Az értekezleten Szinnyei József elnök a korábbi, 1901-es változtatási szándékok felelevenítésével kezdte megnyitóját és megkérdezte a testületet, hogy van-e szándék a szabályzat általános és részletes körülményeinek a felülvizsgálatára. Az egybegyűltek egyöntetű helyesléssel fogadták a kezdeményezést, amely lényegében a VKM szándékaival is egybeesett. Szinnyei azt kérte, hogy az általános részekhez kapcsolódó javaslatokat a tagok 1921. március 20-ig összegezzék annak érdekében, hogy az elnökség átvezethesse a változtatásokat a szabályzatba és létrehozzon egy vitaalapul szolgáló változatot. A részletes követelményeket tartalmazó függelék módosítására, pedig az egyes tudományterületek vizsgabiztosai bizottságokat alakítottak, amelyeket a legtapasztaltabb cenzorok elnököltek.2

A tanárvizsgálati reformfolyamat struktúrájának kialakítását követően Beöthy Zsolt kért szót. A korábbi elnök amellett, hogy enyhíteni kívánta a nem magyar szakosok számára kötelező magyar nyelvi vizsgálatot a magyar nyelvészet elhagyásával megemlítette, hogy a lélektani és logikai ismeretekből vizsgázást már az első évben szükséges volna a hallgatóknak teljesítenie, így ezeket a pedagógiai vizsgától leválasztva a képzés első szakaszára akarta hozni, emellett a gyakorlótanítást össze kívánta kötni próbatanítással. Az elővizsgálat gondolata megosztotta a bizottságot, amelynek a nyomán élénk eszmecsere alakult ki. Hegedűs István, Szegedy Rezső és Székely György támogató álláspontot foglaltak el, s a lélektan, valamint a logika mellé a magyar irodalomtörténeti vizsgálatot is hozzákapcsolhatónak vélték a másod félévi vizsgához. Mágócsy-Dietz Sándor, Fináczy Ernő és Négyesy László az elővizsgát megterhelőnek és a törvényi szabályozással is összeegyeztethetetlennek vélték, mivel az 1883: XXX. törvény háromfokozatú tanári vizsgáról intézkedett. Így csupán a gyakorlóév eltöltésének a szigorítását és az azt megelőző próbatanítás gondolatát tudták elfogadni, míg Gyomlay Gyula a felvételi vizsga bevezetésével szűrte volna ki az alkalmatlan jelölteket. Végül Pauler Ákos javaslatára külön-külön bizottságot küldött ki Beöthy Zsolt vezetésével az elővizsgálat és a professzionalitás formálásának standardizálására, a próbaév alapelveinek a kidolgozására pedig Fináczy Ernő elnöklete alatt ülésezett egy külön testület. A bizottság emellett elhatározta, hogy a reformfolyamatba bevonja a vidéki társbizottságokat oly módon, hogy tagok küldését várták az elő- és a pedagógiai vizsgákat tárgyaló bizottságokba, emellett kérték javaslataikat a szabályzat általános követelményeinek átdolgozására, valamint a részletes követelmények kidolgozásában becsatlakozhattak a szakbizottságok munkájába.3

A reformmunkálatok elindulásához kapcsolódóan Petz Gedeon, a tanárképző intézet igazgatója azt javasolta, hogy a tanárvizsgáló bizottsági tagokon kívül bővítsék ki a folyamatban résztvevők körét a kultusztárca középiskolai ügyosztályának, a tanügyigazgatás, valamint a középiskolai tanárság küldötteivel annak érdekében, hogy a módosított szabályzat minél pontosabban tükrözhesse le azokat a változásokat, amelyek lezajlottak a középiskolai oktatással kapcsolatban. Így remélhető volt egy olyan elvárásrendszer kialakítása, amely a középiskolák világához jobban igazodott érdekeltté téve ezzel a tanárjelölteket annak elfogadásában.4 Petz javaslatát a tanárvizsgáló bizottság egy szűkebb körben vitatta meg, ahol ismét élénk vita alakult ki az elővizsgálat kérdésében.5 A jelen levők közül csak Pintér Jenő védte a koncepciót, az elnöklő Szinnyei József, valamint Petz Gedeon, Toborffy Zoltán és Friml Aladár ellene nyilatkoztak a jelöltek túlterhelésének veszélye miatt. Szinnyei az alapvizsga számára kölcsönzött volna erősebb szűrőfunkciót, míg Petz porosz mintára a pedagógiai vizsgához kapcsolta volna a középiskolai tanítás szempontjainak az érvényesítését. Huszti József pedig mindenféle reformot feleslegesnek tartott, mivel a tanárképzésnek igazodnia kellett a középiskolák anyagához, amelyek azonban reform előtt álltak, így megítélése szerint az egész folyamattal meg kellett várni a középiskolák átalakítását, s ahhoz igazítottan elsősorban a tanárképző intézet átszervezésével lehetett volna orvosolni a fennálló problémákat. Szinnyei ezt a javaslatot felkarolva egy újabb értekezletet hívott össze a tanárképzés reformjának a középiskola szempontjából történő megvitatására, amelyre Petzt, Toborffyt, Romsauer Alajost, Pintér Jenőt és Erődi-Harrach Bélát hívta meg6

A kiküldött albizottság 1921. április 2-án ülésezett Erődi-Harrach Béla elnökletével. Az ülésen Petz Gedeon expozéja megalapozta az elővizsgálat elvetését. A hozzászólások inkább a meglevő vizsgafokozatok követelményrendszerének átalakítását szorgalmazták oly módon, hogy az egyes vizsgákon a középiskolai anyag nagyobb súllyal jelenjen meg. Ehhez Petz bemutatta a német nyelv és irodalom átdolgozott követelményeit, amelyet alapelveiben a többi tudományszak számára is javasolt követni. A pedagógiai vizsgán a didaktikai irodalomban való jártasságot, a filozófiában pedig egy a jelölt által választott gondolkodó főbb műveinek ismeretét követelte volna meg porosz mintára. A nem magyar nyelvi szakosok magyar irodalmi vizsgálatát pedig a legújabb kori magyar szerzők műveire korlátozta volna. Az üléstől távolmaradó Pintér Jenő nem fejthette ki álláspontját, így a bizottság úgy határozott, hogy az elővizsgálat gondolatát elveti, s az egyes szaktárgyakban a Petz által javasolt irány követését tartja irányadónak a szaktárgyi bizottságok munkájában.7

Érzékelhető volt tehát az a törekvés, hogy a tanárvizsgálati követelmények jobban igazodjanak a középiskolai működés által kívánt ismeretekhez, képességekhez. Ezt erősítette a VKM tanárképzési reformokról kibocsátott rendelete is, amely túlnyomórészt a tanárképző intézetek átszervezésének alapelveit tartalmazta azt sugallva ezzel, hogy a minisztérium elsősorban a professzionalizmus formálási feltételeinek megváltoztatásától vár jelentős eredményeket. A tanárvizsgálat kérdése csak a rendelet második felében, s csupán a középiskolai tanítás szempontjainak alárendelve jelent meg. Petz Gedeon javaslataival egybevágóan a vizsgafokok követelményeinek kialakításánál elvárta a kultusztárca a középiskolai tanítás szempontjainak a figyelembevételét és a gimnáziumi tananyag nagyobb súllyal történő megjelenítését a tudományos ismeretanyag rovására. Ehhez kapcsoltan a tanárvizsgáló bizottságban is nagyobb szerepet kívánt adni a VKM a középiskolai tanároknak és különösen a tanárképző intézet oktatóinak. A pedagógiai vizsgát össze kívánta kötni a gyakorlótanítással, amelynek eltöltését egy új szabályzat bevezetésével kívánta standardizálttá tenni.8 Az egyetemi tanárok teoretikus tudásformáló funkciója, illetve ennek a tanárképzés egésze szempontjából kizárólagosan meghatározó szerepe megkérdőjeleződött és mind a kultusztárca, mind pedig a professziós szerven belül támogatókra talált az a gondolat, hogy a professzionalizmus, illetve a professzionalitás szempontjából kell a követelményeket átalakítani.

Az 1921. január 27-i ülésen kiküldött két bizottság, amely Beöthy Zsolt elnökletével a pedagógiai vizsga anyagát, Fináczy Ernő vezetésével pedig a gyakorlati év eltöltésének a feltételeit vizsgálta külön-külön kezdte meg a működését, majd pedig együttesen is tanácskoztak. Az ülések során kiegészültek a társbizottságok küldötteivel, a kolozsvári testületből Dézsi Lajos, a pozsonyi testületből pedig Weszely Ödön és Császár Elemér vettek rajta részt. A jegyzőkönyvet megküldték a debreceni bizottságnak, amely 1921. március 10–11-i ülésén tárgyalta a kérdést és továbbította javaslatait a fővárosi professziós szervnek.9 A Beöthy által elnökölt bizottságban az elővizsgálatot általában támogatták részben a magyar irodalmi, részben a klasszikus nyelvek ismeretének, valamint az élő idegen nyelvekben való jártasság felmérésére. Pintér Jenő szóbeli és írásbeli fordulókra kívánta az elővizsgát felosztani, amelyek a középiskolai tananyag ismeretét mérték volna fel, a klasszika-filológusok esetében ez a magyarról latinra és görögre történő fordítás révén valósult volna meg.10 Az elővizsgálaton történt volna meg a magyar nyelvi és irodalmi ismeretek ellenőrzése, amely így az alapvizsgai anyagot csökkentette volna annak szaktudományos jelleget kölcsönözve. Pintér javaslatának fontos eleme volt, hogy mivel a vizsga elsősorban a középiskolai tananyagot kérte számon, így a vizsgabizottság tagjai is tankerületi főigazgatók, középiskolai igazgatók és tanárok lettek volna, tehát nem az egyetemi professzori karból akarta a cenzorokat válogatni. Emellett megkívánta a jelöltek módszeres elméleti felkészülését a tanárképző intézet kötelező tagságával, amelyet heti 12 órában kollokválás kötelezettsége mellett kellett volna javaslata szerint látogatnia a jelölteknek.11 Pintérhez hasonlóan Mágócsy-Dietz Sándor is támogatta az elővizsgálat gondolatát abból a megfontolásból, hogy a jelölteknek túl sok részlettárgyból kellett természetrajz-vegytan szakosként egyszerre vizsgázniuk az alapvizsgán. Így az elővizsga anyagául a magyar irodalmat és nyelvet javasolta. Megfontolandónak tartotta az alapvizsga és a szakvizsga egybevonását és a negyedévre történő helyezését, hogy a jelöltek tanulmányait a képzés során ne zavarja meg túl sok vizsga. Mágócsy-Dietz általában is át kívánta alakítani a professzionalizmus és a professzionalitás formálását. Előbbi esetében a tanárképző intézeti kötelező tagság előírása mellett kötött tantervet vezetett volna be a jelöltek számára. Utóbbi vonatkozásban pedig csak a tanárképző intézeti székhelyen lefolytatott gyakorlatot tartotta elfogadható felkészülésnek, amely kiegészült volna a tanárképző intézet által meghirdetett elméleti és gyakorlati kurzusokkal.12

A Fináczy Ernő vezette bizottság csak abban az esetben támogatta az elővizsga bevezetését, ha az alapvizsga véglegesen kikerült volna a szabályzatból. A számonkérés írásbeli része a magyar szakosok esetében a történeti ismereteket mérte volna fel, míg a nem magyar szakosok esetében a magyar irodalmi tájékozottságot. A szóbeli filozófiai, lélektani, logikai, valamint magyar irodalmi és élő idegen nyelvi részekből állt volna. Javaslatai azonban nem találtak kellő támogatásra a közös bizottsági ülésen.13 Fináczyhoz hasonlóan a jelöltek túlterhelése és a tudományos képzés megakasztása miatt ellenezte az elővizsgálatot Eckhardt Sándor, a francia nyelv és irodalom vizsgabiztosa,14 valamint a mennyiségtani bizottság, amely inkább bevezető filozófiai kollokviumok igazolását kérte volna az alapvizsgai jelentkezéshez.15

A professzionalitás formálásának a vonatkozásában a Beöthy Zsolt vezette bizottság a pedagógiai vizsgát össze kívánta kötni a próbatanítással, amelyet a tankerületi főigazgató és egy kijelölt vizsgabizottsági tag előtt kellett volna letenni. Helyét a vizsgafolyamatban nem jelölték meg, az elméleti részek előtt és azt követően is elképzelhetőnek tartotta a testület teljesítését. A pedagógiai vizsga részeként kérdezett filozófiai és pedagógiai történetet csak nagyobb folyamataiban kellett ismerni, s egy-egy előre választott korszak ismeretét kívánták meg alaposabban. Mázy Engelbert különvéleményében kérte a vizsgakövetelmények között szerepeltetni a didaktika, a logika, a lélektan és a pedagógiai értékelés területeit. A filozófia vonatkozásában pedig a keresztény filozófiai gondolkodás főbb irányait kívánta beemelni. Emellett elképzelhetőnek tartotta a tanítóképzés mintájára a módszertani gyakorlatok elsajátítását egy-egy tanár mellett, illetve átfogó egyetemi előadások meghirdetését egy-egy tudományterületen az elméleti képzettségben mutatkozó hiányok pótlására. A bizottságokban egyetértés uralkodott abban, hogy a gyakorlóévet nyilvánossági joggal rendelkező gimnáziumban lehessen kizárólag eltölteni szaktanárok vezetése mellett, akiket lehetőleg a tanárképző intézet kért fel. A magántanítást pedig nem lehetett gyakorlati időként beszámítani a pedagógiai vizsga, illetve a próbatanítás teljesítéséhez.16

A vidéki társbizottságok közül a debreceni egyetértett az elővizsgálat gondolatával, amelyet írásbeli és szóbeli fordulóra osztottak volna fel. A zárthelyi dolgozat tárgyai a magyar nyelv és irodalom lett volna, míg a szóbeli fordulóban szintén magyar nyelv és irodalom, élő idegen nyelv, valamint a német, francia és történelem szakosok számára latin fordítás, illetve azoknak a latin szakosoknak, akik szaktárgyukat nem a göröggel csoportosították, görög fordítás. Az elővizsgán a filozófia és logika területeit nem kérték volna, mivel azt a pedagógiához jobban kapcsolhatónak gondolták. Fontosnak tartották emellett kötelező kollokviumok megkövetelését szociológiai, közjogi és művészettörténeti tárgyakból. A filozófiai és neveléstani tárgyakat az V. év végére kívánták helyezni, amelyekből szükségesnek tartottak átfogó előadásokat hirdetni Mázy Engelbert javaslatához hasonlóan.

A pozsonyi-pécsi bizottság szintén támogatta az elővizsgálatot az első év végén, amely a két választott szaktárgy alapvető elemeire, ifjúságtanulmányokra, etikai ismeretek és modern nyelvi tájékozottság feltárására szorítkozott volna. Meg kívánták emellett őrizni az alapvizsgát, amelyen a szaktárgyak alapvető elméleti ismereteiről, magyar művelődéstörténeti, illetve idegen nyelvi tájékozottságról kellett volna beszámolni egy modern nyelvi és egy görög fordítás útján. A szakvizsgát szintén fent kívánták tartani, a tanulmányokat pedig az ötödik év végi pedagógiai vizsga zárta. A gyakorlóévet csak egyetemi székhelyen lehetett eltölteni, amellyel párhuzamosan heti legfeljebb tíz órában elméleti pedagógiai ismereteket hallgattak a jelöltek a tanárképző intézetben.

A kolozsvári-szegedi bizottság nem foglalt állást az elővizsga kérdésében, egyéb területeken javasoltak változtatásokat. Így a nem magyar szakosok számára törölte volna a magyart az alapvizsgálati követelmények közül. A próbatanítás gondolatát nem támogatta, ehelyett a gyakorlati időszak lezárására más javaslatot tartottak szükségesnek kidolgozni. A polgári iskolai tanárok számára egyévi tanulmányok alapján az alap-, majd újabb egy évet követően a szakvizsga, félévi gyakorlatot követően pedig a pedagógiai vizsga teljesítését is lehetségesnek gondolta. Más esetekben viszont nem tartotta rövidíthetőnek a gyakorlótanítást, így a katonai szolgálat és egyetemi gyakornoki idő esetében is legfeljebb a tanulmányi időből javasolt kedvezményt adni a testület. A pécsi testülethez hasonlóan ajánlotta a külföldi félévek beszámításának a jogát véglegesen a tanárvizsgáló bizottságokhoz rendelni. Mágócsy-Dietz Sándorral egyetértve a természetrajzot biológiai (állattan, növénytan) és a biológiai területre (kőzettan) osztotta volna fel. A szakvizsga tárgyai közül a görög alapvizsgával rendelkezők esetében törölte volna a görög nyelvi vizsgálati részt, a jelentkezés dokumentációjából pedig a hallgatók önéletrajzának a csatolását.17

A fővárosi tanárvizsgáló bizottság által kiküldött résztestületek és a hozzájuk kapcsolódó vidéki társbizottságok beérkező javaslatait négy tematikai egység mentén összegezte a budapesti bizottság elnöksége. Az első a tanárvizsgálatok szerkezeti rendszerét érintette. Ehhez kapcsolódóan megállapította, hogy a meglevő alap-, szak- és pedagógiai vizsga mellé egy júniusban teljesítendő, két részből álló elővizsga bevezetése merült fel. A nem magyar szakosok esetében a vizsga tárgya lett volna a magyar irodalomtörténet, a magyar szakosok esetében pedig a magyar történelem. Az idegen nyelv ismeretének az igazolását, amely az alapvizsgához kapcsolódott, továbbra is annak részeként hagyta meg az összegzés. Sajátos ellentmondásként ugyanakkor mégis megmaradt a dokumentumban, hogy az elővizsgálat során a Pintér Jenő által javasolt módon az idegen nyelvi ismeretet mégis számon kérték volna egyszerűbb német vagy francia szöveg, élő idegen nyelvszakosok számára latin, a latint nem göröggel párosítók esetében pedig görög nyelvi fordítás révén.18

A második egység az alapvizsga funkcióját érintette, amely a vizsgarendszer szerkezetének megváltozásával részben az idegen nyelvi ismeretek feltárását és a szaktudományokban való elmélyedést volt hivatott mérni. Mivel a magyar szakos tanárjelöltek esetében az elővizsgálat tárgya a magyar történelem volt, ezért számukra a magyar nyelvi, retorikai, stilisztikai, poétikai és esztétikai ismeretek kérdezése az alapvizsgához kapcsolódott volna. A harmadik tematikai egység a pedagógiai vizsga és a professzionalitás formálásának a kérdésköréhez kapcsolódott. A vizsga három részből állt a javaslat szerint: írásbeli zárthelyi dolgozatból, amely a szóbeli tárgyához kapcsolódott, a szóbeli fordulóból, amely két részletterületre bomlott. Az egyik a pedagógia elméletét, a másik a pedagógia és a filozófia történetét ölelte fel. A harmadik pedig a próbatanítás volt, amelyet csak a tanárképző intézet székhelyén levő középiskolában lehetett teljesíteni tankerületi főigazgató és egy tanárvizsgáló bizottsági tag jelenlétében. Az összefoglaló javaslat sem tisztázta a próbatanítás helyét a folyamatban, mindössze arról rendelkezett, hogy a végbizonyítvány kiállításának a próbatanítás is a feltétele. A javaslatok egybefogásának negyedik tematikus eleme a tanári pályára való alkalmasság kérdéséhez kapcsolódott. A debreceni, a Beöthy Zsolt vezette bizottság, valamint Mágócsy-Dietz Sándor beadványaiban is megjelent, hogy az egyetemi felvételi alkalmával a jelölteknek orvosi vizsgálat alá kellett volna esnie, hogy a testi és beszédhibával rendelkezőket ki lehessen szelektálni mint alkalmatlanokat a tanári hivatás ellátására. A szűrést a tanárképző intézeti felvételéhez kötötték volna, ahol emiatt egy orvosi állás rendszeresítését is szükségesnek tartotta az előterjesztés.19

