A minisztériumnak ugyan feltett szándéka volt az egyetemi oktatás újraindítása és ezzel együtt a vizsgák lehetőségének a biztosítása, azonban ez a kibontakozó számonkérések és az ezzel párhuzamosan állandósuló egyetemi zavargások, valamint a hatalmi vákuum miatt nehézségekbe ütközött. 1919. augusztus 22-én emiatt a minisztérium elrendelte a félév elkezdésének halasztását 1919. szeptember végéig, majd az erőszakos megmozdulások kiterjedése és a fűtőanyag hiánya miatt 1919. szeptember 26-án a félévet is lezárta (Ladányi, 1979, p. 29; pp. 119–121). Az ebben az időszakban megvalósuló személyi kinevezések érzékelhetően az újjáalakuló VKM és a tanárvizsgáló bizottság elnökségnek a részéről is arra irányultak, hogy a bizottság működőképességét, a vizsgálatok megtartását valamiképpen garantálni lehessen, hiszen az ország vizsgálóbizottságai közül 1919 őszén a katonai helyzet miatt csak a fővárosi működését lehetett biztosítani. Az államhatalmi szervek újjászerveződése miatt azonban korábban nem látott módon egymásnak ellentmondó döntések és személyi kinevezések is előfordultak.

Ennek az átmeneti állapotnak tudható be, hogy 1919 augusztusának végén ideiglenesen Császár Ernőt, a pozsonyi bizottság alelnökét beosztották a fővárosi bizottsághoz,3 majd szeptember elején kinevezését a minisztérium egyszerűen hatályon kívül helyezte.4 A kiépülő miniszteriális igazgatás 1919. augusztus 29-én megbízta Bogner Mihályt és Pataky Ferencet, az 1919. április 30-án kinevezett bizottság két ügyvezető alelnökét a tanárvizsgáló bizottság adminisztratív ügyeinek kezelésére havi 20 korona ellenében.5 Kinevezésük háttere nem világos, de vélhetően nem tévedésről van szó, hanem valószínűbb, hogy az új elnökség számára segítettek az ügyvitelt konszolidálni és így megteremteni a bizottság újra indításának a feltételeit. Ezt látszik alátámasztani annak a ténye is, hogy Wittmann Ferenc, a bizottság ügyvezető alelnöke alig egy hónap múlva, 1919. október 3-án már felterjesztette az 1918/1919. évi tiszteletdíjakra vonatkozó javaslatát, amelyben a proletárdiktatúra alatt működő vizsgálóbizottsági tagok részére is javasolta a tiszteletdíjak utalványozását.6 A VKM fizetési listájára 101 személyt vettek fel, akik közül 53-an a kommün időszaka alatt nyertek kinevezést, vagy meghívást a bizottságban történő szolgálatteljesítésre.7 Ezeket a kinevezéseket ugyanakkor a minisztérium utólag érvénytelennek tekintette.8

Ez az átmeneti állapot a személyi kinevezések vonatkozásában 1920 augusztusáig tartott, amikor Beöthy Zsolt elnök, aki 1890 óta vezette a bizottságot, javaslatot tett az új bizottság kinevezésére. Ebben az egy évben Domanovszky Sándor a művelődéstörténet nyilvános rendes tanára vált a bizottság tagjává,9 aki már az 1916/1917. tanév óta előadott a tanárképző intézetben, s a Tanácsköztársaság alatt is kinevezést nyert a vizsgáló bizottságba, azonban aktív politikai szerepet ott nem játszott (ld. Garai, 2022a, p. 425). Domanovszky mellett Tangl Károly, a műegyetem természettani rendes tanára vált bizottsági taggá, akire történész kollégájához hasonlóan a proletárdiktatúra időszakában is számított az állami vezetés, de magatartását később Domanovszkyhoz hasonlóan nem érte kifogás.10 Szintén ebben a periódusban nevezték ki filozófiára Székely Györgyöt, a fővárosi polgári iskolai tanárképző intézet tanárát, aki korábban már közreműködött a vizsgálatok lebonyolításában.11 A miniszteriális igazgatásban meglevő ügyviteli ellentmondásosságra jellemző, hogy a VKM elismerte ugyan az új elnökséget, de Wittmann Ferenc ügyvezető alelnöki megbízásához csak 1919 decemberében járult hozzá, miközben augusztus eleje óta vezette a bizottság adminisztrációját.12 A működés támogatásához, az ügyvitel újbóli elindításához ugyanakkor az elnökség hiába tett kísérletet Panda József irodatisztté történő kinevezésének javaslatba hozásával, aki 1914 óta díjnokként szolgált, ez sikertelen maradt költségvetési okok miatt.13 Szintén fedezet híján hiúsult meg Bongor István kezelő altiszt műszaki altisztté történő kinevezése. Bongor 1910 óta teljesített szolgálatot, jobbára napidíjasként, amelyet a Tanácsköztársaság időszakában kezelői altiszti kinevezésre módosítottak. Elsősorban küldönci feladatokat, valamint a könyvtár és irattár rendezésével kapcsolatos ügyeket intézte. Az elnökség kiemelte átlagon felüli munkabírását és törekvő alkatát, amely abban is megnyilvánult, hogy később önerőből elvégezte a polgári iskola első négy osztályát.14 A tanárvizsgáló bizottság hiába pártfogolta ügyét az infláció időszakában is, amikor ráadásul adminisztratív hiba miatt nem a szolgálati idejének megfelelő mértékű honoráriumot kapott,15 előléptetésére csak a pénzügyi stabilizáció időszakában mutatkozott remény.16

Az 1919/1920. tanév tavaszi félévének végén, az egyetemi oktatás konszolidációjával, illetve a bizottság mandátumának lejárta miatt Beöthy Zsolt javaslatot tett a bizottság újbóli kinevezésére. Az elnök felterjesztésében érzékelhető, hogy a bizottság összetételét csak a szükséges mértékben kívánta megváltoztatni. Így új tagokat javaslatba hozott ugyan, de ezeket a jelöléseket a cenzorok közötti variációs lehetőségek bővítése, illetve a korábbi vizsgabizottságból történő kényszerű kiválások indokolták. A magyar nyelvre és irodalomra Pintér Jenő budapesti királyi tankerületi főigazgató, valamint Melich János kinevezését hozta javaslatba. Pintér tanügyigazgatási pozíciójának és Beöthyvel való tanítványi kapcsolatának köszönhette jelölését, míg Melich ugyan a szláv filológia nyilvános rendes tanárává vált 1921-ben, de ismert volt magyar nyelvészeti tudományos működése, amelynek révén az elhunyt Simonyi Zsigmondot váltotta a bizottságban (Almanach, 1922a, p. 39). Közéleti szerepvállalása miatt Bleyer Jakab a német irodalomtörténet rendes tanárát és a Friedrich-kormány kisebbségügyi miniszterét Thienemann Tivadarral kívánta felváltani, aki eredetileg a pozsonyi bizottság kötelékéhez tartozott (Lengvári, 2015). Az angol nyelv és irodalom rendes szaktárggyá válása miatt Yolland Artúr az angol nyelv nyilvános rendes tanárát is cenzorrá jelölte (Almanach, 1918a, p. 75). A történelem területére Heinlein Istvánt, aki 1918 decemberében lett az ókori (Almanach, 1922a, p. 39), valamint Áldásy Antalt, a középkori egyetemes történelem nyilvános rendes tanárait kérte kinevezni (Almanach, 1918a, pp. 74–75). Az állattanra Papp Károlyt, az általános és történeti földtan nyilvános rendes tanárát jelölte, aki szintén 1918 végén lépett elő (Almanach, 1922a, pp. 38–39), míg a földrajz területén Littke Aurél polgári iskolai tanárképző intézeti tanárt vélte megfelelőnek. A pedagógia tudományszakán a pozsonyi vizsgabizottság elnöke, a piarista rendhez tartozó Kornis Gyula kapott felkérést, akit a kormányzó 1920. október 31-én nevezett ki rendes tanárrá a fővárosi egyetemhez, így régi megbízatása alól Kornis kérte felmentését.17 Beöthy emellett javasolta a háború előtt megalakult bizottságnak a filozófiára kinevezett tagja, Pauler Ákos jogosítványának kiterjesztését a pedagógia kérdezésére. Megjegyezte továbbá, hogy az előző bizottságból Asbóth Oszkár, Beke Manó, Kövesligethy Radó és Marczali Henrik jelölése nem volt lehetséges, mivel mindannyian fegyelmi eljárás alatt álltak a kommün időszakában tanúsított magatartásuk miatt.18 Az elnök a korábbi szokásoknak megfelelően felkérte a minisztériumot, hogy utalja Wittmann Ferenc részére a 33.151/1890. (VI. 28.) rendelettel és ennek 1910. évi módosításával megállapított ügyvezetői alelnöki díjat. Mivel bizonyosnak tűnt Wittmann kinevezése, így nem tartotta szükségesnek, hogy a 27.641/1892 (VI. 13.) VKM-rendeletben megerősített tanácsjegyzői tisztében újból kinevezze az alelnököt a minisztérium.19

