A bal agyfélteke kimagasló nyelvi képességei közismertek. Végülis a bal félteke beszél, habár olykor néhány rituális, nem propozicionális fordulat a jobb félteke fennhatósága alatt, akaratalagos kontroll hiányában hangzik el (Lancker 2006). Egyéb tények mellett a fentiek alapozták meg ama hagyományos nézetet, amely szerint a jobb félteke néma, nem verbális. A jobb félteke azonban nyilvánvalóan döntő a nyelvi megértés integratív, pragmatikai, prozódiai és érzelmi vonatkozásai tekintetében (Katz 2006; Lancker Sidtis 2006). Függetlenül attól, hogy ezek a folyamatok bizonyos típusú nyelvhasználat során aránytalanul gyakoribbak-e vagy sem, nehéz azt képzelni, hogy ne játszanának legalább valamilyen szerepet mindenfajta (nem csak a képletes) nyelv megértése során. Az idegi képalkotó eljárásokat alkalmazó vizsgálatokban valójában nem ritka, hogy mindkét féltekében nyelvvel kapcsolatos (de)aktivációkról számolnak be, még olyan nyelvi anyagok esetében is, amelyek minden felfogás szerint szó szerintinek tekintendők – noha jelentős variabilitás figyelhető meg az aktivációk kiterjedését és intenzitását illetően (Gernsbacher–Kaschak 2003; Josse–Tzourio-Mazoyer 2004). A nyelvelsajátítás során egészséges csecsemőkkel és gyerekekkel végzett elektrofiziológiai vizsgálatok szerint a nyelvvel foglalkozó agyi rendszerek fejlődésmenetében van egy pont, ahol a jobb félteke kritikus szerepet tölt be (Mills et al. 1997). Ehhez hasonlóan feltehető, hogy a két félteke közötti munkamegosztás mind a nyelvet, mind egyéb területeket illetően a korral változhat: idősebb felnőttek csökkent féltekei aszimmetriát mutatnak, különösen a prefrontális agyterületeken (Cabeza 2002). A jobb félteke szerepének felerősödését – rövid és hosszú távon – szintén megfigyelték veleszületetten siket, a kezdetektől jelelő felnőtteknél (Neville–Bavelier 2002; Newman et al. 2002), ahogy normális hallású, afáziás tünetekkel rendelkező felnőtteknél is, akiknek valamelyest javultak a nyelvi képességei az agysérülést követően (Altenmüller et al. 1997; Cappa–Vallar 1992). Az efféle bizonyítékok legalábbis cáfolják azt a nézetet, amely szerint a jobb félteke a nem verbális félteke lenne. Ezen felül a két félteke közötti, jól dokumentált anatómiai, fiziológiai és kémiai különbségek azt jelzik, hogy valószínűleg mindkettő valamelyest másként hajtja végre a látszólag azonos működéseket (Gainotti et al. 1982), tehát nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is különböznek egymástól (Beeman 1998; Beeman–Chiarello 1998). Minden okunk megvan feltételezni, hogy a nyelvi bemenet legalább néhány vonatkozását valamilyen mértékben mindkét félteke párhuzamosan feldolgozza, különböző végeredménnyel (Lancker Sidtis 2006). E különbségek azonban nem szükségszerűen nyelvspecifikusak; valószínűleg egyszerre versengő és együttműködő, egyelőre még pontosítást igénylő mechanizmusok eredményeként emelkednek ki.