Az első olyan vizsgabiztosok, akik egyáltalán nem kötődtek az egyetemekhez Petrich Béla gyakorlóiskolai tanár, illetve középiskolai szakfelügyelő, valamint Bárczy Géza fővárosi reáliskolai rendes tanárok voltak, akik mindketten a francia nyelv és irodalomra nyertek kinevezést. Kinevezésükhöz kapcsolódó ügyszámon vált szintén a bizottság tagjává Hézser Aurél, aki a földrajz cenzoraként egy fővárosi felső kereskedelmi iskolában működött, majd utólag, 1932-ben szerzett emberföldrajzból magánképesítést nyert (Almanach, 1933a, p. 60). Az elméleti fizika 1928-ban nyilvános rendes tanárává kinevezett Ortvay Rudolf szintén a tanárvizsgáló bizottság tagjává vált (Almanach, 1930a, p. 56).4 Mellette a klasszika-filológián lett cenzor Szabó Miklós, akinek jelölésében tudósként és tanárként elért eredményei mellett szerepet játszhatott az Eötvös Collegium betagozódása a tanárképzés új rendszerébe.5 Hozzá hasonlóan szintén a testület tagjává vált Paál Árpád, a növénytan magántanára (Almanach, 1928a, p. 54).6

Távozott a testületből Badics Ferenc, aki az 1900/1901. tanév óta volt a bizottság tagja egykori gyakorlóiskolai igazgatóként, hosszú évtizedeket követően 1928 márciusában mondott le a professziós testület tagságáról.7 Teleki Pál elfoglaltságaira hivatkozva ugyancsak kérte felmentését a bizottsági teendők ellátása alól.8 Lépését előre jelezte, hogy maga helyett Keöpeczi Nagy Zoltánt ajánlotta a földrajzra,9 akit azonban a bizottság elnöki tanácsa nem fogadott el.10

A legnagyobb horderejű változások az új tanárvizsgálati szabályzat bevezetését követően azonban az elnökséget érintették. 1928 szeptemberében nyugalomba vonult Szinnyei József elnök (Almanach, 1930a, p. 58), aki a tanárvizsgálati szabályzat reformjának irányításában kulcsszerepet játszott. Fenntartásainak jelzése mellett alapvetően a VKM intencióinak érvényesülését nem akadályozta, noha erre többszörösen is lehetősége lett volna a fővárosi bizottság és az egyetemközi bizottság tanárvizsgálati ügyekkel megbízott vezetőjeként. A megüresedő elnöki szék betöltését a kultusztárca olyan személyre bízta, aki maga is fontos szerepet töltött be a reformban: Fináczy Ernő korábban VKM-tisztviselő volt, több évtizedes egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkezett, és a reform során mind a tanárképzési törvény, mind a tanárképző intézetek szervezeti szabályzatának kodifikációjában vezető szerepet töltött be. Így az elnöki feladatok ellátására, a bizottság beillesztésére az új tanárképzési intézményrendszerbe alkalmasnak mutatkozott. A Fináczy kinevezésével megüresedő alelnöki tisztet pedig Kornis Gyula foglalhatta el, aki a trifurkáló középiskoláztatás egyik szellemi atyja és az ehhez illeszkedő tanárképzés létrehozásának egyik legfőbb szorgalmazója volt. Kinevezése időpontjában államtitkárként működött a minisztériumban, így személyén keresztül az államhatalom közvetlenül is megjelent a professziós testületben.11 Ez lényegében egy a korábbiaknál is szorosabb állami kontroll alá történő helyezést vetített előre, hiszen a testület irányítását ellátó elnöki tanácsban az új tanárképzési intézményrendszer létrehozásában és fenntartásában közvetlenül érdekelt személyek kaptak helyet.

