A legtöbb diáknak azonban nagy csalódást, törést és több-kevesebb szenvedést okoz az első két év az orvosi egyetemen. A sok és intenzív tanulás ellenére gyakran kudarcok érik őket. A nagy mennyiségű, szinte megtanulhatatlan, lexikális tananyagnak hármas funkciója van. Egyrészt nyilvánvalóan szükséges bizonyos mennyiségű tudásanyag ahhoz, hogy a szakmát megalapozzák. Másrészt viszont a hatalmas anyagmennyiség azt is demonstrálja az elsőévesek számára, hogy az orvosoknak kivételesen magas szintű, speciális szaktudásuk van (ez a hivatás egyik fő ideológiai támasza), s e tudást csak kevesen képesek megszerezni. Harmadrészt pedig e hatalmas követelményrendszer a „rejtett tanterv” egyik alappillére is, jelentős szerepet játszik a kívánatosnak tartott lelki beállítódások kialakításában. Ide a gimnáziumok legjobb tanulói jöttek, megszokták azt, hogy a tisztességes munkát siker koronázza, sokuk eddigi életét szinte kizárólag vagy legalábbis döntő mértékben a tanulás jelentette, s így a tanulási kudarcot személyiségük kudarcaként élik meg. A „rejtett tanterv” tananyagban rejlő üzenete az, hogy a diákoknak fel kell adniuk korábbi értékeiket, át kell venniük azokat az értékeket, amelyek birtokában sikeresen elvégezhetik az egyetemet.

 

 

Az első két évben a diákok legfőbb céljává az alkalmazkodás, a „túlélés” válik. Választaniuk kell, s ők a jövendő pályát választják korábbi életük, életformájuk, korábbi barátaik helyett. Egyre kevesebb „laikus” barátjuk marad, a korábbi diákbarátságok az egyetemi évek során meglazulnak, megszakadnak. A zárt orvosegyetemi élet, a speciális – ha nem is titkos, de a laikusok számára titokzatos és érthetetlen – tantárgyak, foglalkozási formák, a sajátos, mások által gyakran érthetetlen nyelvezet akadályozza ezek továbbélését.