A humán adaptációs folyamatok és a humán teljesítményeket meghatározó tényezők között kiemelt szerepet játszanak azok a tanult mozgásprogramok, melyek a tevékenység jellegéből fakadóan meghatározzák az adott cselekvés sikeres kimenetét. Ha sportteljesítményről beszélünk, akkor prioritásként kell kezelnünk azt a folyamatot, melynek során a versenyző az aktuális versenyhelyzetnek megfelelően sikeresen reprodukálja az adott mozgásprogramot, illetve alternatív környezeti feltételek esetén képes kiválasztani és sikeresen végrehajtani az adekvát mozgásprogramot (Istvánfi, 2005). A mozgás tanulásának legegyszerűbb módja a próba-szerencse alapon szerveződő gyakorlás. Ebben az esetben a folyamatos próbálkozások révén egyre hatékonyabb, gördülékenyebb és ügyesebb lesz a mozgásvégrehajtás. Simon és munkatársai (1994) szerint a mozgástanulás folyamatos szenzomotoros kontextusban zajlik, ahol a tanulás hátterében a próbálgatások közben fellépő hibajelek folyamatos és rejtett érzékelése történik és a hibajavítás, a programban előforduló hibák érzékelésével és az új kísérletbe való beépítésével jön létre. Amikor egy korábban megtanult, jól begyakorolt mozgásminta rendelkezésre áll, azonban a környezetben változás jön létre – például megváltozik a testséma vagy a megszokott környezeti tényezőkben áll be pillanatnyi módosulás – a szervezetben adaptációs folyamat indul be. A mozgásszabályozás feldolgozó szakaszában hibajel keletkezik, mely a korábbi motoros program átalakításához vezet. A meginduló adaptációs folyamat során a korábbi mozgásminta átalakítása történik. Hasonló és időben elhúzódó jelenség a serdülőkori motoros átrendeződés. Ebben az esetben a megváltozott testsémajellemzők – a hirtelen hossznövekedés negatív hatása a mozgásszabályozásra – okozzák a mozgásszabályozás pillanatnyi zavarát. A korábbi mozgásprogramok nem alkalmasak a megváltozott biomechanikai körülmények mellett a mozgások tökéletes végrehajtására. A fennálló motoros disszonanciát egy adaptációs folyamat követ, melynek során a korábbi mozgásprogram átalakításra kerül (Tóth, 2006). Az adaptáció sikere függ az eltérés fokától, az egyén képességeitől, a gyakorlás idejétől és még számos tényezőtől. A serdülőkorban zajló motoros átrendeződés hatással van a személyiségfejlődés más aspektusára is (affektivitás). A kezdeti kísérleteket nagy figyelmi működés kíséri, később a mozgás egyre automatikusabb lesz, és végül átkerül az extrapiramidális rendszerbe, ahol dinamikus sztereotípiaként motoros programmá alakul. A legegyszerűbb tanult mozdulattól mint például a cipő befűzése, a bonyolult koreografált mozdulatokig – mint a talajtornában a szaltó közben a forgások indításához a végtag és fejmozgás – hasonló módon történik. A sporttevékenység végzése során az adott sportág technikai és taktikai mozgásprogramjainak elsajátítása és a helyzetnek megfelelő felhasználása segíti elő a pillanatnyi környezeti feltételekhez való maradéktalan alkalmazkodást.