Erre utal, hogy a bizottság kinevezett tagjainak száma a modern filológiai és a természettudományi területeken növekedett annak a következményeként, hogy a középiskoláztatás rendszerének átalakítása miatt ezeken a tudományterületeken volt várható a képesítési igény megnövekedése. Ez alól kivételt képezett a magyar irodalomtörténet és nyelv, mivel itt a cenzorok száma stagnált. Az irodalomtörténeten Badics Ferencet Papp Ferenc váltotta fel, aki Badicshoz hasonlóan 1919–1920 között szintén vezetője volt a gyakorlóiskolának. Távozott a fővárosi testületből Tolnai Vilmos, aki 1925-ben nyert kinevezést a pécsi tudományegyetem bölcsészeti karára (Lengvári, 2015), helyét Zlinszky Aladár nyugalmazott királyi tankterületi főigazgató nyerte el. A magyar nyelvészeten Szinnyei Józsefet Klemm Antal, a magyar mondattan magántanára és a pannonhalmi tanárképző főiskola nevelője váltotta fel (Almanach, 1931a, p. 69). Emellett szintén a nyelvészetre kapott kinevezést Zsirai Miklós, az ural-altáji nyelvészet helyettes tanára, valamint az Eötvös Collegium rendes oktatója (Almanach, 1932a, p. 59). Az irodalomtörténet vizsgabiztosainak a száma tehát kilencről nyolc főre csökkent, amely még Beöthy Zsolt Szinnyei Józseffel történő felváltásához kapcsolódott, a magyar nyelvészek száma viszont Zsirai kinevezésével egy fővel gyarapodott.

A klasszika-filológia tudományterületén az 1923-ban kinevezett Székely Istvánt Moravcsik Gyula, a középkori görög filológia, a magyar–bizánci kapcsolatok magántanára váltotta fel, aki az Eötvös Collegium neveltjeként,13 a Nagyboldogasszony útján is rendes tanárként működött (Almanach, 1931a, p. 69). Emellett új biztosként kapott megbízást Hornyánszky Gyula, aki eredetileg a kolozsvári-szegedi egyetem tanára volt, de 1925 decemberében a fővárosban kapott katedrát (Almanach, 1932a, p. 55).

A német nyelv és irodalomból Petz Gedeon, Bleyer Jakab és Koszó János mellé új tagként kapott megbízást Pukánszky Béla, az osztrák irodalom történetének magántanára és közgazdaságtudományi kari nyelvi előadó (Almanach, 1932a, p. 56), aki Moravcsikhoz és Koszóhoz hasonlóan szintén az Eötvös Collegium neveltje volt.14 Pukánszky mellett új biztosként kapcsolódott a testülethez Schwartz Elemér, a német nyelvjárástan és néprajz magántanára, valamint a ciszterci rendi tanárképző intézet nevelője (Almanach, 1933a, p. 57).

A francia nyelv és irodalom területén nem történt változás az 1925/1926–1930/1931. ciklushoz képest, tehát Gombocz Zoltán és Eckhardt Sándor eredetileg kinevezett biztosokhoz 1928 során csatlakozó Bárczi Géza és Petrich Béla kaptak az új ötéves periódusra is megbízást. A franciához hasonlóan a szláv nyelv és az olasz nyelv területén sem történt módosítás, így Melich János és Bajza József, valamint Zambra Alajos és Fest Sándor látták el a területek kérdezését. Az angol, valamint a román nyelv és irodalom területén azonban történt személyi átalakulás. Előbbin Yolland Artúr mellé kapott felkérést Fest Sándor, a régi angol irodalom történetének magántanára (Almanach, 1931a, 67), aki az angol nyelvtanári képzés kidolgozását és megalapozását segítette a tanárképző intézetben, s ugyancsak az Eötvös Collegium növendéke volt.15 Utóbbin pedig az 1914 óta a bizottságban működő Siegescu József 1931 folyamán elhunyt (Almanach, 1932a, p. 57), utódjává Tagliavini Károly a román nyelv és irodalomtörténet, valamint az általános romanisztika nyilvános rendes tanára vált (Almanach, 1931a, p. 60).

A magyar és egyetemes történelem területén a bizottság korábban kinevezett tagjaihoz (Áldásy Antal, Domanovszky Sándor, Hóman Bálint, Heinlein István, Lukinich Imre, Szekfű Gyula és Szentpétery Imre) csatlakozott új cenzorként a klasszika-filológia területére is kinevezett Hornyánszky Gyula, aki Kruzsinszky Bálint ókori történeti előadót váltotta fel. Mellette Madzsar Imre, az Árpád-kor és a történetfilozófia magántanára, az Eötvös Collegium tiszteletdíjas történelemtanára (Garai, 2016, p. 120),16 valamint Miskolczy István, a késő középkor történetének magántanára, kegyesrendi tanár csatlakozott a testülethez (Almanach, 1931a, p. 72).

A földrajz területén a magyar irodalomhoz hasonlóan csökkent a biztosok száma. Az Erődi Harrach Bélát felváltó Teleki Pál ugyan lemondott, de még szerepelt a kinevezési okiraton. Mellette a bizottság tagja volt Cholnoky Jenő és Littke Aurél, utóbbit azonban Hézser Aurél, az emberföldrajz magántanára, középiskolai tanár váltotta fel (Almanach, 1932a, p. 69). Ezzel szemben a mennyiségtan területén a már kinevezett biztosokhoz (Fejér Lipót, Kürschák József, Suták József, Rados Gusztáv) csatlakozott Veress Pál, a valósváltozójú függvények magántanára (Almanach, 1931a, p. 71), aki a tanárképző intézet hivatalába beosztott oktatóként működött (Budapesti M. Kir. Középiskolai Tanárképző Intézet Évkönyve, 1930, p. 7). Az ábrázoló geometria (Rosmauer Lajos) és a természettan (Fröhlich Izidor, Tangl Károly, Wittmann Ferenc, Rybár István, Ortvay Rudolf, Pogány Béla) cenzorainak a mandátuma az 1927–1928-ban kinevezettekkel együtt meghosszabbodott. A vegytanon a matematikához hasonlóan szintén bővült a vizsgáztatók létszáma: a korábban kinevezett Ilosvay Lajoshoz, Bugarszky Istvánhoz és Buchböck Gusztávhoz csatlakozott Doby Géza, a növényélettan kémiai magántanára, a közgazdaságtudományi kar nyilvános rendes tanára (Almanach, 1931a, p. 66), valamint Pacsu Jenő, az organikus kémiai elméletek és az organikus kémiai tárgy magántanára (Almanach, 1934a, p. 63)

A természetrajz egyes részterületei közül elsősorban az ásványtan és a növénytan területein következtek be változások az 1925/1926–1930/1931. ciklusra kinevezett bizottsághoz képest. Előbbi biztosai közül Mauritz Béla és Papp Károly maradtak továbbra is a testület tagjai, míg Schafarzik Ferenc és Toborffy Zoltán 1927 folyamán elhunytak (Kiss, 2000, p. 46; Almanach, 1927a, p. 49). Az utóbbi terület személyi összetétele ugyan nem változott, mivel Mágócsy-Dietz Sándor, Tuzson János, Gombocz Endre és Paál Árpád megbízatása is meghosszabbodott, Paál azonban kinevezését követően, 1929-ben az általános növénytan nyilvános rendes egyetemi tanárává vált (Almanach, 1931, p. 56). Az állattan területén Zimmermann Ágoston és Méhely Lajos személye nem változott, előbbi azonban az állatorvosi főiskola katedráját a Műegyetemével cserélte fel az 1933/1934. tanévben (Almanach, 1934a, p. 61).

A filozófia és a pedagógia területeire kinevezett cenzorok közül Fináczy Ernő, Pauler Ákos és Kornis Gyula az új ciklusban is maradtak szakterületükön. Mázy Engelbert, pannonhalmi apát és tanárképző intézeti igazgató ugyancsak tagja volt már korábban is a testületnek.17 Az 1919 óta a bizottság tagjaként működő Székely Györgyöt Bognár Cecil, az ismerettan, logika, kísérleti pszichológia magántanára, bencés tanár váltotta fel (Almanach, 1931a, p. 68), illetve a terület új vizsgabiztossal gyarapodott Dékány István révén, aki a történetfilozófia magántanára volt és emellett a gyakorlóiskolában működött középiskolai tanárként (Almanach, 1932a, p. 64).

Az 1930 júniusában kinevezett tanárvizsgáló bizottságról tehát megállapítható, hogy az 1924: XXVII. törvény 12. §-a, amely lehetővé tette egyetem bölcsészeti karához közvetlenül nem kötődő, de tudományos teljesítménnyel rendelkező biztosok kinevezését, utat nyitott több középiskolai tanár számára, akik a tanárvizsgáló bizottságban, vagy a tanárképző intézetben teljesítettek szolgálatot (Szidarovszky János, Veress Pál), esetleg a gyakorlóiskolában, illetve egyéb fővárosi középiskolában működtek tanárokként (Bárczi Géza, Petrich Béla, Hézser Aurél, Dékány István). Mellettük a törvény vonatkozó része lehetőséget adott több egykori, vagy aktív tanfelügyelő (Pintér Jenő, Zlinszky Aladár, Viszota Gyula, Friml Aladár, Fest Aladár) és felekezeti középiskolákhoz vagy tanárképző intézetekhez kötődő személyek (Kornis Gyula, Klemm Antal, Schwartz Elemér, Miskolczy István, Suták József, Mázy Engelbert, Bognár Cecil) kinevezésére, utóbbiak száma a korábbi ciklushoz képest több mint a duplájára nőtt.18