A VKM méltányolta a Beöthy Zsolt felterjesztésében foglaltakat, így néhány módosítást leszámítva olyan formában nevezte ki a bizottságot, ahogyan azt az elnök kérte.20 Az eltérések közül a legfontosabbak azonban éppen az ügyvezető alelnököt és magát Beöthyt érintették. Előbbit az újonnan jelölt Melich János váltotta (Almanach, 1926a, p. 44), utóbbit pedig Szinnyei József, az ural altaji összehasonlító nyelvészet nyilvános rendes tanára, aki az 1893/1894. tanév óta volt a bizottság tagja (Almanach, 1925a, p. 34; Garai, 2022a, p. 145). A professziós testület vezetőségének leváltása épp olyan előzmény nélküli volt, mint az 1919 áprilisában végrehajtott személycserék.21 A keresztényszocialista vezetés alatt álló VKM vélhetően több szempontot mérlegelt. Az egyik ilyen lehetett a korábbi vezetők felekezeti hovatartozása, Beöthy ugyanis református, Wittmann pedig izraelita,22 míg Szinnyei római katolikus, Melich pedig evangélikus felekezeti háttérrel rendelkezett. Ugyanakkor a felekezeti szempontok csak részben játszhattak szerepet a döntésben, mert Wittmann további négy évig a tanárképző intézet igazgatóhelyetteseként működött, ahonnan 1924-ben önként távozott.23 A leváltott ügyvezető alelnök esetében felmerülhetett még szempontként, hogy műegyetemi tanár volt, s elképzelhető, hogy a VKM tudományegyetemi irányítási hátteret kívánt a bizottság felett kialakítani. Beöthy pozícióját pedig az gyengíthette, hogy 1920 januárjában nyíltan bírálta az egyetemi karhatalmi alakulatok túlkapásait, amelyek a tanárokat is érintették (Ladányi, 1979, p. 131). Közvetlenül eltávolítását követően is többször, nyíltan kritizálta a kormányzati kultuszpolitikát és a katolicizmus túlzott térnyerését. Előbb 1920 októberében szót emelt az egyetemi intézetek alacsony dotációja miatt,24 majd decemberben pedig az ellen, hogy az egyetemen vendégként megjelenő pápai nuncius látogatása alatt a vatikáni zászló az egyetemi homlokzat fő helyén lobogott, amely hagyományosan az egyetem zászlajának volt fenntartva.25 Egyoldalú leváltásuk azt üzente, hogy az intézet működésében alapvető változások következnek, amelyeket utólagos visszaemlékezésében Szinnyei is megerősített, aki úgy nyilatkozott, hogy eleve azért vállalta el a bizottság vezetését, hogy a tanárvizsgálati reform folyamatát végig vezethesse.26 A személycserék pontos háttere ugyan nem világos a forrásokból, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy a szakértői csoporttal történő előzetes konzultáció nem történt, így lényegében egy egyoldalú kormányzati beavatkozás valósult meg a professziós testület vezetőségének összetételében.

A vezetőséget érintő változások mellett érdemes kiemelni, hogy a Beöthy által kért módosításokon túl is változott a bizottság személyzete az 1915/1916. tanévben kinevezetthez képest. Így a klasszika filológia területén megszűnt a megbízatása Bódis Jusztin pannonhalmi tanárképző intézeti tanárnak, illetve Fináczy Ernőnek, aki azonban a pedagógia területén továbbra is a bizottság tagja maradt. Helyükre Förster Aurél, az ókori görög filozófiai irodalom magántanára, és Huszti József, az Eötvös Collegium rendes tanára kerültek (Almanach, 1922a, p. 45).27 A tudományterület cenzorai között visszatérő személy volt Némethy Géza, aki Kolozsvárra, illetve Vári Rezső, aki pedig korábban Pozsonyba nyert kinevezést (Garai, 2022a, p. 218). A történelem esetében Áldásy Antal és Heinlein István került a bizottságba, emellett ugyanakkor Békefi Remig zirci apát és Kruzsinszky Bálint megbízatása megszűnt, akik az 1898/1899. illetve 1913/1914. óta voltak tagjai a testületnek (Garai, 2022a, p. 146; p. 217). A földrajz területén a fegyelmi alá vont Kövesligethy Radó mellett 1920 nyarán elhunyt Czirbusz Géza, így a három cenzor helyett mindössze két vizsgáztató állt az elnökség rendelkezésére.28 A mennyiségtan esetében Beke Manó eljárás alá vonása mellett 1920 decemberében elhalálozott Demeczky Mihály, aki Kruzsinszky Bálinttal együtt vált bizottsági taggá (Garai, 2022a, p. 217). Ugyancsak változásként értékelhető, hogy az 1915/1916. tanévben kinevezett testületben Töttösy Béla képviselte az ábrázoló geometriát, akihez az új bizottságban csatlakozott Privorszky Alajos és Romsauer Lajos. Egyikük sem volt korábban még bizottsági tag, utóbbi azonban 1905-től megszakításokkal a tanárképző intézetben ellátott óraadói feladatokat (Garai, 2022a, p. 242). A természettan terültén a korábbi ötről háromra csökkent a vizsgabiztosok száma részben Eötvös Loránd és Schuller Alajos 1919–1920-ban bekövetkező halála (Kiss, 2000, p. 40), részben pedig Klupathy Jenő kiválása miatt. A természetrajzi szakos kérdezőbiztosok összetétele is átalakult, mivel Krenner József az ásványtan nyugalmazott műegyetemi rendes tanára, illetve Daday Jenő az állattan műegyetemi rendes tanára 1920 folyamán elhunytak (Kiss, 2000, p. 36–39). Helyüket Toborffy Zoltán főreáliskolai tanár, az ásványtan magántanára (Almanach, 2022a, p. 44), valamint Méhely Lajos az általános állattan és összehasonlító bonc-, valamint szövettan nyilvános rendes tanára vették át (Almanach, 1925a, p. 37). A növénytan cenzorainak a száma pedig Klein Gyula 1915-ben bekövetkező halála miatt csökkent (Kiss, 2000, p. 38). A pedagógia és a filozófia szakterületein Pauer Imre és Alexander Bernát megbízatása szűnt meg. Utóbbinak bizonyosan politikai indokai voltak, hiszen a Tanácsköztársaságot követően fegyelmi eljárás alá vonták Alexandert, amelynek elmarasztaló ítélet lett a kimenetele.29 Helyüket Kornis Gyula mellett Pauler Ákos, Székely György, illetve Imre Sándor vették át, így az összevont terület vizsgáztatóinak száma két fővel emelkedett a korábbi terminushoz képest. Imre pedig államtitkári beosztásán keresztül az államhatalmat képviselve jelent meg a bizottságban (Welker, 1984, p. 30). Az 1915/1916-ban kinevezett bizottság tagjai közül tehát az elnökség két kulcsszemélye, az elnök és az ügyvezető alelnök, valamint mellettük a Tanácsköztársaság időszakának vélt vagy valós támogatása, illetve a Friedrich-kormányban való szerepvállalása miatt összesen kilenc cenzor személye változott, amelyet részben az elnökség javasolt, részben pedig a folyamatban levő fegyelmi eljárások kényszerítettek ki. A politikai változások tehát erőteljesen hatással voltak a professziós intézmény személyzeti összetételére és ezen hatások egy részét az elnökség vonatkozásában az 1919 utáni államhatalom érvényesítette oly módon, hogy a VKM közvetlenül is megjelent a bizottságban Imre Sándoron keresztül.

A Szinnyei József vezette új elnökség – szokatlan módon – első intézkedéseivel újabb személyi változtatásokat kért a bizottság összetételén, amelynek két iránya volt. Az egyik az adminisztráció megerősítésére irányult. Panda József és Bongor István előléptetése ugyan sikertelen maradt, azonban az elnökség elérte, hogy előbb Szidarovkszy János X. kerületi középiskolai tanárral, majd Somogyi Géza tanítóval, az 1922/1923. tanévben pedig Pázmán József középiskolai tanárral erősítették meg az adminisztrációt. Szidarovszky foglalkoztatásakor Szinnyei elérte, hogy a tanárvizsgáló bizottság a professziós szerv bármely adminisztratív ügyviteli feladatában felhasználhatta munkaerejét. Ugyanakkor leginkább olyan területeken vették igénybe, amely együtt járt a hallgatókkal való érintkezéssel, mert az elnökség úgy vélte, középiskolai tanárként közvetlenebbül tudott a tanárjelöltek ügyeivel foglalkozni.30 Szidarovkszy sokoldalúságát jelzi, hogy az 1925/1926. tanévben rendes bizottsági taggá vált,31 illetve az 1924: XXVII. törvény nyomán kialakult adminisztratív terhelés miatt a tanárképző intézet is alkalmazásába vette.32 Mellette Pázmán József szintén középiskolai tanárként nyert beosztást szolgálattételre, aki eredetileg a losonci állami főgimnázium rendes tanára volt, de az impériumváltás miatt szolgálati helyét el kellett hagynia. Pázmán 1921 szeptemberében kezdte meg működését a tanárvizsgáló bizottságban és a harmadik, negyedik szaktárgyból képesítést szerezni kívánó, valamint a már oklevéllel rendelkező tanárok képesítési ügyeit bízták rá. Ezek kezelése nagy adminisztratív terhelést jelentett, így 1925-ben, amikor az elnökség javasolta középiskolai igazgatói címmel való kitüntetését, a javaslatot azzal támogatta az intézet vezetése, hogy az ügykezelés egy középiskola vezetésével ért fel, s a vizsgálatot tevők előtt nagyobb tekintélyt kölcsönzött volna, ha középiskolai vezetői titulussal rendelkezett.33 Pázmán Somogyi Géza elemi iskolai tanítót váltotta az adminisztratív szolgálatban, akit a VKM szintén a bizottság ügyvitelének támogatására rendelt az intézményhez, azonban más szakmai csoporthoz való tartozása miatt rövid ideig maradt az elnökség kötelékében,34 kérelmezte a budapesti tanfelügyelőséghez történtő áthelyezését.35 Az adminisztrációban segédkező tanárok megjelenése a bizottságnál egyfelől a trianoni döntés következményeként az utódállamokból elmenekülő köztisztviselők által generált értelmiségi túlkínálat következménye volt. Másfelől ugyanakkor az elnökség és a VKM beosztásukkal kívánt reagálni a pedagógustársadalomban a forradalmak időszakában megjelenő igényre, hogy a professziós intézmények „zártságát”, amelyet az egyetemi tudáselit létrehozott, feloldja. Ez a szempont végig erőteljesen megjelent a két világháború közötti időszakban mind a tanárvizsgáló bizottság, mind a tanárképző intézet tekintetében, s az 1921–1929-es reformok időszakában eszközként szolgált arra, hogy a középiskolai tanárság soraiból kinevezett „gyakorló” szakértőkkel az államhatalom erőteljesebb befolyást tudjon kialakítani a professziós szervek működése felett.