Egy évvel a reformfolyamat elhatározását követően, 1922. január 28-án a fővárosi tudományegyetem bölcsészettudományi karán tartott ülésen vitatták meg a szabályzat reformjának legfőbb kérdéseit a négy tanárvizsgáló bizottság küldöttei Visztola Gyula, a VKM középiskolai ügyosztályának vezetője jelenlétében.20 A tanácskozást megelőzően a fővárosi bizottság az egybefoglalt javaslatokat megküldte valamennyi társbizottság számára. Az ennek nyomán felmerült észrevételeket három napirendi pont köré csoportosítva vitatták meg: az elővizsga bevezetése, a pedagógiai vizsga és a próbatanítás, valamint a szabályzat általános követelményeinek a rendezése. A legélénkebb eszmecsere a vizsgarendszer szerkezetének a megváltoztatásához, az elővizsga bevezetéséhez kapcsolódott. Megtárgyalása előtt felolvasta az elnöklő Szinnyei Pintér Jenő levelét, amelyben a tankerületi főigazgató visszavonta javaslatait az elővizsgával kapcsolatosan. Az első felszólaló, Petz Gedeon tanárképző intézeti igazgató szintén az addigi vizsgarend fenntartása mellett szállt síkra, és kérte az értekezletet az elővizsga gondolatának elejtésére. Petz álláspontját támogatta a vita során Négyesy László, Rados Gusztáv, a Fröhlich Izidor által képviselt természettani bizottság, a Csengery János által képviselt szegedi-kolozsvári vizsgabizottság, Cholnoky Jenő és Fináczy Ernő. Az elővizsgálat mellett érvelt a debreceni bizottságot képviselő Mitrovics Gyula, a filozófiai bizottság, valamint Schneller István. Mágócsy-Dietz Sándor pedig abban az esetben volt hajlandó az elővizsgától elállni, ha garanciát kapott arra, hogy a természetrajzi szakosok több részletben tehetik le az alapvizsgát. A vizsga ellen az az érv merült fel, hogy túlterheli a hallgatókat, míg mellette a középiskolai képzés gyenge színvonala, illetve az alapvizsgai követelmények leszállításának szükségessége szólt. A vita során Petz a felvetésekre bemutatta a tanárképző intézeti beiratkozás kötelezővé tételéről szóló minisztériumi rendeletet, illetve jelezte, hogy a tanárképző intézeti órákból kollokválás kötelezettsége lesz előírva a hallgatók számára. Az alapvizsgálati követelmények leszállítását úgy tartotta elképzelhetőnek, ha a magyar vizsgarész irodalomtörténeti területei csak a legújabb magyar irodalom kiemelkedő szerzőire korlátozódtak. Mágócsy-Dietz felvetésére pedig megállapította, hogy az alapvizsgán egy tanár, három vizsgarészre bontva kérdezi a jelölteket a természetrajz területéből. Így az értekezlet elutasította az elővizsgálat bevezetését, leszállította az alapvizsga követelményeit magyarból a nem magyar szakosok részére, és megállapította annak a szükségességét, hogy az alap- és a szakvizsgai anyagot a középiskolai ismertanyag szempontjából felülvizsgálják a bizottságok.21

A pedagógiai vizsga és a próbatanítás kapcsán három kérdést tárgyalt az értekezlet: a vizsga részét képezze-e a pedagógia és a filozófiatörténet, ha marad mindkét terület a pedagógiai vizsga része, csak áttekintő ismereteket kívánnak-e meg a jelöltektől, illetve milyen módon töltsék el a jelöltek a gyakorlatukat és a próbatanítás a pedagógiai vizsga mely pontjához kapcsolódjon. Az első két kérdést tekintetében az értekezlet gyorsan egyezségre jutott, mivel általános egyetértés alakult ki abban Schneller István felszólalását követően, hogy mind a filozófia, mind a pedagógia története továbbra is a pedagógiai vizsga részét kell, hogy képezze, de mindkét területen elég a jelöltektől átfogóbb ismeretek és ezen belül egy korszak vagy egy szerző mélyebb ismeretének a megkövetelése. A harmadik kérdéshez kapcsolódó hozzászólásokban bizonyos indulatok jelentek meg: Fináczy Ernő és Schneller István is élesen bírálta az 1888-as szabályzat által kialakított alapelveket. Mitrovics Gyula, a debreceni testület képviselőjeként indítványozta, hogy minden tanárképző intézet mellett hozzanak létre gyakorló középiskolát, s csak az ezekben eltöltött gyakorlati időt számítsák be a pedagógiai vizsgára jelentkezéshez. Ehhez az állásponthoz Mágócsy-Dietz és Petz Gedeon is csatlakozott, utóbbi azonban Mitroviccsal szemben nem tartotta szükségesnek a női jelöltek számára külön gyakorlóiskolák létrehozását. Fináczy Ernő a férfi jelöltek esetében is elegendőnek tartotta bizonyos főgimnáziumok kijelölését, mivel a vidéki egyetemek melletti gyakorlóiskolák létrehozását Szegedy Rezsővel egyetértve nehezen tartotta megvalósíthatónak. Az értekezlet végső álláspontjának formálódását sajátossá tette az a körülmény, hogy Friml Aladár, aki a fővárosi tanárvizsgáló bizottsági tagsága mellett egyúttal a VKM tisztviselője is volt, bejelentette, a tárca arra vonatkozó szándékát, hogy a pedagógiai vizsgára bocsátást csak egy évi nyilvános középiskolában eltöltött gyakorlat igazolása alapján tartja elképzelhetőnek a minisztérium. Friml a próbatanítást a pedagógiai vizsga részének tekintette, de teljesítését az elméleti vizsgaszakasz megkezdése előtt tartotta szükségesnek. A vizsgaalkalmon megjelenhettek a tanárképző intézet tanárai, de a pedagógiai vizsga elméleti részeire történő jelentkezéshez elegendő volt a gyakorlat helyszínéül szolgáló főgimnázium igazgatójának igazolása. A professzionalitás egységes standardok mentén formálása így csak részben valósulhatott meg, hiszen a gyakorlóiskolákon kívül is el lehetett tölteni a gyakorlatot. Az értekezlet a kultusztárca álláspontjának megfelelően úgy határozott, hogy pedagógiai gyakorlatként a magántanítást, illetve hazai és külföldi egyetemeken folytatott további tanulmányokat nem lehetett beszámítani, a pedagógiai gyakorlatot egyévi időtartamban valamely nyilvános középiskolában kellett eltölteni, amelyről a középiskolák igazgatói igazolást állítottak ki, s ezzel lehetett jelentkezni a pedagógiai vizsga folytatására a tanárvizsgáló bizottságnál.22

A szabályzat általános követelményeinek a pontosítása tekintetében az értekezlet úgy döntött, hogy egy szűkebb bizottságot küld ki, mivel bizonyos elvi miniszteri döntéseket érintő javaslatok is felmerültek a vizsgáztatási jog elévülését és a külföldi egyetemi tanulmányok beszámítását illetően. A szűkebb bizottság tagjaiul a VKM képviseletében Friml Aladárt, a budapesti tanárvizsgáló bizottság és tanárképző intézet vezetőit, a kolozsvári-szegedi tanárképző intézet igazgatóját, Schneller Istvánt, valamint Mágócsy-Dietz Sándort jelölték ki. A tanácskozás legvégén még elvetették Mázy Engelbert arra vonatkozó javaslatát, hogy a jelöltek maguk választhassák meg, melyik vizsgabizottságnál akartak vizsgát tenni, mivel ebből a hadviselt tanárjelöltek esetében már számos kedvezőtlen tapasztalat volt. A bizottságok a jelöltek beosztásánál igyekeztek a cenzorok és a jelöltek kéréseit méltányosan mérlegelni.23

A reform ügyében történt egyeztetések 1923 februárjában folytatódtak a fennmaradt források szerint. A VKM-t nem Friml, hanem Gagyhy Dénes képviselte, s mellette Pauler Ákos, valamint Kornis Gyula az Országos Közoktatási Tanács képviseletében is jelen voltak. Mellettük pedig a fővárosi és a vidéki tanárvizsgáló bizottságok elnökei, a budapesti és a kolozsvári-szegedi tanárképző intézet vezető beosztású tisztviselői, illetve tagjai jelentek meg.24 Az ülésen elnöklő Szinnyei József kiemelte, hogy a szűkebb bizottságot az 1922. január 28-i értekezlet küldte ki, s feladata abban állt, hogy a budapesti tanárvizsgáló bizottság elnöksége által átdolgozott szabályzattervezetet pontról pontra áttekintse. A kétnapos ülésen ez megtörtént a 25–41., 47. és 49. §-ok kivételével, amely a természettudományi szakosok laboratóriumi gyakorlati idejére, zárthelyi írásbeli követelményeire vonatkozott. Mivel az ülésen csak Mágócsy-Dietz képviselte a természettudományokat, így ezek pontosítását a terület képviselőire bízta az ülés. Erre egy 1923. március 7-én tartott tanácskozáson került sor, amelyen a fővárosi bizottság vezetése és természettudományi szakos cenzorai vettek részt.25 Az ülésen megállapították, hogy a természettudományi szakos hallgatókra is érvényes a vizsgaszabályzatnak az a kötelme, hogy szakdolgozatot egyedül kell készíteniük, de a szakdolgozathoz szükséges kísérleteket legfeljebb egy hallgatótárssal közösen is végezhették. Ezekben az esetekben a hallgatóknak külön-külön nyilatkozniuk kellett, hogy szakdolgozatuk ugyanahhoz a kísérlethez kapcsolódott. Az értekezlet szabályozta emellett a kimutatandó laboratóriumok mértékét, illetve a zárthelyi dolgozatok időtartamát, amelyet egységesen hatórai időtartamban szabtak meg. A szükséges gyakorlatokat az egyetem által hirdetett stúdiumok mellett a tanárképző intézet által kínált órákból is lehetett igazolni Mágócsy-Dietz indítványára.26 A tanácskozás határozatait ezúttal is összefoglalta a fővárosi bizottság elnöksége, és megosztotta a társprofessziós intézményekkel.27

A felterjesztés második része 29 pontban összegezte az új szabályzattervezet és az 1888-as szabályzat közötti eltéréseket. Ezek érintették a tanárvizsgáló bizottságok elnevezését, mivel a bizottságok nevében szereplő „M. kir. Országos” „Állami”-ra változott, amely a képesítés területi hatályáról a képesítő erő állami forrására és hozzájárulására helyezett súlyt.30 A választható szakpárok közül kikerült a magyar nyelv és a történelem, viszont a francia és a latin nyelv, valamint a természettan–vegytan új párokként jelentek meg. Az angolt és az olaszt azonban csak harmadik tárgyként lehetett választani. A harmadik tárgy megválasztásához kapcsolódóan az új szabályzat általában is kikötötte, hogy csak olyan területet választhattak a jelöltek, amelyek szaktárgyaikkal kapcsolatban álltak, amennyiben a harmadik tárgyból nem folytattak egyetemi tanulmányokat, tanárvizsgálatra irodalmi működés alapján csak kivételesen, miniszteri engedéllyel lehetett jogosultságot nyerni.31

A középiskolák várható reformja és az érettségi egységes jogosítása miatt a szabályzatba került, hogy a történelem–filozófiai tárgyakat hallgatók csak úgy tehetnek tanárvizsgálatot, ha vagy már egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt igazolták görög nyelvi tanulmányaikat, vagy második egyetemi évükig legkésőbb görög kiegészítő érettségit tettek. Ez a kitétel lényegében a képzés neohumanista ideológiai elemeit kívánta fenntartani. Ugyanezt a célt szolgálta annak a megállapítása, hogy a tanárvizsgálat szempontjából csak a tudományegyetemi félévek számítottak, a műegyetemen végzett tanulmányok csak kiegészítették az egyetemi képzést, de vizsgára jelentkezésre nem jogosítottak. A vizsgára folyamodáshoz a Szabályzat részletes követelményei előírták mely tárgyakat és milyen sorrendben kellett teljesíteni, ezeket egészítették ki a tanárképző intézeti kötelező tagsággal járó szintén kötelező kollokviumok, illetve gyakorlatok.32

Az új szabályzat tervezete kimondta, hogy az alapvizsgát követően bármikor, de legkésőbb a szakvizsgálat előtt fél évvel a jelölteknek szaktárgyaikhoz kapcsolódó házi dolgozati tételek kitűzéséért kellett a cenzorokhoz fordulnia. Az egyes vizsgafokoknál elévülési időtartamok léptek életbe, így az alapvizsgára jelentkezők esetében három, a szakvizsgánál négy, a pedagógiai vizsgát tevők esetében öt év telhetett el legfeljebb egyetemi tanulmányok folytatása nélkül. A vizsgától való előre be nem jelentett távolmaradást az első esetben három-, a második esetben félévi jelentkezési tilalommal sújtották az új előírások, ami a professziós szerv régi sérelmét orvosolta a vizsgáktól való gyakori visszalépés miatt. Ezekben az esetekben a jelöltek ráadásul befizetett vizsgadíjukat is elvesztették, amelyet a bizottság tagjai kaptak meg.33

A pedagógiai vizsgához kapcsolódóan a tervezetbe került az a kitétel, hogy csak egyévi középiskolában folytatott gyakorlat és az azt követő, tanárképző intézethez kapcsolódó gyakorló középiskolai próbatanítást követően lehetett a vizsgafokra jelentkezni a próbatanításról szóló igazolás birtokában. Magántanítás nem válthatta ki a gyakorlati időt, azonban katonai szolgálat annak időtartamát fél évre rövidíthette. Az egyetemi gyakornokok, tanársegédek részére, valamint az egy évig külföldi egyetemi tanulmányokat igazolók számára szintén elegendő volt tudományos munkájukkal párhuzamosan, illetve külföldről való visszatérésüket követően folytatott, félévi középiskolai gyakorlat teljesítése. A vizsgafokot minden esetben annál a tanárvizsgáló bizottságnál kellett teljesítenie a jelölteknek, amelynél a tanárvizsgálati folyamatot megkezdte, tehát ahol az alapvizsgát teljesítette. Ettől eltérni csak a kultuszminiszter engedélyével lehetett.34

Részletes előírások szabályozták a tanulmányi kedvezmények körét. Így a tanulmányaikkal párhuzamosan teológiát végző lelkészek, papok amennyiben a teológiai stúdiumaikat az érettségi után kezdték el, a nyelvi és történeti szakokon két-két félévi kedvezményt kaphattak az alap- és a szakvizsgán is, a mennyiségtani–természettudományi csoportot hallgatókat azonban csak egy-egy félév elengedése illette meg. Az Apponyi-kollégiumot végzett tanítóképző intézeti tanárok az érettségi megszerzését követően egyévi egyetemi tanulmányokat követően összevont alap- és szakvizsgát tehettek, majd az írásbeli zárthelyi dolgozat és a tanítási gyakorlat elengedésével bármikor szóbeli pedagógiai vizsgáért folyamodhattak. A polgári iskolai tanárok és a jogi doktorátussal rendelkezők a történelem–nyelvi szakcsoportokban két félévi kedvezményben, az orvosi diplomával rendelkezők csak a mennyiségtudományi–természettani szakcsoportban és csak az alapvizsga előtti tanulmányi szakaszban kaphattak szintén két félévi tanulmányi kedvezményt.35

A módosított szabályzatban is helyet kapott az az 1920 óta élő gyakorlat, hogy csak azokat a jelölteket lehetett tanárvizsgálatra bocsátani, akik erkölcsi és politikai tekintetben kifogástalanok, így a tanárvizsgáló bizottságok a jelölteket a teoretikus és gyakorlati felkészültség mellett világnézeti szempontból is ellenőrizték. A reformot előkészítő ülések során ez a kérdés egyáltalán nem került szóba, így a tervezetben való elhelyezése konformizmusként értékelhető, mivel 1923-ra a Tanácsköztársaság időszakában tett vizsgálatok nagyobb részének a felölvizsgálata lezajlott. Visszatérően előfordultak ugyan elismertetési kérelmek, de ezeknek a száma fokozatosan csökkent. Így a jelöltek világnézeti ellenőrzése inkább az államhatalom nyílt és látens törekvéseinek a kiszolgálását és ezeknek az elvárásoknak a szakértői jellegű döntéshozatali mechanizmusokba történő növekvő mértékű beépülését jelzi.36

Az 1888-as szabályzathoz képest további változtatások történtek a vizsgák lebonyolításában és az ismétlési terminusokban. Így a zárthelyi dolgozatok időtartamát egységesen hat órában határozta meg a tervezet a természetrajzi szakosokat leszámítva, akiknek a szakvizsgán két zárthelyi dolgozatukat ugyanebben az időkeretben kellett elkészíteniük. Az alapvizsgán a nem magyar szakosoknak be kellett számolniuk a középiskolai magyar nyelvtani és a magyar irodalom fejlődéséhez, illetve az irodalomtörténet segédtudományaihoz kapcsolódó alapfogalmak ismereteiről. A történelmi–nyelvi szakcsoporthoz kapcsolódó jelölteknek az alapvizsgán igazolniuk kellett latin nyelvtudásukat latin nyelvű forrásmunkák, illetve irodalmi művek megértésén keresztül. A szóbeli vizsgákat a természetrajz szakosokat leszámítva egyszerre kellett letenni, időtartamuk a magyar nyelvi és irodalmi részből fél-fél óra, a szaktárgyakhoz kapcsolódóan pedig egy-egy óra lehetett legfeljebb. Az ismétlés terminusa két egész szaktárgy, vagy egész szaktárgy és a másik szaktárgy két részlettárgyából történő elégtelen készültség esetén 12 hónap, ha egy szaktárgy és egy másik tárgy egy részlettárgyából mutatkozott készületlennek a jelölt, kilenc hónap, egy teljes szaktárgy esetében fél év, több részlettárgy vagy a nem magyar szakosok számára kötelező magyar nyelvi alapvizsgán kapott elégtelen osztályzat esetében három hónap múlva volt lehetséges. Ugyancsak három hónap múlva ismételhetett, aki az alapvizsgán latinból vagy görögből mutatott elégtelen készültséget. A vizsgától igazolatlanul visszalépő jelöltek elégtelent kaptak mindazon területekből, amelyekből a vizsgát nem kísérelték meg. Az ismétlésre két alkalmat javasolt a tervezet, a második elégtelen után újabb félévi egyetemi tanulmányokat követően jelentkezhettek a jelöltek a teljes vizsgafok megismétlésére. Ebben az esetben azonban az alapvizsgán a magyar nyelvi vizsgálatot nem kellett megismételni, a szakvizsgán pedig nem kellett új szakdolgozatot készítenie a jelölteknek. A házi dolgozatokat nyelvszakosok esetében az illető nyelven, klasszika-filológusok esetében pedig a tárgytól függően latin vagy görög nyelvű összefoglalóval kellett ellátni. A tervezet fontos új eleme volt az ismétlési terminusok tekintetében, hogy amennyiben a jelölt csak kisebb fokú készületlenséget tanúsított, a sikertelenül megkísérelt és a sikeres szakvizsga közötti három hónapban, lehetett gyakorlatot folytatni és ezt az időszakot be lehetett számítani az egyévi gyakorlótanításba. A magyar szakosok számára a szakvizsgai zárthelyi dolgozat részét képezte a 19. század politikai és közműveltségi története, a természetrajz szakosok esetében pedig a zárthelyi dolgozatokat követően növénymeghatározásra kellett jelentkeznie a jelölteknek még a szóbeli vizsgaforduló előtt.37

A VKM IV. ügyosztálya a szabályzat tervezett módosításait alapvetően támogatta, amit jól mutat, hogy mindössze egyetlen területtel kapcsolatban merült fel aggálya. A katonai szolgálat után javasolt félévi tanítási kedvezményt szükségesnek találta módosítani a referens, s annak megfontolását javasolta, hogy csak az érettségit követően egyévi önkéntesi szolgálatot eltöltők esetében volna kedvezmény adható. Mivel a tervezet érintette a középiskolai ügyosztályt, így a társügyosztály számára átküldte, valamint kilátásba helyezte a nyomdai költségek fedezését.38

Az általános követelmények megállapítását követően az egyes szaktárgyakhoz kapcsolódó részletes követelmények kidolgozása is megkezdődött, amelyet a vizsgaszabályzat függeléke tartalmazott. Ez a folyamat több hónapot ölelt fel, s elhúzódott egészen 1924 nyaráig. Szinnyei 1923 novemberében kérte a szakbizottságokat a követelmények véglegesítésére,39 amelyben csakúgy mint a reformfolyamat korábbi szakaszában a fővárosi bizottság tagjai mellett a vidéki társbizottságok is részt vettek.40 Érdemi vita a részletes követelmények megállapítása tekintetében három bizottságban alakult ki. Az egyik a természetrajzi bizottság volt, amelyben Győrffy István, a szegedi professziós testület tagjaként javasolta a terület felbontását biológiára, illetve kőzettanra–földtanra ezekből pedig új szakpárok kívánt létrehozni a vegytannal, valamint a természettannal.41 Mágócsy-Dietz Sándor azonban azt javasolta a reformot irányító fővárosi tanárvizsgáló bizottság számára, hogy utasítsa el Győrffy javaslatát. Bár Mágócsy-Dietz egyetértett a felvetéssel, és maga is támogatta a természetrajz biológiára és kémia–ásványtanra történő szétválasztását, de erről nem tudta a VKM illetékes tényezőit meggyőzni.42 A másik a német nyelvi és irodalmi bizottságot érintette, amelyben Husz Richárd debreceni vizsgabizottsági tag kijelentette, hogy nem csatlakozik a testület többségi álláspontjához, mivel mind az alap-, mind a szakvizsga követelményeit elméretezettnek tartotta, emellett az irodalomtörténeti követelményekben a szellemtörténeti megközelítést jobban érvényesíteni kívánta.43 A harmadik pedig a természettani bizottság volt, amelynek arra vonatkozó határozatát kritizálta Rybár István, hogy a szakvizsgára jelentkezéshez három félévi laboratóriumi gyakorlatot kellett kimutatnia a jelölteknek, amelyek közül egynek előadási kísérletezési gyakorlatnak kellett lennie. Ehelyett a félévek számát négyre, az előadási kísérleti műhelygyakorlatokét pedig két félévre javasolta emelni.44 A fennmaradt források szerint a klasszika-filológiai,45 a földrajzi,46 a történeti,47 a francia nyelvi és irodalmi,48 valamint a pedagógiai bizottságokban a döntéshozatal egyöntetű volt.49 Utóbbiban felmerült, hogy a próbatanítás elbírálására minden egyes szakcsoportra nevezzen ki a kultuszminiszter gyakorló középiskolai tanárokat.50