Az állami, felekezeti középiskolai tanárok és a tanfelügyelők mellett figyelemre méltó egy másik jól azonosítható csoport jelenléte a cenzorok között. Az 1925/1926–1930/1931. ciklushoz képest az Eötvös Collegium egykori hallgatóinak a száma szintén több mint a duplájára, hat főről,19 14 főre emelkedett. Nagyobb részük ugyan egyetemi tanár volt, de előfordult közöttük is középiskolai tanár, illetve többen a Collegiumban működtek főállású oktatóként. Az 1924: XXVII. törvény 12. §-ának hatása tehát kettős volt, egyfelől lehetővé tette olyan cenzorok kinevezését, akiket a VKM kormányzati kultuszpolitikával egyetértő személyeknek tekintett. A testület teljes konformitása a kormányzat irányában pedig az elnök személyének a megválasztásán keresztül érvényesült. Másfelől arra is látható több példa, hogy a tanárképzési intézményrendszer részeként működő egyéb intézetekből (gyakorlóiskola, Eötvös Collegium) is lehetővé vált a professziós testület tagságának az elnyerése és ezzel az egyetemi tanári kinevezés elérése.

A ciklus során számos változás következett be a professziós testület összetételében. Pauler Ákos 1931 júniusában lemondott bizottsági tagságáról.20 Helyére báró Brandenstein Bélát javasolta az elnökség, aki a filozófia nyilvános rendkívüli tanára volt (Almanach, 1931a, p. 60). Paulerrel együtt Némethy Géza, a klasszika-filológia biztosa is felfüggesztette ideiglenesen tevékenységét betegségre hivatkozva, akit Kerényi Károllyal, a görög és római vallástörténet magántanárával pótolt a testület (Almanach, 1932a, p. 65).21 A természettan cenzorai közül 1931 folyamán elhunyt Fröhlich Izidor (Almanach, 1931a, p. 61), majd 1932 márciusában Wittmann Ferenc,22 aki több évtizeden át töltött be kulcsszerepet mind a tanárvizsgáló bizottságban, mind a tanárképző intézetben. Helyüket azonban minden jel szerint nem pótolta a professziós testület, hiszen a természettan helyett 1931–1932 folyamán a vegytanon történtek kinevezések. Előbb Zemplén Géza, műegyetemi rendes tanár,23 majd Gróh Gyula, az állatorvosi főiskola rendes tanár vált a testület tagjává a kémia területén.24 Kinevezésüket az indokolta Kornis szerint, hogy a kémia népszerű terület lett a természettudományi szakok között, s a megmaradt bizottsági tagok nem tudták a megnövekedett kereslettel járó elfoglaltságokat ellátni.25

A történettudomány területén Hajnal István az újkori egyetemes történelem, Alföldi András pedig a magyar föld archeológiájának nyilvános rendes tanárává vált 1930-ban, így mindketten a bizottsági tagságot nyertek 1931 májusában.26 Ugyanakkor egy évtizedes szolgálatot követően Hóman Bálint 1932 márciusában távozott a testületből várható miniszteri kinevezésével járó elfoglaltságokra hivatkozva.27

Az 1932/1933. tanév folyamán elhunyt a bizottság két alelnöke, a magyar irodalomtörténetre kinevezett Négyesy László, aki az 1895/1896–1900/1901. ciklus óta volt a bizottság tagja és Trautmann Henrik közgazdaságtudományegyetemi nyilvános rendes tanár. Négyesyt az alelnökségben nem pótolta a testület, de szakterületén Kéky Lajos, a Színművészeti Akadémia tanára, a magyar irodalomtörténet címzetes rendkívüli tanára kapott kinevezést (Almanach, 1933a, p. 54).28 Trautmann helyét pedig Grosschmid Lajos foglalta el az elnökségben, aki a közgazdaság-tudományi karon működött nyilvános rendes tanárként.29 Ugyancsak elhunytak Kürschák József, a matematika és Mázy Engelbert, a pedagógia kinevezett tanárai.30 Előbbit Sárközy Pál, a geometria és a differenciál egyenletek magántanára, a pannonhalmi tanárképző főiskola igazgatója helyettesítette (Almanach, 1934a, p. 63),31 utóbbit a pedagógián Nagy József Béla a tanárképző intézetbe beosztott gyakorlóiskolai tanár, a Magyar Paedagógia szerkesztője,32 valamint Kisparti János, a tanárképző intézet igazgatótanácsának tagja, kegyesrendi tanárképző intézeti igazgató váltotta fel.33 Kisparti azonban 1935-ben Szegedre távozott, mivel a VKM-miniszter tankerületi főigazgatóvá nevezte ki,34 amely az 1935: VI. törvény elfogadását követően egyértelműen a politikai szférához való kötődésének jele volt, hiszen a tankerületi főigazgatók túlnyomó részét megbízhatósági szempontokat mérlegelve lecserélte a kultusztárca (ld. Nagy, 1992, p. 39). Kisparti mellett szintén a bizottság tagjává vált Ábrahám Ambrus Andor premontrei kanonok, a gerinces állatok szövettanának magántanára (Almanach, 1934, p. 63), aki az 1935/1936. tanévben címzetes rendkívüli tanárrá vált (Almanach, 1936, p. 8).35

Az 1933/1934. tanév folyamán az 1907/1908. tanév óta a bizottságban szolgálatot teljesítő Bleyer Jakab, a német irodalomtörténet nyilvános rendes tanára elhunyt (Almanach, 1934a, p. 53). Utódja a katedrán és a bizottsági tagok között is Thienemann Tivadar lett, aki a pécsi egyetemről tért vissza ismét a fővárosba, így Bleyer és Thienemann között ugyanaz a személycsere valósult meg, ami az 1920-as évek első felében.36 A tanév során ismét bejelentette visszavonulását, a klasszika-filológia cenzora, Némethy Géza, aki Bleyerhez hasonlóan 1907/1908. tanévtől volt a bizottság tagja. Utódja az 1923-ban Szegedre távozó Huszti József lett, aki 1934-ben ismét Budapesten nyert egyetemi tanszéket (Almanach, 1934, p. 55).37 Szintén kérte nyugdíjazását Méhely Lajos,38 aki 1916 óta működött az állattan biztosaként. Utódjává az állatrendszertan nyilvános rendkívüli tanári kinevezését 1934-ben elnyerő Dudich Endre vált (Almanach, 1935a, p. 61).39 Ugyanekkor, szintén az állattan kérdezésére kapott megbízást Entz Géza, aki az összehasonlító állattan és bonctani nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezését 1934 júliusában nyerte el (Almanach, 1935a, pp. 60–61). Ugyancsak az egyetemi tanári kinevezése miatt vált a testület tagjává Mályusz Elemér, aki az 1526-ig tartó magyar történelem előadója volt.40 Némethyhez és Méhelyhez hasonlóan 1935-ben visszavonult Vári Rezső, a görög filológia nyilvános rendes tanára (Almanach, 1936a, p. 7). Pótlását azonban a tanárvizsgáló bizottság elnöksége nem tartotta szükségesnek, mivel a klasszika-filológián elegendő számú biztos állt rendelkezésre.41

A bizottság mandátumának lejárta előtt tragikus veszteségek is érték a testületet. Gombocz Zoltán alelnök egy rektori elektorválasztó ülésen 1935. május 1-én váratlanul elhunyt (Garai, 2016, p. 222). Weszely Ödön pedig előbb a pécsi tanárvizsgáló bizottság vezetéséről,42 majd a tanárképző intézeti elnöki mandátumáról is lemondott,43 mivel elnyerte a fővárosi egyetem pedagógiai professzúráját. Kornis Gyula fővárosi egyetemi megbízatását követően javasolta a bizottsághoz történő kinevezését,44 azonban 1935 márciusában influenzás megbetegedéséből már nem tudott felgyógyulni.45

A tanárvizsgáló bizottság működését népes adminisztratív személyzet segítette, akiknek a változásairól kevés adat áll rendelkezésre. Munkájukat Melich János ügyvezető alelnökként irányította, s tevékenységük két rétege különíthető el. Azokat az adminisztratív ügyeket, amelyeknek a kezeléséhez tudományos felkészültség kellett (kérelmek befogadása, tanulmányi tanácsadás, minisztériumi ügyiratokhoz kapcsolódó ügyintézés) a tanárvizsgáló bizottsághoz gyakorlóiskolai tanárként beosztott személyek végezték. Közülük a legrégebben, az 1922/1923. tanév óta Szidarovszky János állt szolgálatban, aki az elnöki tanács adminisztratív ügyeiben és a klasszika-filológiára beosztott biztosként összetett feladatkörrel rendelkezett. Státusza az 1930/1931. tanévben a tanárképző intézethez lett ugyan rendelve (Alamanch, 1931a, p. 63), azonban a tanárvizsgáló ügyvitelének kezelésében is rendszeresen részt vállalt. A két intézmény között rugalmas volt a személyzet erőforrásainak felhasználása, s az adminisztratív feladatok függvényében alkalmazták a tanárvizsgálati vagy a tanárképző intézmény ügyeinek kezelésében a tudományos személyzetet. Ezt mutatja, hogy Nagy József Béla, Sági István és Veress Pál, a tanárképző intézethez beosztott tanárok a tanárvizsgáló bizottság nyilvántartásában is megjelentek.46

Az adminisztratív tevékenységek mechanikus munkavégzést igénylő teendőit (hallgatók fogadása, kérelmek, vizsgatételek kézbesítése, iratanyagok egyberendezése, kezelése, vizsgajegyzőkönyvek archiválása) altisztek, díjnokok és kezelőtisztek végezték. Közülük a legrégebben, 1910 óta Bongor József altiszt teljesített szolgálatot, munkáját Máté Áron, szintén altiszti rangban segítette. Panda József kezelőtisztként vett részt az adminisztratív teendők ellátásában, leginkább a vizsgákkal összefüggő irodai teendőket látta el. Nélkülözhetetlenségét és a bizottság adminisztratív feladatainak számosságát jól jelzi, hogy amikor 1932-ben tífuszban megbetegedett, Melich Jánosnak kérnie kellett egy díjnok ideiglenes alkalmazását, hogy a vizsgafolyamatok szervezése ne akadjon meg.47 Állandó díjnokként a bizottság Wiener Gézát alkalmazta 1926 óta, aki egy kisebb 1932–1933 közötti tanárképző intézeti alkalmazást követően,48 1933 folyamán nyert rendszeresített kinevezést Melich János előterjesztését követően, mivel Panda nem épül fel beteségéből, s még 1932 folyamán elhunyt.49 Wiener alkalmazása jelzi, hogy épp úgy mint a tudományos ügyek kezelését végző személyek esetében, az altisztek, kezelők és díjnokok tekintetében is rugalmas volt az átjárás a tanárvizsgáló bizottság és a tanárképző intézet között.

A testület személyzeti hátterének változásairól összességében megállapítható, hogy a tanárképzés 1921–1929 közötti reformját követően a VKM előbb a bizottság elnökségi tagjai között helyezett el olyan személyeket, akik megbízhatóságukat az intézményrendszeri átszervezésekhez kapcsolódó folyamatokban már bizonyították. Az 1930 utáni ciklusban pedig Kornis Gyula elnöki kinevezését követően lényegében a bizottsági tagok helyettesítésére kinevezett új tagok között is érvényesült, hogy lehetőség szerint a kultuszpolitikával konform személyek kinevezését hozza javaslatba az elnökség. Ennek köszönhetően a katolikus iskolafenntartó felekezetekhez kötődő cenzorok száma szemmel látható mértékben növekedett. Ugyanakkor az 1924: XXVII. törvény 12. §-a lehetőséget adott arra is, hogy a tanárképzési intézményrendszerhez kötődő gyakorlóiskolából, valamint a professzionalizmust formáló intézményekből (tanárképző intézet, Eötvös Collegium) is kinevezést lehessen nyerni. Ennek legnagyobb nyertesei kétségkívül a Nagyboldogasszony útján működő tanárképző internátushoz kapcsolódó személyek voltak, akik közül részben egyetemi tanári kinevezésükkel, részben pedig a Collegiumban meglevő óraadói állásukkal tudtak belépni a professziós testületbe. A személyzeti politika tekintetében tehát ugyanaz a kettőség érvényesült mint magában a tanárképzési reformban: a professziós intézmény részéről megfogalmazott igényt felhasználva – saját legitimitásának erősítésére személyzeti vonatkozásban nyitottabbá válni a középiskolai tanárok irányában – a VKM részben irányítói szerepkörén keresztül, részben Kornis Gyula elnökségének felhasználásával fokozatosan erősítette az állami befolyás érvényesülését az új bizottsági tagok megválogatásán keresztül.