A személyi kinevezések másik iránya a bizottság cenzorait érintette, ugyanis a 109.696/1920. V. (IX. 30.) rendelettel kinevezett bizottságban több területen csökkent a vizsgabiztosok száma, emiatt a megnövekedett vizsgaigényeket a testület nehezen tudta kielégíteni. Így a klasszika-filológián Gyomlay Gyula ismételt kinevezését kérte az elnökség, aki korábban az Eötvös Collegium tanára volt36 és a fővárosi tanárvizsgáló bizottságnál is ellátott vizsgabiztosi feladatokat a pozsonyi egyetemre történő 1918-as kinevezéséig (Garai, 2022a, pp. 217–218). A francia nyelv és irodalomra ugyancsak a jelöltek megnövekedett száma miatt kérte Szinnyei Birkás Géza fővárosi reáliskolai tanár és Eckhardt Sándor egyetemi magántanár kinevezést, aki 1915 óta ugyancsak az Eötvös Collegium oktatójaként működött (Garai, 2016, p. 118). Kinevezésükre azért is szükség volt, mert a terület kérdezőbiztosa, Haraszti Gyula 1921 folyamán meghalt.37 A földrajz cenzora, Czirbusz Géza szintén elhunyt, így pótlására jelölte az elnökség Cholnoky Jenőt, aki a bölcsészkaron a földrajz tanszék élén is elődje helyére lépett.38

A VKM hozzájárulásának indoklásában jegyezte meg a minisztériumi apparátus, hogy előbb szóbeli, majd írásbeli kérés révén39 Gombocz Zoltán kinevezését is igényelte az elnökség, aki Eckhardthoz hasonlóan szintén az Eötvös Collegium növendéke volt,40 majd annak tanárává vált, s 1921-ben nyert nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezést (Almanach, 1925a, p. 38; Garai, 2016, p. 164).41 Gombocz a magyar nyelvészetre kapott megbízást, azonban Beöthy Zsolt és Riedl Frigyes elhunyta miatt a magyar irodalomtörténtre újabb vizsgabiztosok felkérése vált szükségessé. Így a továbbra is aktív Császár Elemér, Négyesy László, Badics Ferenc és Pintér Jenő munkáját Szinnyei Ferenc a XIX. század magyar irodalomtörtétnetének címzetes rendkívüli tanára, felső ipari iskolai igazgató, valamint Tolnai Vilmos Erzsébet Nőiskolai, tanárképző intézeti tanár kinevezése segítette.42 Szegedy Rezső, a szláv filológia oktatója 1922 májusa folyamán hunyt el, utódja a bizottságban Melich ügyvezető alelnök lett, aki egyébként is a szláv filológia nyilvános rendes tanáraként működött (Almanach, 1922a, p. 39).43 A vizsgáztatók számában megfogyatkozott természettanra nevezte ki a kultuszminiszter Rybár Istvánt, aki a bölcsészeti karon a második természeti tanszék vezetését is átvette, így Fröhlich Izidor, Tangl Károly és Wittmann Ferenc terhelésének enyhítéséhez járult hozzá.44

Hasonló szempont vezette a bizottság elnökségét 1922–1923 folyamán a történelem területén kinevezett új tagok javaslatba hozásánál. Előbb Hóman Bálint kinevezését kérte a minisztériumtól, mivel Domanovszky Sándor 1922–1923 folyamán szabadságon volt, s így el kellett kerülni a többi cenzor túlterhelését. Hóman ekkor magántanárként már tekintélyes történész volt, aki az Országos Széchenyi Könyvtár vezetőjeként működött, s abból a szempontból is ideális jelöltnek mutatkozott, hogy a magyar történeti tanszék helyettesítésével volt megbízva, ennek következtében szemináriumát számos történészhallgató látogatta, így a jelölteket személyesen is ismerte.45 Heinlein István terheinek csökkentésére került ismét a bizottsághoz a Beöthy Zsolt 1920. augusztusi felterjesztéséből kimaradt Kruzsinszky Bálint, akinek az érem- és régiségtan nyilvános rendes tanáraként Heinlein áprilisi-májusi vizsgaalkalmainak számát kellett mérsékelnie.46 Ballagi Aladár 1924-re érte el 70. életévét, így szintén munkaterheinek enyhítése végett jelölte az elnök Szentpétery Imrét, aki Huszti Józsefhez, Eckhardt Sándorhoz és Gombocz Zoltánhoz hasonlóan szintén az Eötvös Collegium neveltje volt,47 de tudományos pályáját Debrecenben kezdte, ahonnan 1923-ban kinevezést nyert a fővárosba (Almanach, 1925a, p. 39).48 Ugyancsak az internátus neveltjeként vált a bizottság tagjává Horváth János,49 aki 1923-ban lett a magyar irodalomtörténet nyilvános rendes tanára (Almanach, 1925a, p. 39), de korábban a Ménesi úton működött tanárként.50 Horváth mellett Székely István címzetes középiskolai igazgató nyert kinevezést latin nyelvre és irodalomra, aki Husztit váltotta, mivel utóbbi a szegedi egyetemen nyert 1923-ban nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezést.51 Ez a személycsere 1919-ben egyszer már megtörtént a tanárképző intézetben, akkor Huszti tanárképző intézeti tanári helyét cserélte fel az Eötvös Collegium rendes tanári állására (ld. Garai, 2022a, pp. 277–278). Az 1921–1925 közötti ciklusban utoljára 1924 májusában módosult a tanárvizsgáló bizottság összetétele, amikor a földrajzra kinevezett Erődi Harrach Béla hosszas betegsége miatt Teleki Pál leköszönt miniszterelnököt, földrajztudóst, illetve az olasz cenzoraként Zambra Alajost az olasz nyelv és irodalom nyilvános rendkívüli tanárát nevezte ki a VKM (Almanach, 1925a, p. 40),52 akit szintén a Ménesi úton nyertek meg a tudomány számára.53 Utóbbi kinevezése azért mutatkozott szükségesnek, mert az 1924: XI. törvény által bevezetett új intézménytípus, a reálgimnázium modern nyelvi kínálata miatt olaszból is jelentkeztek képesítésre bölcsészhallgatók.54

A vizsgabiztosokat érintő személyi változások tehát a fővárosi tudományegyetemre frissen kinevezett egyetemi tanárok bizottsági munkába történő bevonása irányába hatottak, amelynek eredményeként 1925-re egy generációs váltás következett be a bizottságban. Ennek fő kedvezményezettjei az Eötvös Collegiumhoz részben annak tanáraiként, részben neveltjeiként kötődő személyek voltak. Ez egyúttal segítette az egyes tudományszakok cenzorokkal történő megerősítését, amelyre a háború lezárását követően a megnövekedett vizsgajelentkezések, illetve a középiskoláztatásban bekövetkező változások adtak indokot. Ezek ugyanis visszahatottak a tanárvizsgálatokon választható szakcsoportokra, így a választható szaktárgyakban az angol mellett megjelent az olasz nyelv és irodalom is.

Szinnyei József elnök az 1920/1921–1925/1926. ciklus végén a bizottság kinevezésének újbóli kérésénél jelezte, hogy a testületből többen elhalálozás, (Beöthy Zsolt, Haraszti Gyula, Heinrich Gusztáv, Riedl Frigyes, Szegedy Rezső, Tötössy Béla), lemondás (Imre Sándor,55 Privorszky Alajos),56 a fővárosból történő távozás (Birkás Géza,57 Gorka Sándor, Gyomlay Gyula, Hegedűs István,58 Huszti József,59 Thienemann Tivadar),60 valamint nyugdíjazás (Ballagi Aladár61) folytán nem kerülhettek be ismét a professziós intézmény tagjai közé. Külön kitért továbbá az alelnökök jelölése mögött meghúzódó megfontolásokra. Az egyik alelnöknek a tudományegyetem természettudományi területekre kinevezett professzorai közül kellett kikerülnie, amely megbízatásra ezúttal Mauritz Bélát szemelte ki, aki az ásvány és kőzettan nyilvános rendes tanáraként 1915 óta volt tagja a testületnek (Almanach, 1925a, p. 43; Garai, 2022a, p. 217). Helyet kellett foglalnia az elnökségben a mindenkori budapesti tankerületi főigazgatónak, amely tisztségben Erődi Harrach Bélát Pintér Jenő váltotta fel. Mivel a felső kereskedelmi iskolai képesítő bizottság is a középiskolai bizottság részeként működött, így az egyik alelnöknek a felső kereskedelmi iskolai főigazgatók közül kellett kikerülnie. Ebben a tisztségben Schack Béla volt megbízva, akit nyugdíjazása után Trautmann Henrik váltott fel. A felső kereskedelmi iskolai jelöltek számának növekedése miatt Dengl Jánost, a közgazdaságtudományi kar nyilvános rendes tanárát és a felső kereskedelmi iskolai tanárképző intézet igazgatóját is szükségesnek vélte a testületbe bevonni.62

A ciklus során lezajlott változások mellett új tagként jelölte az elnök a magyar nyelv és irodalomra Viszota Gyulát, tankerületi főigazgatót, a klasszika-filológián Szidarovszky Jánost, aki a bizottság adminisztratív ügyvitelében is fontos szerepet játszott, s a nyugalomba vonuló Hegedűs Istvánt váltotta fel, a szláv nyelvre Bajza Józsefet Melich János ügyvezető alelnök vizsgaterhelésének csökkentésére, a magyar és egyetemes történelemre Lukinich Imrét, a Nemzeti Múzeum Könyvtárának igazgatóját, az állattanra Zimmermann Ágoston, az emlős háziállatok összehasonlító anatómiája egyetemi magántanárát és az állatorvosi főiskola nyilvános rendes tanárát, aki az elhunyt idősebb Entz Géza üresedésben levő helyét töltötte be (Almanach, 1926a, p. 49; Kiss, 2000, p. 37), a növénytanra pedig Gombocz Endrét, a botanika történetének magántanárát és a polgári iskolai tanárképző főiskola rendes tanárát, aki Mágócsy-Dietz Sándort és Tuzson Jánost segítette (Almanach, 1927a, p. 51).63 A VKM a kinevezéshez hozzájárult, s így a megújult bizottságot az 1925/1926. tanévtől az 1930–1931. tanév végéig kinevezte.64

A tudományegyetemek között zajló személyzeti áramlások a bizottság kinevezését követően szinte azonnal megváltoztatták annak összetételét. Ebben csakúgy, mint az előző ciklus esetében, az Erzsébet Tudományegyetem játszott nagy szerepet Pécsre történő költözése miatt. Így már kinevezett tanárai nem tudtak részt venni a budapesti tanárvizsgáló bizottság professziós tevékenységében, de infrastruktúrájának végleges elhelyezése újabb erőket is elvont a fővárosi testülettől. Angyal Dávid, a történelem, Tolnai Vilmos, az Erzsébet Nőiskola tanára pedig a magyar irodalomtörténet cenzoraként nyert egyetemi tanári kinevezést, így Szinnyei József már 1925 novemberében, alig néhány hónappal a kultusztárca kinevezési okiratának keltét követően kénytelen volt pótlásukra javaslatot tenni. Angyalt Szekfű Gyulával, az Eötvös Collegium egykori neveltjével, az 1526-tól kezdődő korszak nyilvános rendes magyar történeti tanárával (Almanach, 1926a, p. 45), míg Tolnait Zlinszky Aladárral, a tanárképző intézethez beosztott címzetes középiskolai igazgatóval, az irodalmi segédtudományok magántanárával kívánta pótolni (Almanach, 1927a, p. 52),65 amelyhez a VKM hozzájárulását adta.66 Ugyancsak a tanárképző intézetből nyert kinevezést Koszó János,67 aki Szekfűhöz hasonlóan, Eötvös-collegista volt,68 s a felvilágosodás, valamint a romantika irodalmának területén szerzett magántanári képesítést (Almanach, 1928a, p. 56).69

A pécsi mellett a szegedi tudományegyetem is szerepet játszott a bizottság tagjainak változásaiban. Hornyánszky Gyula, ugyanis Szegedről nyert kinevezést a fővárosi egyetemre 1925 folyamán (Almanach, 1926a, 45–46), így 1926 tavaszán tagjává vált a tanárvizsgáló bizottságnak is.70 Hornyánszky távozását követően Förster Aurél kapott Szegeden egyetemi katedrát, aki Zlinszkyhez hasonlóan a tanárképző intézetben is adott órákat az 1918/1919. tanév második felétől (Garai, 2022a, p. 235). Förster fővárosi távozása nyitotta meg az utat Szabó Miklós részére a budapesti bizottságban,71 aki Szekfűhöz és Koszóhoz hasonlóan a Ménesi úton nevelkedett,72 működött tanárként,73 majd 1928-tól az Eötvös Collegium aligazgatójává vált (Garai, 2016, p. 167). Figyelemre méltó Szabó, Koszó és Zlinszky kinevezésében, hogy egyikük sem volt kinevezésük pillanatában nyilvános rendes tanár, ám a tudományos utánpótlásképzésben játszott szerepük elismeréseként tartotta fontosnak az elnökség a bizottságba történő meghívásukat, amely arra utal, hogy a középiskolai tanárság teoretikus tudásanyagának alakítása mellett a professzionalizmusuk formálásában játszott kiemelkedő szerepet is elismerte az intézmény. Ez lényegében az 1925 után átalakult tanárképzés egyik, a bizottság működésére történő áttételes hatás volt, hiszen a professzionalizmust alakító tanárképző intézet kötelező tagsága felértékelte szerepét és így a jelöltek elméleti és gyakorlati tudásanyagának kollektív formálását a teljes intézményrendszerben.

A női középfokú oktatás intézményi hátterét és az új intézménytípusok műveltséganyagát szabályozta az 1926: XXIV. törvény, amely a leánygimnáziumok mellett megalkotta a leánylíceumokat és leányollégiumokat. Ezekben különös súlyt helyeztek a művészettörténetre,74 amelyet a női lélek formálása szempontjából kulcsfontosságú területként azonosítottak (Rébay, 2006, p. 9). A középfokú oktatás újabb változása érintette a tanárvizsgálatokat is, amellyel a tanárvizsgáló bizottság elnöki tanácsa 1927. szeptember 23-i ülésén foglalkozott. Ezen úgy határoztak, hogy mivel mindkét intézménytípusban alacsony óraszámban lehet oktatni a területet, így csak harmadik szaktárgyanként volt felvehető a tanárjelöltek részére növelve ezzel elhelyezkedési esélyeiket.75 A tanárképesítési követelményeket Hekler Antal, a művészettörténet nyilvános rendes tanára részére mutatta be Melich János ügyvezető alelnök (Almanach, 1928a, p. 45), aki a tervezetet jóváhagyta,76 így a tanács kérte a terület felvételét azon szaktárgyak közé, amelyből középiskolai tanári képesítést lehetett szerezni, s cenzorként magát Heklert jelölte a testület.77 A terület hamar népszerűvé vált, így a Hekler Antal tehermentesítésére Gerevich Tibor, a kereszténykori régészet és művészettörténet nyilvános rendes tanárának alkalmazása is szükségesnek mutatkozott (Almanach, 1928a, p. 45).78 Gerevich kinevezése közben merült fel, hogy Hekler kinevezését a VKM nem hagyta jóvá korábban, így egy évig úgy vett részt a tanárképesítésben, hogy arra nem volt törvényes felhatalmazása. A kultusztárca ugyanakkor ezt nem kifogásolta, az adminisztratív hibát orvosolva 1925/1926. tanévtől visszamenőlegesen nevezte ki a művészettörténet vizsgabiztosaként.79 A művészettörténet mellett a természettan is ugyanebben az időszakban, 1927 végén kapott új cenzort, amikor Pogány Béla műegyetemi rendes tanárt nevezte ki a miniszter a bizottság tagjává.80

Az új tanárvizsgálati szabályzat életbe lépése előtti félévben, 1928 tavaszán kérte a tanárvizsgáló bizottság elnöksége, hogy saját hatáskörben is felkérhessen ad hoc jelleggel elismert tudósokat vizsgák lebonyolítására, mivel gyakran előfordult kisebb szakterületeken, ahol kevés cenzor volt megbízva, hogy betegségük, vagy egyéb akadályoztatásuk esetében elmaradt a vizsga, amely a jelölteket anyagi és időbeli veszteséggel sújtotta. Ez a lehetőség a francia területén Gombocz Zoltán 1927–1928-as hosszas távolléte során fenyegetett ismét, mivel a berlini Collegium Hungaricumot igazgatta.81 Ennek orvoslására kérte az elnökség Bárczi Géza fővárosi reáliskolai tanár és Petrich Béla gyakorlóiskolai tanár, tankönyvszerzők és elismert nyelvoktatók, ideiglenes alkalmazását,82 amelyhez a VKM hozzájárult.83

Az 1920–1928 közötti tanárvizsgáló bizottságot érintő személyi változásokból tehát megállapítható, hogy az elnökséget az átmeneti 1919–1920-as időszakban az vezette, hogy a testület képes legyen stabilan működni, erre vette igénybe nagy számban az Erzsébet Tudományegyetem fővárosban tartózkodó oktatóit. 1924–1925-ös távozásuk, illetve az egyetemi tanszemélyzet tudományegyetemek közötti cserélődése hozzájárult egy generációváltáshoz a cenzorok között, amelynek a következtében az Eötvös Collegiumhoz és a tanárképző intézethez kapcsolódó egykori növendékek, tanárok egyetemi tanári kinevezés nélkül is a professziós testület tagjává váltak. Ez a tanárképzési reform első szakaszának 1925-re történő lezárulásával, illetve ennek hatásaival, valamint a Tanácsköztársaság időszakában jelentkező abbéli igény tovább élesével magyarázható, hogy a professziós testület váljon nyitottabbá és ez a személyi kinevezések területén is érvényesüljön. Ez a „gyakorló szakértők” irányába történő nyitottság bizonyos szempontból a trianoni döntés következményeivel, az állástalan középiskolai tanárok az intézethez szolgálattételre történő beosztásának a kényszerűségéből is fakadt. A személyi összetételt alapvetően határozták meg közpolitikai és oktatáspolitikai változások, így a VKM irányításában bekövetkező átalakulás politikai-kultúrpolitikai hatásai, valamint a középiskoláztatási intézményrendszeren végrehajtott reformok is visszahatottak a bizottság összetételére (ld. Nagy, 2005, pp. 107–108). Ezek az államhatalom részéről nyílt (Beöthy Zsolt és Wittmann Ferenc levéltársa) és áttételes módon történő beavatkozást (az angol és az olasz nyelv, a művelődéstörténet cenzorainak kényszerű felkérése) eredményeztek a vizsgáztatók és a tisztségviselők jelölésében, amelyet a testület vezetősége egyszerűen tudomásul vett. A kultusztárca 1920–1921-ben, Imre Sándor, illetve 1927-et követően Kornis Gyula révén szolgálatban levő államtitkárok révén képviseltette magát a testületben (Welker, 1984, p. 70). Az állami befolyás mértéke az 1928-ban életbe lépő vizsgaszabályzatot követően azonban újabb léptékben nőtt, amelynek első jelei már 1928 szeptemberében nyilvánvalóvá váltak a személyi kinevezések területén is.