Kovács (1970) a tervezés fogalmát a jövő tudományos megismerésére és a politikai megfontolásokat figyelembe vevő, döntési alternatívákat magában foglaló cselekvési programok elkészítésére irányuló intellektuális tevékenységként definiálta, amelyen belül elkülönítette a jövőkutatást és az operatív tervkészítést. Kovács (1991) ezáltal a jövőkutatást a tervezés körébe tartozó tevékenységnek tekintette, amely időhorizont-bővüléssel és funkcionális gazdagítással járt együtt. A jövőkutatás komplex szemléletben és hosszabb időbeni távlatban tárja fel az előttünk álló időszak fejlődésének/változásának lehetséges irányait, feltételeit és következményeit, aminek során különböző jövőalternatívák körvonalazhatók. Ezekből a gyakran nemcsak mennyiségi, hanem minőségi mutatóiban is eltérő jövőalternatívákból választhatja ki a tervező, előre meghatározott prioritásokra és értékekre építve, az elfogadható/kívánatos és megvalósítható jövőt. A jövőkutatás tehát a különböző folyamatok és események egymásra gyakorolt hatásának sokoldalú vizsgálatával megbízható alapot nyújtott a tervek kidolgozói számára, annak révén, hogy a lehetőségeket, a feltételeket és a következményeket egyaránt mérlegeli. Ez a fogalmi tisztázás megfelelő választ adott arra, hogy miként viszonyult egymáshoz a jövőkutatás és a tervezés a tervgazdálkodás körülményei között, amely megközelítés szakmai körökben elfogadottá vált.