betegségük hátterében, amelyek általában az első diagnózist megelőző időszakban következtek be (Anderson, 1991, Shoenberg, 1998). Az elemzések szerint a beteg viselkedését nem az határozza meg, hogy vádolja-e magát a betegség kialakulásáért, hanem annak van jelentősége, hogy a beteg külső, azaz tőle független okokkal magyarázza-e a betegséget, vagy kapcsolatba hozza vele saját szerepét. Akik úgy érzik, hogy betegségük kialakulásában saját maguk is aktív szerepet játszottak, inkább felételezik, hogy a gyógyulásban is aktív szerepük lehet, míg azok, akik passzív szenvedőként élik meg a velük történteket, sokkal passzívabbaknak bizonyulnak a betegséggel szembeni küzdelemben is

Az egészség- és betegfilozófiák, valamint a betegségmagyarázatok a testi tapasztalatok mellett rendkívül fontos tényezői a magát egészségesnek, illetve betegnek tartó ember viselkedésének, az ún. egészségviselkedésnek és betegviselkedésnek.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 698 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A könyv második, átdolgozott kiadása számos olyan változtatást tartalmaz, amelyek az elmúlt évek tanítási tapasztalatai, valamint országunk Európai Unióhoz való csatlakozása miatt váltak szükségessé. Így az alapképzésen túli szakembereknek is javasolható, akik a mindennapos orvoslás feladatai túl a munkájukhoz kapcsolódó új szociológiai fogalmakkal és azok jelen világ magyarázataival naprakészen is tisztában akarnak lenni, és az új szociológiai kihívásoknak a mindennapjaikban megfeleljenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-susanszky-orvosi-szociologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero