Szatmári Zoltán (szerk.)

Sport, életmód, egészség


A sport, sportirányítás rendszere, a sport szervezettsége

A testnevelés és sport társadalmi jelenség, az emberi kultúra része, sajátos funkciókat tölt be a társadalomban, sajátos módon kapcsolódik a társadalom egészéhez, ennek különböző elemeihez és jelenségeihez, ugyanakkor viszonylagos önállósággal is rendelkezik. A társadalmi funkciók, a kapcsolódások, a működési autonómia alakulása természetesen gazdasági, társadalmi, politikai változásoknak alávetettek, vagyis történetileg változnak. Az ipari fejlődés, az urbanizáció, a szabadidő növekedése következtében a sport – mint tevékenység és mint szórakozási forma – egyre nagyobb fontosságra tett szert, ami meggyorsította társadalmi intézményesülésének folyamatát. Kialakult, illetve kialakulóban van a társadalom testnevelési és sportcélú feladatainak ellátását szolgáló intézményrendszer (Laki–Nyerges, 1984).

Sport, életmód, egészség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

Nyomtatott megjelenés éve: 2009

ISBN: 978 963 454 121 9

A kötet elsődleges célja, hogy tudományos igényű, aktuális és átfogó tanulmányt mutasson be a jelen sportjáról, a sporttudomány aldiszciplínáiról és határterületeiről.

A kézikönyv elsősorban testkulturális, sporttudományi, rekreációs és életmódképzést nyújtó intézetek hallgatóinak, oktatóinak ajánljuk, de bizonyára haszonnal forgathatják fogyatékkal élők, időskorúak sporttevékenységével foglalkozó szakemberek is. A sport iránt elkötelezett, az egészségtudatos életmódot követő érdeklődők is sok értékes információt, tájékozódást segítő adatot és szempontot találhatnak benne.

A kötet tizenegy fejezete részletesen foglalkozik a sport és az újkori olimpiák történetével, sportágaival, a sport tudományával, elméletével, a sportteljesítmény tényezőivel (mozgásfejlődés, mozgástanulás, élettani és pszichológiai hatások), a motoros teljesítmény összetevőivel, a sport veszélyeivel, a dopping témakörével, stb. Korosztályonként vizsgálja a sport feladatát, kitér a sporttevékenység minden területére (rekreáció, iskolai nevelés, élsport, tehetséggondozás, fogyatékkal élők sporttevékenysége, a sport mozgásterápiás szerepe). Külön fejezetben tárgyalja a sport életmódban betöltött szerepét, a sport társadalmi hatásait, üzleti hátterét, a sportkommunikáció formáit, valamint a sport művészeti vonatkozásait.

Kötetünk szerzői, a sporttudomány, illetve a testnevelés és sporttudományi felsőoktatási intézetek elismert szakemberei.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szatmari-sport-eletmod-egeszseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave