Kristóf Tamás, Nováky Erzsébet

Jövőkutatás az innovációért


A jövőkutatás tudományát megalapozó szakkönyvek

Kovács Géza A nagy távlatok és a tervezés c. könyve hazánkban elsőként értelmezte a nagy távlatok fogalmát és a tervezéshez való viszonyát. A szerző a távolabbi jövőt a szocialista társadalom, a tervgazdálkodás szempontjából közelítette meg. Hangsúlyozta a távolba nézés fontosságát, de leszögezte, hogy ez nemcsak a jövő felmérése, hanem a tervezés és irányítás tudományos alapokra helyezése érdekében is szükséges (Kovács, 1970). Magyarország gazdasági fejlettségét és szerkezetét 30 évre előre körvonalazta, előrejelezte. A 2000. évig szóló nagy távlatú előrejelzést az első hazai komplex jövőképnek tekintjük, amely top-down megközelítésben készült. A távlati előrejelzési munkálatokban való részvételre Kovács Géza megnyerte az egyetemről Halmai Erzsébet docens asszonyt, matematikatanárt és Végvári Jenőt, a KSH vezető munkatársát. Az itt folyó nagy távlatú előrejelzési munka komoly érdeklődést váltott ki hazai szakmai körökben, ami elismerésekben és bírálatokban egyaránt megnyilvánult. Az előrejelzésben központi jelentőséget kapott a nemzeti jövedelem alakulása, a foglalkoztatási struktúra megváltozása és az oktatás-kutatás megnövekvő szerepe (Nováky & Végvári, 1973). A jövőkép lényegi változásokat javasolt, amelyben megjelent a termelés eszközigényességének, az állóeszközök és a felhalmozás hatékonyságának jelentős javítása, a gazdasági struktúra erőteljes átalakítása és modernizációja az ezredfordulóig. A jövő hármas egységét a műszaki fejlődés, a közgazdasági racionalitás és a humanizáció alkotta. Ezek a gondolatok későbbi munkáiban és tudományos konferenciák előadásaiban is megjelentek (Nováky & Schmidt eds., 1988).

Jövőkutatás az innovációért

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 136 8

A jövőkutatás és az innováció szorosan összefonódó területek, amelyek célja a jövőbeli tendenciák, lehetőségek és kihívások feltérképezése, valamint új megoldások kidolgozása a társadalom, a gazdaság és a technológia fejlődése érdekében. A jövőkutatás és az innováció együttműködése lehetővé teszi, hogy a társadalom ne csak passzívan várja a jövőt, hanem aktívan formálja is azt, az emberiség számára előnyös módon. A tudományos jövőkutatás elméleti és módszertani tárházának megfelelő ismeretével és alkalmazásával lehetővé válik az előretekintés hasznosítható módon, és az, hogy a kívánatos irányokba alakítsuk a jövőt. A könyv célja az olvasók jövőorientáltságának erősítése, a jövőtudás teremtést és hasznosítást célzó futures-literate képesség fejlesztése, valamint a jövőkutatás gyakorlati alkalmazása, a foresight számára tudományosan megalapozott szempontrendszer biztosítása.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kristof-novaky-jovokutatas-az-innovacioert//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave