Szatmári Zoltán (szerk.)

Sport, életmód, egészség


Az implicit tanulás vizsgálata

Mint már az előző részben említésre került, a való életben nem sok lehetőség adódik egy komplex mentális rendszer egy részének beható tanulmányozására. Ezért azok a kutatók, akik ilyen folyamatokat tanulmányoznak, laboratóriumi körülmények között, kifinomult kísérleti módszereket alkalmazva kénytelenek következtetéseket levonni működésükről. Az implicit tanulást vizsgáló eljárások általában hasonlítanak abban, hogy végrehajtásuk során az elemek sorrendiségével, mintázatuk statisztikai valószínűségével kapcsolatos információkat kell kiemelni, továbbá fontos, hogy a tanulás a kísérletben részt vevő személy tudtán kívül, és ne akaratlagosan történjen. Könnyű észrevenni az analógiát a sporttal.

Sport, életmód, egészség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

Nyomtatott megjelenés éve: 2009

ISBN: 978 963 454 121 9

A kötet elsődleges célja, hogy tudományos igényű, aktuális és átfogó tanulmányt mutasson be a jelen sportjáról, a sporttudomány aldiszciplínáiról és határterületeiről.

A kézikönyv elsősorban testkulturális, sporttudományi, rekreációs és életmódképzést nyújtó intézetek hallgatóinak, oktatóinak ajánljuk, de bizonyára haszonnal forgathatják fogyatékkal élők, időskorúak sporttevékenységével foglalkozó szakemberek is. A sport iránt elkötelezett, az egészségtudatos életmódot követő érdeklődők is sok értékes információt, tájékozódást segítő adatot és szempontot találhatnak benne.

A kötet tizenegy fejezete részletesen foglalkozik a sport és az újkori olimpiák történetével, sportágaival, a sport tudományával, elméletével, a sportteljesítmény tényezőivel (mozgásfejlődés, mozgástanulás, élettani és pszichológiai hatások), a motoros teljesítmény összetevőivel, a sport veszélyeivel, a dopping témakörével, stb. Korosztályonként vizsgálja a sport feladatát, kitér a sporttevékenység minden területére (rekreáció, iskolai nevelés, élsport, tehetséggondozás, fogyatékkal élők sporttevékenysége, a sport mozgásterápiás szerepe). Külön fejezetben tárgyalja a sport életmódban betöltött szerepét, a sport társadalmi hatásait, üzleti hátterét, a sportkommunikáció formáit, valamint a sport művészeti vonatkozásait.

Kötetünk szerzői, a sporttudomány, illetve a testnevelés és sporttudományi felsőoktatási intézetek elismert szakemberei.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szatmari-sport-eletmod-egeszseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave